A kormány azokat a beruházásokat támogatja, amelyek a magas hozzáadott értéket jelentő árukat, szolgáltatásokat állítják elő – mondta Varga Mihály a Budapest Economic Forum 2018-on tartott előadásában.

A Portfolio.hu által rendezett konferencián a pénzügyminiszter négy fő területet jelölt meg, amelyeken előrelépés szükséges a tartósan magas növekedés biztosításához: csökkenteni kell az állami kiadásokat, folytatni kell a beruházások ösztönzését, erősíteni kell a kiszámítható beruházási környezetet, és mindent meg kell tenni a még meglévő munkaerő-tartalékok kiaknázásáért.

Utóbbi területen a munkában álló nyugdíjasok mostani, mintegy 30-40 ezres számát akár tízszeresére is lehetne növelni, mivel a munkaadóknak 2019. január elsejétől semmilyen közterhet nem kell majd fizetniük a nyugdíjasok foglalkoztatása után – emlékeztetett a miniszter.

(Forrás: MTI, fotó: Dede Géza)