Az orosz védelmi minisztérium tendert írt ki 10 ezer 300 medál és oklevél legyártására, amelyet a szíriai hadműveletekben részt vettek kapnak.
Az orosz védelmi minisztérium összesen 2,2 millió rubelt (8 millió forintot) szán arra, hogy egy éremmel és a hozzá tartozó oklevéllel jutalmazza mindazokat, akik részt vettek a szíriai hadműveletekben. A védelmi miniszter, Szergej Sojgu aláírásával jegyzett pályázatra azok jelentkezését várják, akik a fenti összegért le tudják gyártani a 10 ezer 300 érmét és oklevelet.
Sojgu még tavaly novemberben jelezte, hogy a különböző kitüntetések mellett minden harcos és a technikai, valamint adminisztratív személyzet tagjai megkapják majd a „Szíriai katonai hadművelet résztvevőjének” feliratú elismerést.
Az orosz hadsereg tavaly szeptember 30-án kezdte bombázni Szíriában az Iszlám Állam terrorista szervezet állásait. A csapatok, elsősorban a légi erő, kivonására Vlagyimir Putyin államfő, a hadsereg főparancsnoka március 14-én adott parancsot.
Putyin bejelentette, hogy a kivonás megkezdéséig a hadsereg 33 milliárd rubelt (120 milliárd forintot) fordított az akciókra, az összeget a védelmi minisztérium büdzséjéből kellett fedezni.