Vizsgálni fogja a szaktárca a kisadózó vállalkozások tételes adózásának (kata) gyakorlatát a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) javaslataival együtt, mivel egyetértenek abban, hogy sem a versenyképesség rontása, sem a visszaélések elősegítése nem volt célja ezen adónem elindításának.
Varga Mihály pénzügyminiszter az MKIK elnökségi ülését követően elmondta: a kamarának olyan javaslatai vannak, amelyekkel módosítani kívánják a kata adózást és versenyképességet rontó elemeit, továbbá amelyek megakadályoznák az adónem visszaélésszerű alkalmazását a foglalkoztatás terén.
A miniszter kiemelte, hogy az együttműködés teszi erősebbé és versenyképesebbé a magyar gazdaságot, így a kormányzat a kamarával a korábban megkezdett közös munkákat mindenképpen folytatni szeretné.
Az elnökségi ülés egyrészt a gazdaság általános helyzetét érintette, áttekintették a gazdasági növekedés mértékét, a növekedési kilátásokat, a munkaerőpiac helyzetét. Ezt követően azokról a témákról is beszéltek, amelyek az elmúlt évek közös együttműködésében alakultak ki. Erre Varga Mihály példaként említette, hogy a kamarával 2011 óta működnek együtt a duális képzés kiterjesztésében, annak erősítésében – hozzátéve, hogy ezen a területen a szakképzés 4.0 program elfogadásával újabb lépést tesznek előre. Kiemelte még a Széchenyi Kártya programot, amely a vállalkozások számára biztosít azonnali és gyors finanszírozási lehetőséget. A kormány támogatja e program lehetőségeinek a megtartását.
Az ülés témái között szerepeltek a vállalkozások működését érintő ügyek is, többek között a kistelepülési bolthálózat megerősítése, a helyi adók felhasználása is. Mindezek mellett szóba került az uniós támogatások felhasználása, különböző felzárkóztatási programok kérdése – sorolta a miniszter.
(Forrás: MTI/PM)