A mezőgazdasági termelői árak 3,8 százalékkal csökkentek augusztusban az előző év azonos időszakához képest, ezen belül a növényi termékek ára 0,9 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 11,1 százalékkal mérséklődött – közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden.
Az év első nyolc hónapjában 5,6 százalékkal csökkentek a termelői árak az előző év azonos időszakához viszonyítva, ezen belül a növényi termékeké 3,3, az élő állatok és állati termékeké 9,2 százalékkal.
Míg a gabonafélék ára 7,4 százalékkal csökkent, a zöldségfélék ára 7,8, a burgonyáé 3,9, a gyümölcsféléké 17 százalékkal nőtt. Az élő állatok termelőiár-szintje 8,6, az állati termékeké 17 százalékkal lett alacsonyabb.
A búza felvásárlási ára 0,5 százalékkal emelkedett, a kukoricáé továbbra is csökkent 17 százalékkal. A vágósertés ára 12 százalékkal mérséklődött. A tej termelői ára 21 százalékkal visszaesett. A felvásárlási ár januárban literenként 91 forint volt, augusztusban – júliushoz hasonlóan – 76 forint.