Kedvezményes, 5 százalékos áfát vezet be november 1-jétől az idegenforgalmi szolgáltatásokra a román kormány. A cél a turizmus élénkítése és a feketegazdaság visszaszorítása.

Romániában az általános áfakulcs 19 százalékos. Az idegenforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó mérték csökkentésével a kormány az idegenforgalom fejlődését, illetve az ágazatban tapasztalt adócsalás visszaszorítását kívánja támogatni.

A kedvezményes áfa a szállásra, a vendéglői étkeztetési, ételszállítási, illetve sportolási és rekreációs szolgáltatásokra érvényes, de nem alkalmazható a turisztikai irodák által kínált utazási csomagokra.

A kormány a turizmus támogatása érdekében a termálvíz kitermelése után fizetett 5 százalékos járadékot is eltörli november 1-jétől. Ezzel elsősorban a hőenergia termelését akarják ösztönözni.

Viorica Dancila román miniszterelnök a kormányülésen elmondta, a román turizmus dinamikusan fejlődő ágazat. Idén augusztusban csaknem 10 százalékkal több turista érkezett a kereskedelmi szálláshelyekre, mint tavaly, ami részben annak köszönhető, hogy a kormány utazási utalványokat adott a közalkalmazottaknak.

(Forrás: MTI)