Februártól egyes kórházakban veszélybe kerülhet a páciensek egészségügyi ellátása – jelentette ki a Szlovákiai Nővérek és Szülészasszisztensek Társulásának elnöke, Iveta Lazorová. Felmondási idejét tölti ezer nővér és szülészasszisztens.

„Az egyértelmű tények ellenére le kell szögeznünk, hogy az egészségügyi miniszter semmit sem tesz annak érdekében, hogy meggátolja a február elsejével kialakuló helyzetet. Ez azt jelenti, hogy az érintett kórházakban nem lehet majd ellátni a pácienseket” – mondta sajtótájékoztatóján Lazorová.

Véleménye szerint a helyzet párbeszéd útján történő megoldása helyett Viliam Čislák egészségügyi miniszter a nővéreket és a szülészasszisztenseket támadja. Lazorová Robert Fico kormányfőt a helyzet orvoslására szólította fel. Fico annyiit közölt, csak akkor avatkozik be, ha válsághelyzet alakul ki, addig a miniszter feladata az ügy megoldása – írja a hirek.sk.

Az első nővérek felmondási ideje január 31-én jár le a zsolnai, nagyszombati, eperjesi és bajmóci kórházban.

Monika Kavecká a szakszervezet nevében türelemre inti a nyilvánosságot. „Bár ez a helyzet kellemetlen, azonban mi, nővérek ezt nem tudjuk befolyásolni, mert az alkupozíció a minisztérium és a kormány oldalán van, nem a miénken” – fejtette ki.

Ausztriában 23 ezer szlovákiai nővér és szülészasszisztens dolgozik. „Ez abnormálisan nagy szám” – jegyezte meg Kavecká, hozzátéve, ezek a nővérek havonta nettó 2 ezer eurót keresnek.