A gyűjtögetés mellett a földművelés és az állattenyésztés volt az, ami leginkább összeszervezte az emberi társadalmakat. Ennek a folyamatnak volt a következő állomása a kézművesség kialakulása. Lőrincz Gergely 2011 óta segíti a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát (BKIK), és a Kézműipari Tagozatban is igyekszik minél eredményesebb munkát végezni.
Tényleg bátran kijelenthetjük, hogy a kézművesség már szinte a kezdetek óta fontos része a társadalmunknak?
Igen, de ezt nem feltétlenül vesszük mindig észre. Mert a kézművesség mindenben benne van, csak legfeljebb nem tudjuk, hogy az, amit a kezünkben tartunk, azt kézművesek csinálták. Stílszerűen azt mondhatnám, hogy a kézművesség átszövi az egész életünket.
Hihetetlenül népszerűek manapság az ilyen termékek, a helyzet mégsem túl rózsás ezen a téren. Mennyire számít ma exkluzívnak, ha valami egy igazi mesterember keze munkája?
Az mindig is különleges volt és ez ma sincs másként. Viszont kár lenne tagadni, hogy az utóbbi időben a gépek térnyerésével háttérbe szorultak bizonyos kézműves szakmák, amiket már sajnos egyáltalán nem űznek. Ezek jelenleg még csak apróbb hiányosságok, de a nagyobb probléma ott jelentkezik, hogy nem feltétlenül vesszük észre azt, ami kiveszett és eltűnt. Mert nem biztos, hogy úgy tűnik el egy termék, hogy ne maradna meg, csupán az ember által elkészített verziója válik semmivé. Ilyenformán pedig pont az a plusz veszhet ki valamiből, tűnhet el hosszútávra – szélsőséges esetben akár örökre is -, amitől ez egyedi tudott lenni, valami különleges, ami nem a tömegtermelés terméke.
Akkor ezért lesz egy ilyen termék ennyire drága?
Valóban azt tapasztalhatjuk, hogy amit kézzel vagy egyedileg készítenek az mindig sokkal több és drágább, de nem is véletlenül. És nem csupán a ráfordított órák miatt, hanem az odafigyelésnek köszönhetően, hogy minőségi eljárás során készítik el a végterméket, ami az adott szakma legjavát mutatja.
Mivel lehetne népszerűsíteni ezeket a mesterségeket, szakmákat?
Erre kifejezetten jó az Euroskills, vagy a SzakMÁzz, mert ezek már olyan rendezvények, folyamatok, ahol a fiatalságnak – kimondottan nekik szólóan – próbálják a szakmákat népszerűsíteni, és felkelteni az érdeklődésüket ezen területek iránt. Ilyen módon pedig a motiváltságuk is nagyobb lehet, hiszen a versenyszellem mindannyiunkban ott bujkál. Ezek a rendezvények mind azt szolgálják, hogy megbecsültebbek, vonzóbban legyenek ezek a szakmák a fiataloknak. Mert valljuk be, ez a korosztály nem feltétlenül kézműves szeretne lenni. Elég gyakran találkozhatunk olyan jelenséggel is, hogy a pályát választók inkább a gyors meggazdagodással kecsegtető szakmák felé fordulnak, vagy egyszerűen csak celebek szeretnének lenni.
Mit tehet mindezért a BKIK és a Kézműipari Tagozat?
Először is fontos, hogy azt az érdekvédelmi szerepet, amit a Kamara hivatott betölteni, a kézműves szakmák vonatkozásában is minél inkább érvényesíteni tudja. Szerencsére jó kezdeményezésben nincs hiány, de ezeket még lehetne bővíteni. Olyan dolgokkal kell a fiatalokat megtalálni, amivel testközelbe tudjuk hozni számukra a kézműves szakmákat. Meg kell mutatnunk nekik, érezzék meg, ízleljék meg ezt az egészet, élővé kell tennünk számukra. Komoly feladat, hogy azok, akik most űzik ezeket a szakmákat át tudják adni az élményt, hogy megszerettessék a fiatalokkal, hogy felébresszék bennük a tüzet. Ma már a vállalkozóvá válást sokféleképpen támogatják, tehát ha valaki kézművesként szeretne vállalkozni, az egyáltalán nem a lehetetlen kategória. Inkább az odáig vezető ösvényt, a tudás megszerzését látom sokkal rögösebb útnak. Pedig a hagyományaink miatt ez egyáltalán nem elhanyagolandó.
Mi lehetne a megoldás? Van erre valami konkrét elképzelése?
Azt sem vetném el, hogy digitalizáljuk, legalább videón őrizzük meg a hozzáértők gondolatait és tudását. Ezzel megpróbálhatjuk megőrizni ezeket az értékeket, ezzel előrébb juthatunk, vagy legalább kitolhatjuk az idejét egy-egy szakma eltűnésének. Ma már léteznek ezek a technikák, és fura ilyet kimondani, de a digitalizációt is használnunk kell a kézművesség megmentésére.
A Kézműipari Tagozaton belül hogyan értékelik ezeket a merész gondolatokat?
Szerencsére a tagozat a szakmáját szerető szakemberekből, mesterekből tevődik össze, akiknek szívügyük, hogy a kézművesség a hazai kultúránknak egyik meghatározó része maradjon. E motiváló tényező a mozgatórugója annak, hogy a megválasztásra kerülő tagozati vezetés mindent kövessen el annak érdekében, hogy a jövő generációja válassza hivatásként, életpályaként a kézművességet. A magam részéről vezetői tapasztalatommal szívesen fogom segíteni a tagozat új elnökét mindabban, ami e gondolatok megvalósítását célozza meg. De azt is gondolom, hogy két szintűvé kell tenni a tagozat működését. A mindennapi működésünket meghatározó és befolyásoló dolgokban az elnökség döntene, ahogy azt teszi régóta. Ellenben az újító, esetlegesen teljesen más, jövőbe mutató szemlélettel rendelkezőknek is helyt kell adni. Nekünk is alkalmaznunk kell azt a kettősséget, ami a társadalmat is jellemzi az átmenet során. Ott is helye van a régi, már jól bevált dolgoknak, ahogy az új ötleteknek is. Ugyanez tapasztalható a tagozaton belül is. Kétféleképpen gondolkodunk. Míg mi néhányan az elnökségből a merészebb új dolgainkkal próbálnánk előre menni, de eközben jól tudjuk, hogy a mindennapi élet megszervezéséhez rutinos megfontoltság szükséges. E kettő között kell hidat építenünk nekünk is, ahogy a kézműves szakmák hagyományainak átadásánál az idős mesterek és a fiatalok között.
A veszélyeztetett szakmák terén milyen lépéseket fontolgatnak?
Feltett szándékunk ebben az ügyben minél gyorsabban lépni, és rövid időn belül el is kezdjük azt a munkát, amiben több csoportra bontva megvizsgáljuk, melyek azok a szakmák amik veszélyeztetettek, mik azok amik rendben vannak, és melyek azok amiket pótolnunk kell, mert már túlhaladtak minket az események.
.jpg)
