A gazdaság sikerének egyik kulcsa, hogy beépüljön az oktatásba, a szakképzésbe a gazdaság és a vállalatok szakképzett munkaerő iránti igénye – hangsúlyozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a 16. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján.

Kiemelte, a kamara álláspontja szerint a szakképzés reformja soha nem érhet véget, mert a szakoktatást mindig a változáshoz, a valós igényekhez kell igazítani. A kamara folyamatosan megfogalmazza és továbbítja a döntéshozókhoz a gazdasági élet szereplőinek szakmunkás munkaerő igényét, amit a munkaerőpiac követni tud – mondta az MKIK elnöke.

Parragh László szólt arról, hogy míg 2010-hez képest Magyarországon az átlagkereset mintegy két és félszeresére nőtt, addig a szakmunkás garantált bérminimum ez idő alatt mintegy három és félszeresére emelkedett.

A szakemberek számára adott a szakmai továbblépési lehetőség, miután megszűntek a szakképzés és a felsőoktatás közötti korlátok.

A Szakma Sztár Fesztiválról szólva ismertette, hogy az idén 54 szakmában 7800-an jelentkeztek a fiatal szakemberek versenyére, közülük került 200 a döntőbe, és az idén második alkalommal csatlakozik a rendezvényhez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Süle Katalin, a NAK általános agrárgazdasági ügyekért felelős alelnöke kiemelte: Magyarországon egy szakma ismerete a biztos megélhetéshez vezető út. Hozzátette: a NAK a 21 agrárszakmai bemutatóval lehetőséget ad arra, hogy a Szakma Sztár Fesztiválon interaktív módon lehessen megismerni a mezőgazdasági szakmákat.

A megnyitón elismeréseket adtak át a kiemelkedő munkát végző képzőhelyeknek. Az MKIK mikro- és kisvállalkozások kategóriában a Mátrai Hegesztéstechnika és Szakképzési Kft., a közép- és nagyvállalatok kategóriában a Festo-AM Kft. képzőhelyeket díjazta. A NAK elismerését mikrovállalkozás kategóriában Fáró Mirella egyéni vállalkozó, kis- és középvállalkozás kategóriában a Hajdúhús 2000. Kft., nagyvállalati kategóriában a P&P Pékárukészítő és Értékesítő Kft. vette át.

A kormány folyamatosan megújítja a szakképzést, évek óta nő a szakképzésbe jelentkezők száma és javulnak a tanulmányi eredményeik is – jelentette ki a miniszterelnök megnyitó beszédében. Orbán Viktor hangsúlyozta: minden tíz általános iskolát befejező tanulóból hat a szakképzésben folytatja tanulmányait, a legnépszerűbb iskolatípus pedig a technikum. A duális képzés bevezetése is hasznosnak bizonyult, mind a vállalkozások, mind pedig az ország összteljesítménye, a gazdasági növekedés szempontjából. A jelentkezők számának növekedése és a javuló tanulmányi eredmények pedig azt mutatják, hogy a tanulók és családjaik számára is bevált az új rendszer – mondta.

Közölte azt is: aki tovább akar lépni, az a technikusi szakképzettséggel együtt szerezhet középvezetői ismereteket is. Fontos és nagy eredménye a szakképzés rendszerének, hogy az ötéves képzésben végzettek jelentős előnyt élveznek a szakirányú felsőoktatási továbbtanulás esetén.

A kormányfő a diákoknak azt üzente: a siker kulcsa a kíváncsiság, a kreativitás, a kitartás és az együttműködés.

A Szakmát a kézbe! – 16. Szakma Sztár Fesztivált április 24-26. között rendezi meg Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködve a Hungexpo Budapesti Kongresszusi és Kiállítási Központban. A fesztivál keretében valósul meg a Szakma Kiváló Tanulója Verseny, az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny és a X. WorldSkills Hungary Nemzeti Döntő és Bemutató.

(Forrás: MTI, fotó: Koszticsák Szilárd)