Kezdőlap Blog Oldal 1097

2016 legnagyobb kihívásai: Oroszország szerepe

0

Az „újrapozicionált” Oroszország is a bizonytalanság egyik tényezője lehet 2016-ban – írja Anders Borg korábbi svéd pénzügyminiszter.

2016 kihívásokkal teli, nem éppen egyszerű éve lesz a világgazdaságnak – írja Anders Borg (képünkön), Svédország korábbi pénzügyminisztere a Világgazdasági Fórum honlapján megjelent cikkében. A gazdasági kilábalást több komoly veszély fenyegeti.

Az első: a politikai populizmus

A második: a globális bizonytalanság és a menekültválság

A harmadik: az egyesült királyságbeli szavazás az uniós tagságról

A negyedik: Oroszország szerepe

2015 végén Putyin elnök gyors ütemben újrapozícionálta országát: a korábbi kívülálló immár konstruktív erő Szíriában, illetve az Iszlám Állam elleni küzdelemben. Ez az újrapozicionálás nyilvánvalóan törékeny. Putyin egyáltalán nem enyhített a kelet-ukrajnai konfliktusban elfoglalt agresszív orosz állásponton. Az orosz intervenció Bassár el-Aszad szíriai elnöknek nagyobb támogatást nyújtott, mint amekkora tényleges kárt az Iszlám Államnak okozott.

Hosszú távon Oroszország – a jelenlegi rezsim alatt – valószínűleg hanyatló hatalom lesz. A kilátásokat több tényező teszi borússá: az alacsony születési ráta és a férfiak alkoholfogyasztással összefüggő korai elhalálozása egyaránt súlyosítja, hogy a gazdaság a termelékenység fokozása és az innováció helyett döntően a természeti erőforrásokra támaszkodik. Rövid távon azonban más a helyzet: bármely, a gyengeség jeleit mutató szomszédos ország azt kockáztatja, hogy Oroszország kihasználja a helyzetet. Putyin elnök a populizmus korának nagy mestere, aki bármikor visszatérhet a nyugat-ellenes retorikához.

A következő években az oroszországi befektetéseket kockázatosnak fogják tekinteni. Tartós változás csak akkor következhet be, ha a külföldi befektetők megbizonyosodnak arról, hogy az orosz politika 2015 végi 180 fokos fordulata csupán az első lépés egy olyan Oroszország irányában, amely nyitott az együttműködésre, és amely készen áll megreformálni archaikus gazdasági struktúráit. Addig azonban a befektetők is „hibernálódnak” és reménykednek, hogy egyszer csak megindul az olvadás a fagyos orosz tundrán.

Folyt. köv.

A cikket hamarosan folytatjuk. Anders Borg szerint a további nagy kihívások a világgazdaság előtt:

  • A gyenge növekedés és a hullámzó piacok
  • A kínai reformok

A legjobb vadászbombázónak tervezik a Szu-34M-et

0

Alig két éve állították hadrendbe Oroszországban a Szu-34-es vadászbombázót, máris a fejlesztésén dolgoznak. Az új harci gépeket 2020-ra már futószalagon akarják gyártani.

Idén nyárig végeznek a Szu-34M vadászbombázó tervezésének első szakaszával, majd 2020-ra elérik, hogy „futószalagon” készüljenek a világ legjobbjának tervezett harci gépek. Erre szükség is lesz, hiszen 2020-as szállítással a védelmi minisztérium 124-et rendelt meg a legújabb változatból.

Az alapgépet 2014 márciusában állították hadrendbe. A korszerűbb változat képes lesz arra, hogy bármilyen időjárási körülmények között és bármelyik napszakban 100 százalékos pontossággal támadjon földi célpontokat. A Szu-34M ennél is fontosabb tulajdonsága lesz, hogy minden korábbinál hatékonyabban tudja majd megsemmisíteni a levegő-levegő rakétákat.

Nővérválság fenyeget februártól Szlovákiában

0

Februártól egyes kórházakban veszélybe kerülhet a páciensek egészségügyi ellátása – jelentette ki a Szlovákiai Nővérek és Szülészasszisztensek Társulásának elnöke, Iveta Lazorová. Felmondási idejét tölti ezer nővér és szülészasszisztens.

„Az egyértelmű tények ellenére le kell szögeznünk, hogy az egészségügyi miniszter semmit sem tesz annak érdekében, hogy meggátolja a február elsejével kialakuló helyzetet. Ez azt jelenti, hogy az érintett kórházakban nem lehet majd ellátni a pácienseket” – mondta sajtótájékoztatóján Lazorová.

Véleménye szerint a helyzet párbeszéd útján történő megoldása helyett Viliam Čislák egészségügyi miniszter a nővéreket és a szülészasszisztenseket támadja. Lazorová Robert Fico kormányfőt a helyzet orvoslására szólította fel. Fico annyiit közölt, csak akkor avatkozik be, ha válsághelyzet alakul ki, addig a miniszter feladata az ügy megoldása – írja a hirek.sk.

Az első nővérek felmondási ideje január 31-én jár le a zsolnai, nagyszombati, eperjesi és bajmóci kórházban.

Monika Kavecká a szakszervezet nevében türelemre inti a nyilvánosságot. „Bár ez a helyzet kellemetlen, azonban mi, nővérek ezt nem tudjuk befolyásolni, mert az alkupozíció a minisztérium és a kormány oldalán van, nem a miénken” – fejtette ki.

Ausztriában 23 ezer szlovákiai nővér és szülészasszisztens dolgozik. „Ez abnormálisan nagy szám” – jegyezte meg Kavecká, hozzátéve, ezek a nővérek havonta nettó 2 ezer eurót keresnek.

Hogyan csökkenthető a munkahelyi stressz?

0

Előadó: Ujvári Lajos tréner
A témából:
A stressz kezelésének lehetőségei
Személyiségtípusok, viselkedési sémák
Hogyan oldjuk meg a konfliktusokat?
Hétköznapi trükkök a feszültség csökkentésére

További információk az alábbi linken.

Húszmillió eurót keres az adóhatóság a divattervezőn

0

Egyelőre csak lapértesülések jelentek meg arról, hogy Karl Lagerfeld divattervező 20 millió eurós bevétel után nem fizetett adót Franciaországban.

A L’Express francia még csak „bizonyos fekete szemüveget viselő üzletember” ügyeiről írt, ám a brit Daily Mail már nevén nevezte Karl Lagerfeldet. A sajtó úgy tudja, hogy a 2000-es évek elejétől legalább 20 millió eurós (6 milliárd forint) jövedelmet nem vallott be a Chanel kreatív igazgatója.

Az adóhatóságtól kiszivárgott információk szerint Lagerfeld fotózással kapcsolatos tevékenysége került gyanúba, állítólag egy brit cégen keresztül juttatta ki Angliába a pénz Franciaországból.

Az értesülésre sem a hatóságok, sem a 82 éves üzletember nem reagált pénteken. A divattervező-fotóművész 1974-ben alapította saját cégét, a Karl Lagerfeld Impressiont, amelynek része a 7L nevű, fotóalbumok megjelentetésével is foglalkozó kiadó.

Támogatott vállalati hitelek, 2016: bőséges kínálat, szerény kereslet

Az NHP harmadik szakasza, az Eximbank Versenyképességi Hitelprogramja és az MFB 435 milliárd forintos hitelcsomagja idén is bőséges támogatott hitelforrást fog biztosítani a cégek számára – olvasható a K&H közleményében.

A Növekedési Hitelprogram második szakaszában a kihelyezett hitelek mintegy 60 százaléka finanszírozott új beruházásokat, így a teljes program hatásaként mintegy 340 milliárd forintnyi beruházás valósult meg. Az MNB támogatott hitelprogramjának további kedvező hatása, hogy a kkv hitelek regionális koncentrációja, tehát Pest megye dominanciája, mérséklődni tudott. Ezzel együtt sem sikerült azonban áttörést elérni a vállalati hitelpiacon, és tovább zsugorodik a teljes vállalati hitelállomány. Mindez azért különösen kedvezőtlen, mert a vállalati hitelezés GDP-hez viszonyított aránya már most is jóval elmarad a gazdaságilag fejlett országokéhoz képest: míg a G20-as átlag 80 százalék körül van, addig Magyarországon ez csupán 25 százalék.

„Egy moderált hazai fejlődéshez legalább a 30 százalékos arány megközelítése volna szükséges, azonban – főleg a nagyvállalati hitelállományok csökkenésének köszönhetően – ettől a szinttől inkább távolodunk, mintsem ledolgoznánk a lemaradásunkat. Ez azt jelenti, hogy 1600 milliárd forint, tehát közel egy teljes NHP hitelprogramnyi hitelállomány hiányzik a rendszerből” – mondja Hodina Péter, a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetője.

„Az NHP változásai miatt év végén ugyan átmeneti kereslet-élénkülést tapasztaltunk, azonban azt is látni kell, hogy a hitelprogram kezdete óta mintegy 700 milliárd forinttal növekedett a vállalati betétállomány. Így amennyiben a felhalmozott betétekhez hozzászámoljuk a várhatóan elérhető európai uniós forrásokat is, hitelfelvételére már vagy nincs, vagy csak kis összegben van szükség. Nagyobb hitelfinanszírozási arány leginkább akkor jön képbe, ha a cég számára valamilyen oknál fogva hazai vagy EU-s pályázati források nem elérhetőek” – hangsúlyozza Hodina Péter. Ennek oka leggyakrabban a budapesti vagy Pest megyei telephely, méretbeli akadályok, vagy olyan beruházási célok – amilyen például a földvásárlási program –, amelyekhez nem vehető igénybe uniós forrás.

Kilátások 2016-ra

Idén az NHP harmadik szakasza, azaz a Növekedéstámogató Program kétszer 300 milliárd forintos kerete, az Eximbank nagyvállalatok részére is elérhető Versenyképességi Hitelprogramja és az MFB 2016-2020-as periódusra tervezett mintegy 435 milliárd forintos hitelállománya bőséges támogatott hitelforrást biztosít. Az új hitelprogramok azonban keresletszegény környezetbe érkeznek, mivel nem látható az az élénkülő beruházási hajlandóság, amely a többlet hitelfinanszírozást igényelné. Így ezek a programok leginkább egymással fognak versenyezni, miközben a bankok saját forrású hitelezése tovább mérséklődhet.

Ösztöndíjat hirdet a Miniszterelnökség fogyatékkal élő hallgatóknak

Ösztöndíjprogramot indít a Miniszterelnökség a fogyatékkal élő egyetemi hallgatók számára. A cél a szakirányú munkatapasztalat megszerzése, munkájukért hallgatók havi 50 ezer forintot kapnak.

A Miniszterelnökség pályázatot hirdet közigazgatási ösztöndíjra fogyatékos felsőoktatási hallgatók számára. A Magyar Közlönyben megjelent felhívás szerint – a várhatóan február végén induló – program célja a szakmailag elhivatott, munkatapasztalattal nem rendelkező, a nemzeti közigazgatás iránt elkötelezett hallgatók ösztöndíj-támogatással megvalósuló, szakirányú munkatapasztalat-szerzésének biztosítása.

A felvételt nyert ösztöndíjas számára a tapasztalatszerzés helyszínét a Miniszterelnökség ajánlja fel a hallgató tanulmányai, érdeklődési köre figyelembevételével, a kiválasztási folyamat eredményének és a minisztériumok igényeinek megfelelően. A résztvevők szakmai fejlődését felkészített mentorok segítik. Az ösztöndíj összege havonta 50 ezer forint adómentes jövedelem a program három hónapja alatt.

Új útvonalakat nyit Budapestről a Wizz Air

Tavasszal kettő, nyáron pedig további egy útvonallal bővíti a Budapestről repült célállomásait a Wizz Air. A diszkont légitársaság Magyarországon két bázisról már 52 útvonalat üzemeltet 23 országba.

Három új útvonalat nyit Budapestről a magyar hátterű Wizz Air a tavaszi menetrendben – jelentette be sajtótájékoztatóján Váradi József vezérigazgató. A diszkont légitársaság hetente kétszer, szerdán és vasárnap közlekedik Liverpoolba és Reykjavíkba március 27-től, heti egyszer, szombatonként pedig Ibizára június 18-tól. Az izlandi járattal kapcsolatban azt mondta, jelentős turisztikai forgalommal számolnak, ami nemcsak a magyar, hanem a környező országok piacáról is jöhet.

Váradi József a magyar piacról elmondta, 28 százalékos a részesedésük, Magyarországon két bázisról, Budapestről és Debrecenből 52 útvonalat üzemeltetnek 23 országba. 2015-ben az előző évhez képest a magyar piacon 12 százalékos utasforgalom-bővülést értek el, a Wizz Air összesített utasforgalma pedig 22 százalékkal, 19,2 millióra emelkedett. 

A 2015-ös évvel kapcsolatban Váradi József felidézte, hogy bevezették a társaság papírjait a londoni tőzsén, arculatot váltottak, elérték a százmilliós utasszámot, és átvették első Airbus A321-esüket, amelyet Budapestre telepítettek. A Wizz Air 12 ország 22 bázisáról üzemeltet járatokat, 400 útvonalon 38 ország 118 célállomására repülnek gépeikkel, és 2600 embert foglalkoztatnak.

Hol alkalmazhatják a cégek az elektronikus aláírást?

0

Az iLex Systems Zrt. együttműködő partnerei közreműködésével indított cégjogi sorozat 24. részében dr. Gór Csaba ügyvéd, az iLex Advocat üzletág vezetője ismerteti az elektronikus aláírási alkalmazásokra vonatkozó tételes jogi szabályozást.

Az elektronikus aláírásról szóló cikkünk I. részében összefoglaló jelleggel ismertettük a gazdasági társaságok általi digitális aláírás széleskörű alkalmazási lehetőségeit, azzal az ígérettel, hogy a II. részben tételes bemutatjuk, hogy a cégek hogyan tudják napi vállalatirányítási munkájukat elektronikus aláírással támogatni.

A vállalat által kiállított okiratok

Az első és legkézenfekvőbb felhasználási terület a vállalat által kiállított okiratok elektronikus úton történő aláírása.

A Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. rendelkezései szerint a gazdálkodó szervezet által kiállított vagy őrzött okiratról készült felvétel, továbbá bármilyen adathordozó útján készített okirat – értve ezalatt az elektronikus okiratról készített papír alapú okiratot is – teljes bizonyító erővel igazolja, hogy tartalma megegyezik az eredeti okiratéval – feltéve, hogy a gazdálkodó szervezet, amely a felvételt készítette vagy az okiratot kiállította, illetve őrzi, a felvétel vagy az okirat azonosságát szabályszerűen igazolta.

Gazdálkodó szervezet által kiállított vagy őrzött okiratról készült elektronikus okirat akkor bizonyítja teljes bizonyító erővel azt, hogy tartalma megegyezik az eredeti okiratéval, ha az okiratról elektronikus okiratot készítő azt minősített elektronikus aláírással vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírással és – ha jogszabály így rendelkezik – időbélyegzővel látta el, illetve külön jogszabály által meghatározott eljárás szerint készítette el.

Gazdálkodó szervezet által kiállított vagy őrzött okiratról készült okirat bizonyító ereje – az okirat tartalmát illetően – az eredeti okiratéval, közokiratról készült okirat esetében pedig a teljes bizonyító erejű magánokiratéval azonos.

Bírósági vagy hatósági bizonyítási eljárás

Ugyanilyen kézenfekvő alkalmazási terület az az eset, amikor a cég képviselője, munkatársa bírósági vagy hatósági bizonyítási eljárásban vesz részt, például tanúként hallgatják meg, és magánokirattal kívánja bizonyítani az általa előadottakat.

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 2004. évi CXL. tv. rendelkezései szerint a hatóság engedélyezheti, hogy a tanú a meghallgatását követően vagy helyette írásban tegyen tanúvallomást. Ebben az esetben a tanú a vallomását saját kezűleg leírja és aláírja, az elektronikus okirat formájában elkészített vallomását minősített elektronikus aláírással látja el, vagy a tanúnak a más módon leírt vallomását bíró vagy közjegyző hitelesíti.

Ha a bizonyításra nem közigazgatási hatósági, hanem bírósági eljárásban kerül sor, a Polgári Perrendtartás rendelkezései (196 § (2)b) rögzítik, hogy milyen módon kerülhet sor a gazdálkodó szerv által kiállított okiratnál elektronikus aláírás igénybevételére. A bírósági bizonyítási eljárásban ugyanis a gazdálkodó szerv által kiállított magánokirat valódiságát csak akkor kell bizonyítani, ha azt az ellenfél kétségbe vonja, vagy a valódiság bizonyítását a bíróság szükségesnek látja.

Így ha a magánokiraton levő aláírás valódisága nem vitás vagy bizonyított, illetve a legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírás ellenőrzésének eredményéből más nem következik, az aláírást megelőző szöveget – elektronikus okirat esetén az aláírt adatokat – az ellenkező bizonyításáig meg nem hamisítottnak kell tekinteni (kivéve, ha az okirat rendellenességei vagy hiányai ezt a vélelmet megdöntik).

Ha azonban a legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elektronikus okirat aláírójának azonossága, illetve az okirat hamisítatlansága kétséges, ezek megállapítása érdekében a bíróság elsősorban megkeresi az elektronikus aláíráshoz tartozó tanúsítványt kibocsátó hitelesítés-szolgáltatót. Az elektronikus okirathoz kapcsolt időbélyegző által igazolt adatokkal kapcsolatos kétség esetén a bíróság elsősorban az időbélyegzést végző szolgáltatót keresi meg.

Cégeljárás

Közismert felhasználási formája az elektronikus aláírásnak a cégeljárásban történő alkalmazás is, akár a leggyakoribb formában: amikor közvetlenül nem maga a cég, hanem a cégbejegyzést/változásbejegyzést benyújtó vállalat jogi képviselője veszi azt igénybe; akár azon a módon, amikor maga a gazdasági társaság alkalmazza a cégeljárásban közvetlenül az elektronikus aláírást. Az utóbbi cégeljárásra példa a törvényességi felügyeleti vizsgálat, amikor a cég a törvényességi felügyeleti eljárásban, a kizárólag elektronikus úton benyújtott kérelmét legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és minősített időbélyegzővel ellátva köteles benyújtani.

A 2006. évi V. tv. (Ctv.) szabályai szerint már az aláírási címpéldány is ellátható fokozott biztonságú elektronikus aláírással, illetve időbélyeggel. Ha a cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelemhez – jogszabályban meghatározott módon – csatolták a cég képviselőjének közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldányát vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintáját, a cégbíróság a cég képviselőjére vonatkozó cégjegyzék adatok bejegyzésével egyidejűleg azt fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel látja el és intézkedik annak a cégjegyzék útján való megismerhetőségéről.

Ugyancsak a cégiratokhoz való gyors hozzájutást könnyíti meg, hogy a cégbíróságtól illeték ellenében, illetve a céginformációs szolgálattól – külön jogszabályban meghatározott költségtérítés ellenében – az elektronikus okiratok (ideértve a cégjegyzékadatokról kiállított elektronikus okiratot) elektronikus úton történő megküldése is kérhető. Ebben az esetben a kérelem benyújtható írásban vagy a kormányzati portálon keresztül, illetve közvetlenül a céginformációs szolgálat elektronikus ügyfélszolgálatán, elektronikus úton. Az elektronikus úton benyújtott kérelmet – kivéve, ha azt a kormányzati portálon keresztül nyújtják be – legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással kell ellátni. A céginformációs szolgálat a kérelem érkezéséről a kérelmet benyújtó személynek elektronikus igazolást küld, amelyet fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel kell ellátni.

Érdemes külön is kiemelni, hogy a kormányzati portálon kívüli benyújtás esetén legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elektronikus kérelem előterjesztésével, korlátolt felelősségű társaság és részvénytársaság esetében, a cég minden 1997. január 1. után keletkezett, cégnyilvántartásban elhelyezett cégiratáról a cégbíróságtól elektronikus okirati formában kiállított másolat kérhető! A cégbíróság a kérelem alapján a cégiratot – ha az nem elektronikus formában áll rendelkezésre – az erre irányadó külön jogszabály szerint elektronikus okirati formába alakítja, és a kérelem érkezésétől számított tizenöt napon belül megküldi a kérelmezőnek.

A hatóságok és a cégek kapcsolata

A hatóságok és a cégek közötti interaktív kapcsolatban az elektronikusaláírás-használat ugyancsak mindennapivá vált, erre példa, hogy az állami adóhatóság már a cég adószámával, közösségi adószámával kapcsolatos elektronikus értesítését, illetve határozatát is fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel köteles ellátni. De elektronikus aláírással és időbélyegzővel látja el pl. a cégbíróság is az elektronikus úton kézbesítendő végzéseit.  

Összegzésképpen megállapítható tehát, hogy a cégek az elektronikus aláírást ma már akár a napi munkavégzésükben is használhatják, optimalizálva ezzel vállalati ügykezelésüket. 

dr. Gór Csaba ügyvéd
iLex ADVOCAT üzletág-vezető
iLex Systems Zrt.
kérdések/észrevételek: ilex@ilexsystems.com

Eppel János: állami támogatással kell ösztönözni az autóvásárlást

Igény lenne, fizetőképes kereslet viszont nincs a jelenleginél több új autó iránt Magyarországon. Eppel János, a VOSZ társelnöke szerint ezen állami támogatással lehetne segíteni, amely közép távon a költségvetésnek is megéri.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) társelnöke szerint van latens igény a magyar piacon az új autók iránt, de valós forgalmat állami segítséggel lehetne generálni. Eppel János a Világgazdaságnak adott, a lap pénteki számában megjelent interjúban azt mondta, tíz éve még 208 ezer autót adtak el Magyarországon, 2008-ban, a gazdasági válság előtti utolsó évben 182 ezret, most pedig 77 ezret. 

„Ennél több van a magyar gazdaságban” – fogalmazott Eppel János, hozzátéve: a valós forgalomhoz bizakodó vásárlói kép kell és szükség lenne megfelelő finanszírozásra is. Mint mondta, léteznek olyan modellek, amelyekben az autósszakma és az állam ár-, finanszírozási és adókedvezményekkel vesz részt, ennek hatására három-négy éven belül a közvetlen és a közvetett forgalomnövekedés révén minimum nullszaldós lehetne az intézkedés. Ahhoz, hogy a szektor ne csak magától nőjön, állami támogatásra is szükség lenne – hangsúlyozta.

Az autószektor másik problémájaként említette Eppel János a magyar autójavító-piac fehérítését, amelyről a kormánnyal is tárgyalnának. Adataik szerint a szektor 40-50 százaléka feketén működik, ami 40-50 milliárdos adókiesést okoz, és a legálisak versenyhátrányba kerülnek velük szemben az árversenyben. Emellett az évi több mint száztízezer behozott használtautó nagy része után az unióban sehol nem fizetik meg az áfát, ami leértékeli az itthoni állományt, másrészt ellehetetleníti a legálisan működő használtautó-kereskedőket. 

Együttműködési megállapodást kötött az MKIK és az NFH

Együttműködési megállapodást írt alá dr. Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke és dr. Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény 11. §-nak értelmében.

A megállapodás célja, hogy az NFH által megküldött adatok a területi és az országos kamara honlapján közzétételre kerüljenek, ezzel elősegítve a tisztességes kereskedelmi gyakorlatot továbbá a fogyasztók valamint a kis- és nagykereskedők megfelelő tájékoztatását.

A megállapodás alapján az NFH vállalja, hogy adatot szolgáltat a fogyasztóvédelmi hatóság pozitív  listának minősülő nyilvántartásában szereplő vállalkozásokról, egyéni vállalkozókról valamint a hatósági eljárásban az NFH jogsértés miatt 500 000 forintot meghaladó mértékű bírság kiszabásával jogerősen elmarasztalt gazdálkodó szervezetekről.

A szolgáltatott adatokat az MKIK a gazdasági kamarákról szóló törvény előírásai alapján adatbázisban, nyilvánosan tárolja.

A határozatlan időre szóló megállapodás keretében az MKIK vállalja, hogy kezdeményezi a Kormányhivatalokkal történő együttműködési megállapodások megkötését a gazdasági kamarákról szóló törvényben rögzített megállapodási kötelezettség hatékony gyakorlati alkalmazhatósága érdekében.

Az együttműködési megállapodás a csatolt fájlban olvasható. 

Elsősorban a járműgyártás húzza a hazai ipart

0

Ugyan az előző hónaphoz képest csökkent, éves összevetésben még így jelentős bővülést mutatott novemberben a hazai ipar teljesítménye.

Tavaly novemberben az ipari termelés volumene 9,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a munkanaphatástól megtisztított index hét százalékos emekedést mutat éves összevetésben – közölte a KSH. Az előző hónaphoz képest azonban csökkent a szektor teljesítménye: a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított adat 1,4 százalékkal csökkent. A termelés az év első tizenegy hónapjában összességében 7,3 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.

Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatok ismertetésekor elmondta: az ipari termelés továbbra is nő, a havi összevetésű visszaesés oka az autóipari és az elektronikai ipari exportban az előző hónapban mért kiugró növekedés volt. A bővülésben továbbra is leginkább a járműgyártás és az elektronikai cikkek gyártása volt a meghatározó, de a többi feldolgozóipari ágazatban is nőtt a termelés.

Érkeztek friss adatok a külkereskedelemről is. Novemberben az import nagyobb mértékben bővült, mint az export: előbbi euróban számolva 7,7, míg az utóbbi 6,5 százalékkal gyarapodott éves összevetésben. A külkereskedelmi egyenleg ezzel 36 millió euróval csökkent, ám még így megközelítette a 673 millió eurót, köszönhetően annak, hogy a tavaly első tizenegy hónapban a kivitel összességében 7,3 százalékkal bővült, míg a behozatal hat százalékkal.

Rekord mennyiségű gépet adott át tavaly a Boeing

0

Eljárt az idő a Boeing 747-es gépei felett, az amerikai gyártó tavaly mindössze két megrendelést kapott erre a típusra. Panaszra azonban így sem volt oka a vállalatnak, soha annyi repülőt nem szállított még le, mint 2015-ben.

Rekord mennyiségű repülőgépet adott át megrendelőinek az amerikai Boeing, 2015-ben 762 gép került az üzemeltetőkhöz, 39-cel több, mint egy évvel korábban. A gyártó MTI-hez eljuttatott közleménye szerint emellett 768 rendelés érkezett be a céghez új gépek gyártására, ennek értéke 112,4 milliárd dollár listaárakon számolva.

Ray Conner, a cég vezérigazgatója a közlemény szerint az adatokat úgy értékelte, hogy a beérkezett rendelések száma megfelelő volt, rendelésállományuk továbbra is „erős és kiegyensúlyozott”, és a kilátások is kedvezőek a légiforgalom iránti igény folyamatos bővülésével.

A kimutatások szerint legtöbbet, 588-at a keskenytörzsű 737-esből adták el, legendás típusukra, a 747-esre viszont mindössze két megrendelés érkezett, legújabb típusukból, a 787 Dreamlinerből pedig 71 talált gazdára.

Személyre szabottabb tájékoztatást kell adni a lakáshiteleknél

Változnak a jelzáloghitelre vonatkozó tájékoztatás szabályai. Figyelembe kell venni az ügyfél által megadott információkat az igényeiről, pénzügyi helyzetéről és az általa előnyben részesített feltételekről.

Március 21-től változnak a jelzáloghitelre vonatkozó tájékoztatás szabályai – az erről szóló nemzetgazdasági miniszteri rendelet csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben. A rendelet mellékletei tartalmazzák, hogy melyek a jelzáloghitelekről szóló általános tájékoztatás tartalmi követelményei, illetve azt, hogy a hitelezőknek, a hitelközvetítőknek vagy a közvetítői alvállalkozóknak hogyan kell eleget tenniük a személyre szóló tájékoztatási kötelezettségnek, valamint a személyre szóló tájékoztatás kitöltésének szabályait is. 

A rendelet szerint a személyre szóló tájékoztatás kitöltésénél figyelembe kell venni az ügyfél által megadott információkat az igényeiről, pénzügyi helyzetéről és az általa előnyben részesített feltételekről. Az általános tájékoztatás tartalmi követelményei között szerepel egy reprezentatív példa bemutatása a hitel teljes összegével, a hitel teljes díjával, a fogyasztó által fizetendő teljes összeggel és a teljeshiteldíj-mutatóval.

Erzsébet utalvány vs. Erzsébet Plusz Kártya: előnyök és buktatók

A papír alapú Erzsébet utalvány vagy Erzsébet Plusz Kártya: a gyakorlati előnyöket és a buktatókat Hegedűs Sándor, az RSM Hungary adóüzletágának vezetője ismerteti.

A 2016. évi cafeteria nagy formai újdonsága, hogy az eddigi papír alapú ‒ az Étkezési, az Ajándék, az Iskolai, a Kultúra vagy a Sport ‒ Erzsébet-utalványok helyett az munkáltatók már elektronikus formában, az úgynevezett Erzsébet Plusz Kártyára feltöltött összegekkel is motiválhatják munkavállalóikat, írja friss bejegyzésében Hegedűs Sándor, az RSM Hungary adóüzletágának vezetője.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány ezzel követni kívánja a piaci tendenciákat, mely szerint a papír alapú utalványokról egyre inkább az elektronikus kártyák felé terelődik a cafeteria juttatások rendszere, növelve a felhasználók biztonságát és egyben csökkentve a sokszor nehézkes adminisztrációt.

Az Erzsébet Plusz Kártya sok tekintetben hasonlít papír alapú elődjéhez: az egyes utalványzsebeinek megnevezése, az arra feltöltött összegek felhasználási köre, ideje és adózási konzekvenciái azonosak a papír alapú utalványokéval.

Az Erzsébet Plusz Kártya mellett a papíralapú utalványok továbbra is forgalomban maradnak, így mind a munkáltatókban, mind a munkavállalókban felvetődhet a kérdés, hogy a sok hasonlóság ellenére érdemes-e áttérni az új elektronikus verzióra?

A kérdés megválaszolásában az segíthet, ha a két juttatási formát gyakorlati szempontok alapján hasonlítjuk össze.

A juttatást biztosító munkáltatókat érintő szempontok

Lássuk elsőként, hogy a munkáltatók milyen előnyöket aknázhatnak ki az Erzsébet Plusz kártyára történő áttéréssel:

Adminisztratív terhek csökkenése

A munkáltatók az új elektronikus kártyát a www.erzsebetutalvanyplusz.hu honlapon történő regisztrációt követően az „Online megrendelés” programmal egyszerűen és gyorsan megrendelhetik, és ezt követően már csak annyit kell tenniük, hogy havonta átutalják a kártya egyes utalványzsebeire a munkavállaló által igényelt összegeket.

Ezzel tehát kiküszöbölhetővé válik valamennyi, a papír alapú utalványokkal járó adminisztratív feladat:

  • havi megrendelés
  • kiosztását megelőző biztonságos tárolása,
  • azok munkavállalók részére történő átadása és
  • az átvételének dokumentálása.

Egy jelentős állományi létszámmal, több telephellyel vagy nagy létszámú kirendelt, kiküldött munkavállalót alkalmazó társaságoknál ezek elkerülése különösen nagy idő-, pénz- és energia megtakarítást eredményezhet.

Reklamáció kiküszöbölése

A papír alapú utalványok megrendelés esetén a munkáltatók minden egyes megrendelés átvételt követő 2 napon belül kötelesek ellenőrizni az utalványok vagy az utalványokat tartalmazó borítékok megfelelőségét. Reklamáció benyújtása ezt követően kizárt.

Az Erzsébet Plusz Kártyára feltöltött összegek esetén a megfelelőség ellenőrzése nem szükséges, így az esetleges reklamációval, vagy a késve benyújtott reklamációval járó kellemetlenségek elkerülhetővé válnak.

Költségmegtakarítás

Az idei évi megrendelések esetén az munkáltatók gyártási és szállítási költség nélkül juthatnak hozzá a szükséges mennyiségű Erzsébet Plusz Kártyához, tehát a kártyák beszerzése teljesen költségmentes.

A papír alapú utalványokat a forgalmazók a megrendelt névérték 2%+áfa alap szolgáltatási díj ellenében biztosítják, de abban az esetben, ha a munkáltató az alapdíjban foglaltakon túl további címletértékű utalványokkal kívánta bővíteni a megrendelését, a szolgáltatási díj 2,1%+áfa  összegre, az utalványokat tartalmazó borítékokat egyedi összeállításának kérése esetén pedig 5%+áfa összegre emelkedett. Emellett a megrendelt utalványok leszállításának költségei is a munkáltatókat terheli.

Ezzel szemben az Erzsébet Plusz kártya feltöltése esetén a forgalmazók kizárólag egy, a papír alapú utalványok alapdíjával egyező mértékű 2%+áfa szolgáltatási díjtételt számolnak fel, tehát az áttéréssel a munkáltatók kiküszöbölhetik a papír alapú utalványok:

  • szállításáért,
  • egyedi címlezetezésért és
  • egyedi borítékolásáért felszámítható plusz költségeket, mely a dolgozók létszámának és a cafeteria keret nagyságának függvényében akár jelentős összegű megtakarításokat is eredményezhet.

A pozitívumok mellett a munkáltatóknak az Erzsébet Plusz Kártya feltöltése esetén is figyelemmel kell lenniük az egyes – Étkezési, Ajándék, Iskolai, Kultúra, Sport- utalványzsebeikre utalt összegekre vonatkozó adózási szabályokra. Így például az étkezési zsebre utalt összeg esetében a juttatás egyedileg meghatározott havi értékhatárára és a 200 000 Ft-os éves keretösszegre, vagy például arra, hogy a kultúra zsebbe feltöltött összeg csak évi 50 000 Ft-ig minősül adómentes juttatásnak.

A juttatást felhasználó munkavállalókat érintő szempontok

A munkáltatók mellett az Erzsébet Plusz Kártya juttatásban részesülő munkavállalók is számos előnyben részesülhetnek a papír alapú utalványokhoz képest:

  • A kártya tárolás egyszerűbb, kényelmesebb: a papír alapú utalványnál kisebb helyet foglal.
  • A kártyára utalt összegek felhasználása gyorsabb, egyszerűbb: csak át kell átnyújtani a pénztárosnak a kártyát, így a különböző címletű jegyek kiválogatásával és leszámolásával töltött idő megspórolható.
  • A kártyáról a vásárlás összege forintra pontosan kerül levonásra, így egy 980 Ft összértékű vásárlásnál nem kényszerülünk arra, hogy még egy csokit vagy rágót leemeljünk a pénztár melletti pultnál, hogy végre túladhassunk az 1 000 forintos címletű utalványunkon.
  • A kártya használata biztonságos: elvesztése, vagy eltulajdonítása esetén a nap 24 órájában működő telefonos ügyfélszolgálat 06-1-224-16-16-os számán történő bejelentéssel azonnal letiltható, így a rá töltött összegek nem vesznek el. Ezzel szemben az elvesztett vagy ellopott papír alapú utalványoknak bottal üthetjük a nyomát.
  • A kártyához számos plusz szolgáltatás társul: a telefonos ügyfélszolgálaton intézhető többek között a kártya aktiválása, letiltása az egyenleg lekérdezése, a PIN kód módosítása, és az ügyintézők a fizetés során felmerülő technikai kérdésekben is segítséget nyújtanak. A www.erzsebetutalvanyplusz.hu webes felületen a fentiek mellett az utolsó 5 vásárlási tranzakció is megtekinthető.

Az előnyök mellett érdemes megemlíteni azt is, hogy milyen problémák vagy kellemetlenségek merülhetnek fel az elektronikus kártya használat során:

  • Szűkebb felhasználási lehetőségek: A kártya nem minden Erzsébet-utalvány elfogadóhelyen, csak olyan POS terminált üzemeltető üzletekben használható, melyek az adott utalványzsebre vonatkozóan rendelkeznek elfogadóhelyi szerződéssel.
  • A kártyán lévő juttatás nem ruházható át még családon belül sem: kártyát csak az az egy személy használhatja, akinek a nevére szól. A vásárlás során az elfogadóhelyek ellenőrizhetik a kártyahasználó személyazonosságát.
  • Fizetés során jelentkező problémák: előfordulhat, hogy bizonyos üzletekben csak készpénzzel egyenlíthető ki az egyes utalványzsebekben lévő összeg feletti vásárlási érték, vagy egyes elfogadóhelyek kérhetik a kártyával kiegyenlíteni kívánt termékeket pénztárszalagra történő elkülönített elhelyezését.

 A fentiekben felsorakoztatott érvek és ellenérvek alapján látható, hogy érdemes alaposan megfontolni az Erzsébet Plusz kártya cafeteria rendszerbe illesztését, hisz bizonyos munkáltatók esetében a „formaváltás” jelentős nagyságrendű költség és adminisztratív teher csökkenést is eredményezhet.

Mind többen látnak fantáziát az internetes kereskedelemben

Az iparágban szerencsét próbáló vállalkozások számánál már csak maga az internetes kereskedelem nő gyorsabban Magyarországon. Az adatok a cégeket igazolják: a legtöbb szereplő nyereséget termel, a bedőlések aránya messze elmarad az átlagtól.

Magyarországon egyelőre csupán a teljes kiskereskedelem alig két százalékát adják az interneten keresztül értékesítő és a csomagküldő vállalkozások forgalma, a terület azonban évről évre dinamikusan bővül. A magyar e-kereskedelmi forgalom a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület előrejelzései szerint tavaly is az elmúlt években megszokott mértékben, negyedével bővülhetett az egy évvel korábbihoz képest.

A piacban rejlő hatalmas potenciál miatt egyre több és több vállalkozás tevékenykedik a szektorban. A Bisnode elemzése szerint tavaly december elején több mint négyezer cég tevékenykedett a szektorban, míg két éve ez a szám még a 3500-at sem érte el. Ráadásul az online kereskedelemmel foglalkozó társaságok száma úgy nő, hogy közben a teljes kiskereskedelemben tevékenykedő vállalkozásoké csökken.

Az újonnan alapított cégek száma 2012 óta folyamatosan nőtt a szektorban, ám 2015-ben mérsékelt megtorpanás volt tapasztalható a cégalapításban. A tavalyi első 11 hónapban létrehozott vállalkozások számából valószínűsíthető, hogy 2015-ben 400 alatt marad az új vállalkozások száma a szektorban, amely a 2012-es szintnél is alacsonyabb.

Ez a szám azonban így is igen magas, mivel a legtöbb iparágban már csökken a cégek száma, itt azonban jóval kisebb arányban szűnnek meg a társaságok, mint ahogy alakulnak. S miközben a működő cégek száma a teljes kiskereskedelmi szektor alig hat százalékát teszi ki, az újonnan alapított kiskereskedelmi vállalkozások 13 százaléka az online kereskedők közül kerül ki.

Nemcsak számban nőnek a cégek, hanem teljesítményben is. A tíz legnagyobb vállalkozás a szektor árbevételének közel 40 százalékát adja és ez a tíz vállalat gyakorlatilag megduplázta árbevételét 2013-ról 2014-re. A legtöbb piaci szereplő nyereséget könyvelt el 2014-ben, ám sok nagy vállalkozás veszteséges volt, ami azt mutatja, hogy a dinamikus növekedéshez invesztálni is kell.

A bedőlési arány (felszámolások és csődök cégszámhoz viszonyított aránya) igen alacsony az iparágban, az online kereskedők és csomagküldők esetében jelenleg 1,17  százalék, amely az országos átlag alatti érték. Tavaly kevesebb felszámolást indítottak a szektorban, mint egy évvel korábban, a kényszertörlések száma azonban nőtt. A negatív eljárások száma azonban így is elenyésző az iparág méretéhez képest, ahol a jövőben további növekedés várható nemcsak az összesített árbevétel tekintetében, hanem a cégek számában is.

Keleti József, a Bisnode-csoport country menedzsere a rohamosan növekvő cégszám miatt nemcsak az internetes kereskedő cégek hitelezőinek javasolja az alapos cégminősítést, cégvizsgálatot, hanem a vásárlóknak is kellő körültekintést szorgalmaz a vásárlást megelőzően. Most is rengeteg internetes kereskedő működik, számuk évről évre nő, ezért vásárlás, és különösen előre utalás esetén érdemes megnézni mióta működik a cég, mekkora az árbevétele, egyáltalán áll-e valós bejegyzett vállalkozás a weboldal mögött – hívta fel a figyelmet.

2016 legnagyobb kihívásai: az egyesült királyságbeli szavazás az uniós tagságról

0

Az uniós tagságról szóló egyesült királyságbeli népszavazás évtizedekre meghatározhatja Európa politikai jövőjét – véli Anders Borg, korábbi svéd pénzügyminiszter.

2016 kihívásokkal teli, nem éppen egyszerű éve lesz a világgazdaságnak – írja Anders Borg, Svédország korábbi pénzügyminisztere a Világgazdasági Fórum honlapján megjelent cikkében. A gazdasági kilábalást több komoly veszély fenyegeti.

Az első: a politikai populizmus

A második: a globális bizonytalanság és a menekültválság

A harmadik: az egyesült királyságbeli szavazás az uniós tagságról

Az uniós tagságról szóló egyesült királyságbeli népszavazás évtizedekre meghatározhatja Európa politikai jövőjét. A népszavazások mindig bizonytalanságot jelentenek. Váratlan események bármely irányban befolyásolhatják az eredményt. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unióban marad. Ha az ország az izoláció irányába mozdul el, annak pusztító gazdasági és politikai következményei lehetnek.

Az európai politikai irányvonal a szabad kereskedelem és a dinamikus piacok felé nyitott Európa eszméjétől egy bürokratikusabb és centralizálóbb perspektíva felé mozdulna el. Európa és az Egyesült Királyság egyaránt sokkal rosszabb pozícióba kerülne az Egyesült Államokkal, Kínával, Japánnal és Indiával folytatott versenyben. Az Egyesült Királyság számára a hosszú távú gazdasági következmények is mélyen aggasztóak. Ha nincs uniós tagság, előbb vagy utóbb megkérdőjeleződik London szerepe is mint Európa pénzügyi központja.

A populisták azt a benyomást keltik, mintha az országnak nem kerülne semmibe, ha eltávolodna Európától, ez azonban veszélyes illúzió. 1992-ben a dániai népszavazás, amelyen az állampolgárok az Európai Unióról szóló szerződés ratifikálása ellen szavaznak, pénzügyi válsághullámot indított el, a „Brexit” következményei pedig ennél is súlyosabbak lennének.

Ha nagy a bizonytalanság, akkor a szavazók gyakran a status quo mellett szavaznak. Amikor szinte minden gazdasági szakértő, a tradicionális pártok és az üzleti szféra nagy része is az „igen” mellett száll síkra, akkor ez a legvalószínűbb kimenetel. A populizmus korában azonban a bizonytalanság mindaddig megmarad, amíg a szavazócédulákat össze nem számlálják.

Folyt. köv.

A cikket hamarosan folytatjuk. Anders Borg szerint a további nagy kihívások a világgazdaság előtt:

Ötödével is növelheti a havazás a gépjármű-balesetek és a lakáskárok számát

A havas időben általában 10 és 20 százalék között nő a lakás és gépjárműkár-bejelentések száma.

A Groupama Biztosítónál 10 és 20 százalék közötti mértékben nő a havazás miatti koccanásokból, kicsúszásokból keletkező balesetek száma, a javítási költségek nagysága ugyanakkor nem emelkedik markánsan.

A Generali Biztosító is arról számolt be, hogy összességében 10–20 százalékos a gépjármű balesetek növekedése, de a csonttörések száma vagy a rácsúszásos autós ütközések száma akár 30 százalékkal is nőhet, ha leesik a hó, ahogy a héten kedden és szerdán is történt.

Az Aegon Biztosítónál a gépjármű-biztosítás területén januárban – évtizedes tapasztalatok alapján – nem nő meg más hónapokhoz képest a kárbejelentések száma. Ilyenkor kevesebben ülnek autóikba, közülük ugyan nagyobb arányban szenvednek balesetet a csúszós utak miatt, de a kevesebb közlekedő miatt az összes kár szinten marad.

A lakásoknál a hónyomás okozta károk a jellemzőek, de ez a kártípus előfordul a gépjárműveknél is, hiszen a tetőről lezúduló hó a ház előtt parkoló autókban okozhat kárt. A Generali megjegyezte, szinte minden télen előfordul, hogy a hó és az arra ráfagyott jég megnyomja a házak tetejét. Ezek a károk – esetenként – 50–100 ezer forintot tesznek ki. A sérült tető ráadásul a nagyobb havazások után rendszerint be is ázik, így sokszor már csak akkor veszi észre a lakó a kárt, amikor az olvadó hó a „nappali padlóját áztatja”.

A Groupama közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a csúszásveszély megszüntetése nem csak a telken belül, de a kerítés előtti járdaszakaszon is a lakás tulajdonosának a feladata, és ennek elmaradásért felelősségre is vonható. Ezt a felelősséget veszi át a biztosító, amennyiben az adott lakásbiztosítás tartalmazza ezt a kockázati elemet is.

A Generali Biztosító azt is közölte, hogy a hó miatti károk 2013. első három hónapjában voltak a legmagasabbak, amikor a gépjárművekben 100 millió forint kár keletkezett, míg a hó nyomása – 1500 esetben – 114 millió forint kárt okozott. Ezek a számok 2014-ben egyharmadra, míg a múlt évben nem egészen egyötödre estek vissza.

MTI

Két magyar cég mutatkozik be Las Vegasban

Idén két magyar vállalkozás is bemutatkozik a világ legjelentősebb technológiai és innovációs kiállításán, a Las Vegas-i CES rendezvényen.

A Nemzeti Kereskedőház Zrt. közleménye szerint Magyarország első alkalommal vesz részt önálló nemzeti startup standdal a kiállításon, ahol az automata házi sörfőzőt gyártó Brewie és az okos kockát fejlesztő sBrick mutatkozik be a Magyar Nemzeti Kereskedőház InnoTrade programjának köszönhetően. A négy napos rendezvényen több mint 20 ezer fejlesztés látható, az eseményt várhatóan mintegy 200 ezer látogató keresi fel.

Marozsi László, az InnoTrade program vezetője a közleményben kiemelte: a program egyebek mellett teret ad a globális piacot célzó, legalább prototípussal rendelkező magyar startupoknak kapcsolati tőkéjük szélesítésére, a célpiacok tesztelésére. Pál Marcell, a Brewie házi automata sörfőző gép ötletgazdája a közleményben hangsúlyozta, az amerikai piacot célterületnek tartják, ezért fontos, hogy innen konkrét visszajelzéseket kapjanak, és üzleti kapcsolatot építsenek ki a kiállításon.

A magyar standon a Vengit csapata legújabb prototípusát állítja ki, amely a sBrick okos kocka továbbfejlesztése. A játék összeköti a virtuális és a valós világot, a hozzá tartozó alkalmazás segítségével pedig a gyerekek kreativitása és motorikus képességei egyaránt fejleszthetők – áll a közleményben.

Huszonötezer közfoglalkoztatottnak segíthet az elhelyezkedési juttatás

A szaktárca várakozása szerint akár huszonötezer közfoglalkoztatottnak is segíthet visszatérni a munkaerőpiacra a január elsejével bevezetett elhelyezkedési juttatás.

Huszonötezer közfoglalkoztatottnak segíthet a január elsejével bevezetett elhelyezkedési juttatás – mondta sajtótájékoztatóján Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár az MTI beszámolója szerint. Az elhelyezkedési juttatás lényege, hogy aki legalább egy hónapja közfoglalkoztatottként tevékenykedik, illetve az azt megelőző két éven belül legalább 180 napig közfoglalkoztatási jogviszonya volt, sikeres piaci elhelyezkedése esetén megkaphatja a közfoglalkoztatási szerződése még hátralévő idejére járó támogatást. 

Pogácsás Tibor szerint ez jelentős segítség lehet a közfoglalkoztatottaknak, és ösztönzőként is működhet, hogy elfogadják a kiajánlott munkát, illetve ők maguk is keressenek ilyen lehetőséget. Mint mondta, ez a juttatás segíthet abban, hogy a közfoglalkoztatásból minél többen az elsődleges munkaerőpiacra kerüljenek. Az államtitkár közölte azt is, hogy a közfoglalkoztatás idei költségvetése 340 milliárd forint.

Míg a kormányváltás idején több mint 500 ezer munkanélküli volt az országban, és nagyon sok aktív korú egészséges ember élt segélyen és kilátástalanságban, mostanra a munkanélküliség a 2010-es 12 százalékról 6,2 százalékra csökkent, a foglalkoztatottság pedig jelentősen emelkedett – közölte az államtitkár, hozzátéve, hogy ez a gazdaság növekedésének és kisebb részben a közfoglalkoztatásnak köszönhető. (A KSH adatai szerint tavaly ősszel átlagosan csaknem 237 ezren dolgoztak közmunkásként.)

Pogácsás Tibor hangsúlyozta: a közfoglalkoztatás egy eszköz ahhoz, hogy azokon a területeken, ahol ma még a piac nem képes elegendő munkahelyet teremteni, ott értelmes, a helyi közösségért végzett munkát biztosíthassanak az embereknek. A közfoglalkoztatás egyfajta előképzés is ahhoz, hogy az emberek a piaci lehetőségekkel  élni tudjanak – jegyezte meg. Az államtitkár közölte azt is, hogy a kormány januárban dönt a közfoglalkoztatottak idei béréről.

Duplájára növeli kapacitását a Bridgestone tatabányai gyára

A japán Bridgestone 2020-ra több mint duplájára növeli tatabányai üzeme gyártókapacitását. A gumiabroncsokat gyártó vállalat 71,5 milliárd forintot költ a bővítésre, amellyel 150 új munkahelyet teremt.

A 2013 nyarán kezdődött bővítés alapkőletételén Franco Annunziato, a Bridgestone európai részlegének elnök-vezérigazgatója elmondta: a beruházás révén 6,5 millió abroncs lesz a gyár éves termelési kapacitása, amely több mint 200 százalékkal nagyobb a jelenleginél. Az üzemben közel 700 ember dolgozik és a létszámot további 150 munkavállalóval szeretnék bővíteni. 

A társaság tájékoztatása szerint az üzemben készülő abroncsokat európai piacokra exportálják, elsősorban Spanyolországba, Olaszországba, Franciaországba, az Egyesült Királyságba és Németországba. A vállalat által közzétett pénzügyi beszámolók alapján 2014-ben az export értékesítés nettó árbevétele meghaladta a 24,5 milliárd forintot.

A Bridgestone itteni üzeme 2006-ban kezdte meg működését és mára Magyarország harmadik legnagyobb abroncsgyárává vált. Bridgestone összesen 10 gyártóüzemmel rendelkezik Európában, de a tatabányai gyár az egyetlen, ahol teljesen automatizált gyártási technológiát alkalmaznak. A társaság a jövőben a Magyarországon és a régióban működő prémium autógyártók gyári beszállítójává kíván válni.

Egymilliárd eurós uniós befektetés a külső határrégiók javára

0

Az Európai Bizottság összesen 1 milliárd euró értékben fogadott el olyan határokon átnyúló együttműködési programokat, amelyek az unió külső határainak két oldalán fekvő régiók társadalmi és gazdasági fejlesztését célozzák.

„A határokon átnyúló együttműködés kulcsszerepet játszik az újabb választóvonalak kialakulásának megakadályozásában. A most elfogadott források elősegítik a szomszédos határrégiók integráltabb és fenntarthatóbb regionális fejlesztését, valamint az EU külső határai mentén megvalósuló harmonikusabb területi együttműködést” – mondta Johannes Hahn, az európai szomszédságpolitikáért és a csatlakozási tárgyalásokért felelős biztos.

„Igazán örvendek, hogy az Európai Regionális Fejlesztési Alap hozzájárulhat ahhoz, hogy az EU és szomszédai közelebb kerüljenek egymáshoz. A határokon átnyúló együttműködési programok konkrét példáját jelentik az unió arra irányuló munkájának, hogy segítséget nyújtson a polgároknak a közös kihívások kezelésében, és így tényleges szolidaritást teremtsen, ugyanakkor javítsa a helyi gazdaságok versenyképességét” – jelentette ki Corina Crețu, a regionális politikáért felelős biztos.

A támogatás azon projekteket részesíti majd előnyben, amelyek elősegítik az unió külső határai mentén megvalósuló fenntartható fejlődést, és így csökkentik az életszínvonalbeli különbségeket, illetve kezelik a határokon átnyúló, mégis közös kihívásokat. Az egyes programokban részt vevő országok programszinten legfeljebb négy prioritást jelöltek meg. Ezek közé tartozott például a kkv-fejlesztés, a kultúra, a környezetvédelem és az éghajlatváltozás, a szegénység elleni küzdelem, az oktatás és a kutatás, az energia, az akadálymentesség és a határigazgatás.

Az új csomag keretében finanszírozott projektek a következő 27 országra terjednek ki: a keleti határ mentén Örményország, Grúzia, Moldovai Köztársaság, Ukrajna és Oroszország; Egyiptom, Izrael, Jordánia, Libanon, Palesztina, Tunézia; egyes uniós tagállamok (Bulgária, Ciprus, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Málta, Lengyelország, Portugália, Románia, Svédország), valamint Norvégia és Törökország.

A forrásokat az Unió az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERFA), illetve az Európai Szomszédsági Támogatási Eszközből (ENI) biztosítja. A partnerországok és az EU közötti finanszírozási megállapodások 2016 végére készülnek el. A vissza nem térítendő támogatások odaítélése pályázati felhívás útján történik, a felhívások közzététele 2016 folyamán vagy 2017 elején várható.

Egy példa

A Románia és Ukrajna összefogásával indított, 3,8 millió eurós „Clean river” projektnek köszönhetően az Európai Szomszédsági Támogatási Eszköz keretében megvalósított, határokon átnyúló együttműködés megerősíti majd az együttműködést az ember által okozott katasztrófák megelőzése terén, ezáltal elősegítve a Duna-medence ökológiai értékének megőrzését.

Külföldi cégekkel szembeni panasz esetén is van segítség

0

Külföldi cégekkel szemben felmerült fogyasztói panaszok esetén a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ Magyarországtól lehet ingyenes, személyre szabott, szakmai és jogi segítségét kérni.

Előfordulhat, hogy a karácsonyi vásárlásaink nem úgy sikerültek, ahogy elterveztük, mert például az eredetileg ajándéknak szánt termék a vételár kifizetése ellenére mostanáig sem érkezett meg külföldről. Esetleg a külföldön vásárolt műszaki cikkel kapcsolatban minőségi kifogásunk merült fel, vagy ahhoz nem kaptunk magyar nyelvű használati-kezelési útmutatót. A külföldi webkereskedő annak ellenére nem fizeti vissza számunkra a termék vételárát, hogy 14 napon belül gyakoroltuk elállási (visszaküldési) jogunkat.

Külföldi cégekkel szemben felmerült fogyasztói panaszok esetén a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ Magyarországtól (EFK) lehet ingyenes, személyre szabott, szakmai és jogi segítségét kérni – hívja fel a figyelmet közleményében a két szervezet. A magyar fogyasztók akkor fordulhatnak az EFK-hoz, ha a panasszal érintett külföldi vállalkozás nem Magyarországon, hanem valamely másik uniós tagállamban, valamint Izlandon vagy Norvégiában rendelkezik székhellyel.

Az EFK tapasztalatai szerint külföldi vásárlások során gyakran előforduló problémák és fontos tudnivalók:

  • A külföldi üzletben vagy webáruházban vásárolt termék meghibásodása esetén fogyasztói jogaink érvényesítése nehézségekbe ütközhet, és a személyes kapcsolatfelvételnek a nyelvi korlátok mellett földrajzi akadályai is lehetnek, hiszen ezeknek a cégeknek Magyarországon jellemzően nincs ügyfélszolgálata.
     
  • Hibás termék esetén a fogyasztói jogok tartalma (kijavítás-kicserélés-árleszállítás-pénzvisszatérítés) más EU-s országbeli kereskedőtől történő vásárlás esetén alapvetően megegyezik a magyar szabályokkal, de az igényérvényesítési határidő, a hiba okával kapcsolatos bizonyítási teher országonként eltérhet.
     
  • A külföldön vagy külföldi webáruházban vásárolt termék esetén sokszor a magyar nyelvű használati útmutató vagy magyar nyelvű menürendszer is hiányzik, emellett az is előfordulhat, hogy a megvásárolni kívánt háztartási gép nem felel meg a magyar műszaki szabványoknak, így a termék nem használható.
     
  • Az adott termékmárka gyártójának magyarországi szervizhálózata a legtöbb esetben nem vállalja a külföldön vásárolt termék ingyenes kijavítását, hiszen nem állnak szerződéses kapcsolatban a külföldi eladóval. Ez azt jelenti, hogy a terméket kijavítás vagy kicserélés érdekében külföldre kell a gyártó által kijelölt szerviznek vagy az eladó részére (célszerű a csomag nyomon követésével) visszaküldeni, amelynek magas költségét jellemzően a fogyasztónak kell megelőlegeznie, aki az eladó döntéséig lényegében kiszolgáltatott helyzetbe kerül (se termék, se pénz). Továbbá ha mégis egy, az eladóval kapcsolatban nem álló szerviz „hozzányúl” a termékhez, elképzelhető, hogy a külföldi eladó utóbb jogellenes behatás miatt visszautasítja a fogyasztó akár jogos igényét is.
     
  • EU-n belüli internetes vásárlásoknál a fogyasztókat – bizonyos termékkörök kivételével – egységesen 14 napon belül gyakorolható, indokolás nélküli visszaküldési (úgynevezett elállási) jog illeti meg, amelyet a külföldi eladók a karácsonyi vásárlások kapcsán is sok esetben figyelmen kívül hagynak, és nem reagálnak a fogyasztó elállási nyilatkozatára. Ilyen esetekben a további lépések megtétele, a termék visszaküldése és a kifizetett összeg visszaszerzése a külföldi eladóval szemben nehézkes lehet.

Februártól érdemes csokért menni a bankba

A legnagyobb lakossági bankok már megkezdték a felkészülést az új családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és az ahhoz kapcsolódó kamattámogatott hitelek folyósításához, és azt ígérik, hamarosan be is tudják majd fogadni az igényeket.

Az MTI által megkeresett bankok arról számoltak be, hogy már január első hetében megnőtt az ügyfelek érdeklődése a tavaly év végén hatályba lépett új támogatási rendszer iránt. A hitelintézetek egyelőre azon dolgoznak, hogy informatikai és ügyviteli rendszerüket az új feltételrendszerhez igazítsák, valamint felkészítsék ügyintézőiket, mindez azonban néhány hetet is igénybe vehet. A legtöbb bankban az igényeket még nem tudják befogadni, csak információt tudnak adni az új csokról.

Az OTP Bank azt közölte, hogy már intenzíven folyik a támogatás elérhetővé tételéhez szükséges előkészítő munka. Azt írták: a bank a korábbi támogatásokkal és támogatott hitelkonstrukciókkal mindig az elsők között jelent meg, és most is az a célja, hogy a lehető leggyorsabban elérhetővé tegye ügyfelei számára az új támogatási elemeket.

Hozzátették azonban, egyetértenek a Magyar Bankszövetség azon véleményével, hogy az újdonságok teljes körű nyújtásához kapcsolódó informatikai és ügyviteli fejlesztések február elejéig elhúzódhatnak. Kiemelték, hogy az OTP Bank fiókjaiba látogató, a támogatási rendszer iránt érdeklődő ügyfelek már most megkapnak minden szükséges információt.

Az FHB Bank arról tájékoztatott, hogy elsőként nála igényelhető az új támogatási forma, ráadásul annak valamennyi változata már január 4-től. Az első igényléseket már be is fogadta a bank. Az első lehetséges napra történő bevezetés érdekében intenzív felkészülés zajlott a bankban a múlt év végén.

Közölték, egyre több ügyfél érdeklődik. Kezdettől fogva elsősorban a 10+10 milliós konstrukcióra vonatkozik a legtöbb kérdés, de sokan például lakásbővítést terveznek és az építkezést előkészítők is szeretnék a számukra fontos részleteket tisztázni az FHB szakértőivel. Az egyéni építkezők számára érdekes például a szintén most bevezetett áfavisszatérítési támogatás, amely legfeljebb ötmillió forint lehet.

A bank eddigi tapasztalatai szerint egyértelműen látszik már, hogy az érdeklődők között nagy az aránya a legalább 2-3 gyermekes családoknak, akik szeretnék kihasználni új lakás vásárlására vagy építésére az új csok nyújtotta lehetőséget, akár a korábban felvett támogatás és az új közötti különbözet összegével is.

Tokodi Gábor vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy az új csok első befogadásai már megtörténtek az FHB Bankban és a hét elején tapasztalt fokozott érdeklődés további emelkedésére számítanak. A bank honlapján már elérhető az FHB új csok-jogosultság ellenőrző alkalmazása és kalkulátora.

A fővárosban és agglomerációjában, a megyeszékhelyeken, valamint Sopronban egyformán megugrott az FHB Bank fiókjaiban érdeklődők száma. Az FHB TeleBankban az ebben a témában kezelt hívások száma már keddig ezer fölötti volt. Az FHB honlapjának forgalma megötszöröződött az első hét első három napján. Az új csok decemberi bejelentése óta a bank honlapján már több mint hatvanezer egyedi oldalmegtekintés volt a kimondottan a csok-ról szóló FHB oldalakon – közölték.

A K&H Bank arról számolt be, hogy megnőtt az érdeklődések száma az új csok iránt. A K&H-nál várhatóan 2016 január végétől nyújthatóak be az új feltételeknek megfelelő kérelmek mind a csokra, mind az állami támogatású lakáscélú hitelekre. A bank dolgozik a feltételrendszeri változásokon és a részletes folyamatokon, hogy minél előbb benyújthatóak legyenek a kérelmek, azonban több részlet további tisztázására van szükség. Hamarosan elkészítik a módosításokat is tartalmazó ügyféltájékoztatókat és honlap tartalmakat, amelyekből pontosabban lehet majd tájékozódni még az igények befogadása előtt. Addig is megadnak az ügyfeleknek minden tájékoztatást a jelenleg ismert jogszabályi információk birtokában.

Az Erste Bank fokozott érdeklődésre számít a három gyermek után járó 10 millió forint támogatás és a kapcsolódó kamattámogatott hitel iránt, mivel az új otthonteremtési támogatási rendszer az eddigi feltételekhez képest több könnyítéssel segíti a gyermekvállalókat. A változásokkal kapcsolatban érdeklődő ügyfelek tájékoztatására az Erste már felkészítette a fiókhálózatát. Azt ígérik, az átalakításokat gyorsan fogja implementálni a bank és az átalakított termék hamarosan elérhető lesz. Hozzátették: az Ersténél továbbra is felhasználható marad a csok önerőként, vásárlás esetén a vételárnál, építés esetén pedig a költségvetésben.