A Széchenyi 2020 keretében megjelent „A vállalati szektorhoz kapcsolódó közigazgatási bürokrácia csökkentési program kidolgozása” című (KÖFOP-2.3.5-VEKOP-16) felhívás.

A tervezett keretösszeg 1,3 milliárd forint; a kiírás szerint egyetlen támogatott pályázat lesz, a Miniszterelnökségé (amely 2016. február 22-től 2016. augusztus 12-ig „pályázhat”).

„A projekt fő célja, hogy az ügyféligények felmérésével és a társadalmi partnerség erősítésével hozzájáruljon a vállalati szektorhoz kapcsolódó közigazgatási bürokrácia ügyfelek számára is érzékelhető csökkenéséhez, és a közigazgatási szolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettség növekedéséhez” – olvasható a kiírásban.

Részcélok

1. Kutatási tevékenység megalapozása és innovatív együttműködési módszerek kidolgozása:

  • Rendelkezésre álljanak olyan kérdőívek és felmérési módszertanok, melyekkel megfelelően felmérhetőek a vállalati szektor közigazgatási szolgáltatásokkal kapcsolatos igényei.
  • Folyamatosan mérhetővé váljon a vállalati ügyfelek elégedettsége.
  • Bővüljön a közigazgatási szolgáltatások szükségletalapú fejlesztését az érintettek közvetlen bevonásával lehetővé tevő módszerek száma; nőjön a szolgáltató szemléletű feladatellátáshoz szükséges együttműködési készségekkel rendelkező közszolgálati tisztviselők száma.

2. Társadalmi partnerség erősítése, ügyféligények és elégedettség mérése:

  • Nőjön a döntés-előkészítésbe és szolgáltatásfejlesztésbe bevont gazdasági szereplők száma.
  • Erősödjön a szolgáltató szemlélet a közigazgatáson belül.
  • Javuljon a közigazgatás megítélése.

3. Szükségletalapú fejlesztési javaslatok kidolgozása:

  • Nőjön a vállalati szektor javaslatai alapján kidolgozott bürokráciacsökkentési intézkedések száma.
  • Az üzleti tevékenységet korlátozó bürokrácia az ügyfelek által érezhető módon csökkenjen, ami az elégedettségi mutatókban is tükröződjön.
  • Javuljon a közigazgatási szolgáltatások megítélése.

Szakmai tevékenységek

1. Kutatási tevékenység megalapozása és innovatív együttműködési módszerek kidolgozása

  • Kutatás szakmai, módszertani és technikai előkészítése: kérdőívek kialakítása, aktív részvételre építő műhelymunka módszertanának kidolgozása, a módszertan oktatása, technikai előkészítés.

2. Társadalmi partnerség erősítése, ügyféligények és elégedettség mérése

  • Felmérés érdekképviseleti és stratégiai partnerek körében: érdekképviseleti szervezetek, stratégiai partnerek, a közelmúltban beruházást végrehajtó vállalkozások körében végzett kérdőíves felmérés megvalósítása, eredményeinek rendszerezése, összefoglalása.
  • Strukturált mélyinterjúk: vállalkozókkal, gazdasági szereplőkkel készített interjúk pontos kérdéseinek összeállítása, az interjúk lefolytatása, emlékeztetők készítése, a válaszok összegzése, rendszerezése.
  • Műhelymunkával egybekötött konferenciasorozat: aktív részvételre építő, műhelymunkával egybekötött konferenciasorozat szervezése, lebonyolítása, az eredmények összegzése, rendszerzése.
  • Vállalkozói elégedettségmérés: elégedettségmérés módszertanának kidolgozása, két körös felmérés lefolytatása, a beérkezett válaszok alapján elemzés készítése.

3. Szükségletalapú fejlesztési javaslatok kidolgozása

  • Eljárások, folyamatok egyszerűsítése: problématérkép készítése, egyszerűsítési javaslatok kidolgozása, implementációs terv kidolgozása.
  • Egyszerűsített eljárásokhoz kapcsolódó képzések: képzések kidolgozása és megvalósítása az egyszerűsített eljárásokhoz; kidolgozás, minősítés; képzési anyagok elkészítése; képzések megvalósítása, lebonyolítása.
  • Informatikai fejlesztés: eljárások egyszerűsítéséhez kapcsolódó informatikai fejlesztések megvalósítása.