Az iparágban szerencsét próbáló vállalkozások számánál már csak maga az internetes kereskedelem nő gyorsabban Magyarországon. Az adatok a cégeket igazolják: a legtöbb szereplő nyereséget termel, a bedőlések aránya messze elmarad az átlagtól.

Magyarországon egyelőre csupán a teljes kiskereskedelem alig két százalékát adják az interneten keresztül értékesítő és a csomagküldő vállalkozások forgalma, a terület azonban évről évre dinamikusan bővül. A magyar e-kereskedelmi forgalom a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület előrejelzései szerint tavaly is az elmúlt években megszokott mértékben, negyedével bővülhetett az egy évvel korábbihoz képest.

A piacban rejlő hatalmas potenciál miatt egyre több és több vállalkozás tevékenykedik a szektorban. A Bisnode elemzése szerint tavaly december elején több mint négyezer cég tevékenykedett a szektorban, míg két éve ez a szám még a 3500-at sem érte el. Ráadásul az online kereskedelemmel foglalkozó társaságok száma úgy nő, hogy közben a teljes kiskereskedelemben tevékenykedő vállalkozásoké csökken.

Az újonnan alapított cégek száma 2012 óta folyamatosan nőtt a szektorban, ám 2015-ben mérsékelt megtorpanás volt tapasztalható a cégalapításban. A tavalyi első 11 hónapban létrehozott vállalkozások számából valószínűsíthető, hogy 2015-ben 400 alatt marad az új vállalkozások száma a szektorban, amely a 2012-es szintnél is alacsonyabb.

Ez a szám azonban így is igen magas, mivel a legtöbb iparágban már csökken a cégek száma, itt azonban jóval kisebb arányban szűnnek meg a társaságok, mint ahogy alakulnak. S miközben a működő cégek száma a teljes kiskereskedelmi szektor alig hat százalékát teszi ki, az újonnan alapított kiskereskedelmi vállalkozások 13 százaléka az online kereskedők közül kerül ki.

Nemcsak számban nőnek a cégek, hanem teljesítményben is. A tíz legnagyobb vállalkozás a szektor árbevételének közel 40 százalékát adja és ez a tíz vállalat gyakorlatilag megduplázta árbevételét 2013-ról 2014-re. A legtöbb piaci szereplő nyereséget könyvelt el 2014-ben, ám sok nagy vállalkozás veszteséges volt, ami azt mutatja, hogy a dinamikus növekedéshez invesztálni is kell.

A bedőlési arány (felszámolások és csődök cégszámhoz viszonyított aránya) igen alacsony az iparágban, az online kereskedők és csomagküldők esetében jelenleg 1,17  százalék, amely az országos átlag alatti érték. Tavaly kevesebb felszámolást indítottak a szektorban, mint egy évvel korábban, a kényszertörlések száma azonban nőtt. A negatív eljárások száma azonban így is elenyésző az iparág méretéhez képest, ahol a jövőben további növekedés várható nemcsak az összesített árbevétel tekintetében, hanem a cégek számában is.

Keleti József, a Bisnode-csoport country menedzsere a rohamosan növekvő cégszám miatt nemcsak az internetes kereskedő cégek hitelezőinek javasolja az alapos cégminősítést, cégvizsgálatot, hanem a vásárlóknak is kellő körültekintést szorgalmaz a vásárlást megelőzően. Most is rengeteg internetes kereskedő működik, számuk évről évre nő, ezért vásárlás, és különösen előre utalás esetén érdemes megnézni mióta működik a cég, mekkora az árbevétele, egyáltalán áll-e valós bejegyzett vállalkozás a weboldal mögött – hívta fel a figyelmet.