Fordulat állt be a használtautó-piacon: idén augusztusban először fordult elő, hogy többen keresték a benzines járműveket, mint a dízelmotorosokét – közölte a Használtautó.hu autós portál.
Míg 2013 elején még majdnem kétharmad-egyharmad arányban kerestek dízeles, illetve benzines személyautókat a potenciális vevők, idén augusztusban a keresések 49,2 százaléka benzines, míg 48,7 százaléka dízelmotorra vonatkozott.
Az elmúlt 5-6 év sok autótulajdonost ébresztett rá arra, hogy a mai dízelmotorok a magasabb szervizköltségeik miatt nem feltétlenül gazdaságosabbak a hagyományos benzineseknél – mondja Fodor László, a Használtautó.hu szakértője. Az elmúlt években rengeteg ellenőrizhetetlen előéletű, a valóságban akár több százezer kilométert is lefutott dízeles autó került az országba. Ezek új tulajdonosai sok esetben már megtapasztalhatták a saját pénztárcájukon, hogy milyen váratlan költségekkel járhat egy korszerű dízelrendszer felújítása.
A portál adatai szerint a forgalomba helyezett új autók között a benzines autók mindig is többségben voltak, ám a dízelautók aránya itt is folyamatos csökkenést mutat: míg 2013-ban még a forgalomba hozott új autók 46 százalékát képviselték, tavaly év végére ez az érték 42 százalékra csökkent a piac növekedése mellett.
A szakértő szerint a jelenlegi nyomottabb üzemanyagárak mellett jelentősen csökken a dízelautók fogyasztási előnye, vagyis komolyabb olajárrobbanás nélkül – melynek a következő években kicsi az esélye – várhatóan tovább eshet majd a dízelautók népszerűsége. Ennek mértéke kategóriánként jelentősen eltér majd, például a nagyobb tömegű és teljesítményű autóknál, terepjáróknál továbbra is kevésbé jó alternatíva a benzinhajtás.
A dízelautók népszerűségének fokozatos hanyatlásával együtt emelkedik az alternatív, azaz hibrid vagy elektromos hajtású autóké is: bár a teljes piacot tekintve ezek a járművek egyelőre még csak 1-2 százalékot képviselnek, a Használtautó.hu adatai kedvező trendet mutatnak. Míg tavaly augusztusban 31 ezren kerestek rá hibrid autóra, idén augusztusban már 65 százalékkal többen. Ugyanebben az időszakban az elektromos autók iránti érdeklődések száma 8-ról 18 ezerre ugrott.
Tavaly 821 új hibridautót adtak el, miközben használtan 1311-et importáltak Magyarországra, mindkét adat pontosan 57 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
A szakértő kitért arra: hamarosan jelentős támogatásban részesülhetnek Magyarországon az új, 15 millió forintnál nem drágább, tisztán elektromos üzemű autók tulajdonosai. Az autó vételárának ötödét kitevő támogatás közelgő bevezetését követően új korszak kezdődhet a villanyautók térnyerésében, amely fokozatosan egyre láthatóbb mértékűvé teszi majd az alternatív meghajtású autókat a magyar utakon is. (MTI)