A magyarok negyede nem bízik a bankokban, ennél is többen vannak azok, akik inkább otthon tartják a pénzüket. Tízből négyen a párnacihát tartják a legbiztonságosabbnak.
A magyar lakosság pénzügyi műveltsége a nemzetközi átlagnak megfelelő ugyan, a tényleges pénzügyi tudás azonban még nagyon messze van a kívánatostól. A felnőtt lakosság egyharmada nem tartja magát tájékozottnak pénzügyi kérdésekben, ugyanakkor negyedük nem bízik a bankokban, és ötből ketten inkább otthon tartják a pénzüket – derül ki a GfK felméréséből.
Háromból egy válaszadó mondta azt, hogy mielőtt pénzügyi döntést hoz, gondosan tájékozódik, így igyekszik a számára legmegfelelőbb döntést meghozni. Minden második felnőtt számára fontos, hogy biztosítással rendelkezzen, és szintén minden második válaszadó nyilatkozott úgy, fontos számára, hogy elérje a digitális pénzügyi csatornákat.
A GfK szakértői a pénzügyi tudatosság szempontjából öt csoportot hoztak létre, amelyekben az egyes szempontok más súllyal érvényesülnek. A két legnagyobb csoportot a két véglet alkotja: a megkérdezettek 27 százaléka úgynevezett haladó megtakarító, míg 24 százalékuk a pénzügyi ismeretek és attitűd alapján „tájékozatlan alacsony státuszú”. A bankellenes beosztók és a bankpárti tanácsot igénylők részesedése 18-18, a tudatos kockázatkerülőké pedig 13 százalék.
A haladó megtakarítók csoportjába a lakosság kétötöde sorolható, egynegyedük pedig különösen tudatosan tájékozódik. Ők jellemzően magasabb végzettségűek, az átlagosnál magasabb jövedelemmel rendelkeznek, főként nagyvárosban és a fővárosban élnek. A megkérdezettek egyharmada különösen megbízik a bankokban – ők a bankpárti tanácsadást igénylők és a tudatos, kockázatkerülő csoport tagjai.
Schauermann Péter, a GfK pénzügykutatási szakértője szerint a pénzügyi tudatosság szempontjából az életkor nem számít, nagyon hasonló az ismeretszint a fiatalabb és idősebb személyek körében. Ellenben a végzettség és a lakóhely döntően befolyásolhatja az ilyen irányú tudatosság szintjét. A kutatási adatokból a szakember szerint látni azt is, hogy a pénzügyi műveltség szintje nem emelkedett érdemben az elmúlt öt évben.
A biztosításellenesség a lakosság körében mérsékelt, ami jó hír a biztosítók számára, annak ellenére, hogy az alacsony kamatok hatására a többség inkább otthon képez megtakarítást. A kutatók a digitális csatornák használatának fejlődésére számítanak az elkövetkező években amiatt, hogy az ismeretek hiánya gátat jelent a bonyolultabb pénzügyi műveletek online intézésénél.