Az elmúlt 14 hónapban jelentős területeket volt kénytelen átadni az Iszlám Állam, és bevételei is alaposan megcsappantak.
Csak azzal, hogy elveszítette pozícióit a szíriai-török határnál, az Iszlám Állam bevételeinek 40 százalékáról volt kénytelen lemondani. Ugyanis ezen a szakaszon bonyolította a nemzetközi terrorszervezet illegális olajeladásainak jelentős hányadát.
A nyugati koalíció, majd Oroszország belépése az IÁ elleni hadműveletekbe azt eredményezte, hogy a terroristák Irakban és Szíriában a korábban ellenőrzött területek 20 százalékáról vonultak vissza.
Elemzők szerint, ha az Iszlám Állam idén nem jut újabb bevételi forrásokhoz, az jelentősen megnehezíti a toborzást és az offenzíva folytatását, a terroristák egyre inkább visszaszorulnak Irakban ugyanúgy, mint Szíriában.
Az IÁ ellen 2014 augusztusában alakult 65 ország részvételével nyugati szövetség, majd tavaly szeptember 30-án Oroszország is bekapcsolódott a bombázásokba Szíriában. Vlagyimir Putyin, az orosz hadsereg főparancsnokaként március 14-én elrendelte az orosz erők kivonását Szíriából, mert úgy értékelte, hogy Moszkva teljesítette küldetését.