Jelentős száraz időszakokat kellett átvészelniük a szlovákiai gazdáknak az elmúlt két évben, s ez súlyos veszteségekkel járt. A kormány támogatását kérik.
A szárazsággal legnagyobb mértékben sújtott Nagyszombati, Dunaszerdahelyi, Pozsonyi, Galántai és Szenicei járásban 19,3 millió euróval lett kisebb az árbevétel – tájékoztatott a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Önkormányzatok Tanácsa.
Egyes vállalatok egyelőre nem tudják, hogy milyen mértékben lesznek képesek megtartani az állattenyészetüket és az alkalmazottaik számát. Ezért a tanács a kormány támogatását kérik – írja a hirek.sk.
A Szlovák Mezőgazdasági Kamara (AKS) tavaly júliusban tájékoztatta Robert Fico kormányfőt, valamint Gabriela Matečná mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztert a szárazsággal kapcsolatos gondokról, és kérték a többletköltségek megtérítését.
A Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Önkormányzatok Tanácsában tömörülő gazdák és élelmiszeripari dolgozók szerint a klímaváltozás következményeinek kezelésére kockázati pénzalapot kell létrehozni. Ebből téríthetnék meg a gazdák szárazság miatt keletkezett veszteségeit is.