Új bizottsági iránymutatás született az olívaolaj, a marha- és borjúhús, valamint a szántóföldi növények közös értékesítéséről; a gyakran feltett kérdések – és a válaszokat – az Európai Bizottság közleménye foglalta össze.

Mi az új iránymutatás célja?

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 101. cikke tiltja a versenyellenes megállapodásokat, kivéve, ha azok oly módon javítják a termelést vagy a forgalmazást, hogy az ebből eredő előnyből a fogyasztók is méltányosan részesülnek. A vonatkozó rendeleteknek megfelelően és az azokban foglaltak erejéig e szabályok – bizonyos eltérésekre is figyelemmel – a mezőgazdasági ágazatra is vonatkoznak.

A közös agrárpolitika (KAP) 2013-as reformja ilyen eltéréseket vezetett be az olívaolaj, a marha- és borjúhús, valamint a szántóföldi növények értékesítésére vonatkozóan. A közös piacszervezésről szóló rendelet (a „KPSZ”-rendelet) lehetővé teszi az e három ágazatban tevékenykedő termelői szervezetek és a termelői szervezetek társulásai számára, hogy közösen értékesítsék termékeiket és határozzanak meg árakat, mennyiségeket és egyéb kereskedelmi feltételeket e termékekre vonatkozóan, ha a közös tevékenységeknek (pl. elosztás, tárolás) köszönhetően jelentősen növelik a hatékonyságot.

Az új iránymutatás segítséget kíván nyújtani a termelők, termelői szervezetek és a termelői szervezetek társulásai számára annak felméréséhez, hogy megfelelnek-e az eltérések feltételeinek. Folyamatábrákat is tartalmaz, amelyek lépésről lépésre elmagyarázzák a teendőket.

Az új iránymutatás minden egyes ágazatot illetően valós életből hozott példákat is tartalmaz, ezzel illusztrál olyan helyzeteket is, amelyekben a termelői szervezetek megfelelnek a szabályoknak, és olyanokat is, amelyekben nem.

Az új iránymutatás várhatóan az is biztosítani fogja, hogy az eltéréseket az összes tagállamban következetesen alkalmazzák, valamint közös referenciaként fog szolgálni a nemzeti versenyhatóságok és bíróságok számára.

Miért foglalkozik az iránymutatás konkrétan három ágazattal?

Az új iránymutatás a hangsúlyt a legutóbbi KAP-reform által bevezetett új szabályokra helyezi, amelyek kimondottan e három ágazatra irányultak.

A termelők milyen feltételek mellett végezhetnek közös értékesítést?

A termelők az alábbi feltételek teljesülése esetén végezhetnek közös értékesítést a szántóföldi növények, a marha- és borjúhúságazat számára tenyésztett élő állatok vagy az olívaolaj ágazatában:

A közös értékesítési tevékenységeket a nemzeti hatóságok által hivatalosan elismert termelői szervezeteknek vagy termelői szervezetek társulásainak kell végezniük (a továbbiakban: a szervezetek).

Amennyiben önálló termelők – a fenti szervezeteken kívül – közösen értékesítik termékeiket, e tevékenységek értékelése az Unió általános mezőgazdasági és versenyszabályai alapján történik.

A szervezetek által közösen forgalmazott mennyiség nem haladhatja meg:

a marha- és borjúhús, valamint a szántóföldi növények nemzeti piacának 15 százalékát; illetve

az olívaolaj-ágazat érintett piacának 20 százalékát.

A szervezeteknek a közös értékesítésen kívül egyéb tevékenységeket – például tárolást vagy elosztást – is kell folytatniuk, valamint

E további tevékenységeknek jelentősen javítaniuk kell a termelők piaci versenyképességét (azaz jelentősen növelniük kell a hatékonyságot).

Az új iránymutatás magyarázatot tartalmaz arra vonatkozóan, hogyan kell kiszámítani a forgalomba hozott mennyiségeket, amelyek nem haladhatják meg az előírt korlátokat.

Továbbá az új iránymutatás mindhárom ágazatra vonatkozóan világos példákat hoz olyan tevékenységekre, amelyek jelentősen növelhetik a hatékonyságot, és számos olyan helyzetet ír le, amelyekben e hatékonyságnövelés meg is mutatkozik.

Elmagyarázza például, hogy ha az olívaolaj-termelők közösen dolgozzák fel az olajbogyót, megoszthatják az olajsajtoló üzem létrehozásának magas beruházási költségeit. Egy másik példa arról szól, hogy a marha- és borjúhúságazat termelői közösen reklámozhatnák termékeiket olyan esetekben, amikor a többi terméktől különböző terméket kívánnak piacra dobni. Mindkét példára alkalmazni kell az új iránymutatásban meghatározott – a 3. kérdésben fentebb ismertetett – feltételeket.

A gyakorlatban ez hogyan segíti a termelők helyzetét?

Először is, ha a termelők együtt értékesítik a marha- és borjúhúságazatban vagy a szántóföldi növények ágazatában a nemzeti össztermelés legfeljebb 15 százalékát, az olívaolaj-ágazatban pedig az érintett piac 20 százalékát, akkor a piaci kereslet akkorra részét képviselik, mint a legnagyobb vásárlók. Ezzel jelentősen megerősítik tárgyalási pozíciójukat, és vásárlóikkal szemben jobb egyensúlyt érnek el, mintha külön-külön értékesítenének.

Másodszor azzal, hogy a szervezet keretében a termelők közösen végeznek kisegítő tevékenységeket, olcsóbban jutnak hozzá az inputanyagokhoz (pl. a takarmány vagy műtrágyák közös beszerzésével), csökkenthetik a szállítási és elosztási költségeket, vagy rugalmasabb és megbízhatóbb ellátást kínálhatnak (pl. a tárolás és/vagy elosztás révén). Végül pedig csökkenthetik költségeiket, és javíthatják kínálatukat, ezáltal pedig versenyképesebbé válnak a piacon.

Szükség van-e bármiféle előzetes engedélyezésre a közös értékesítéshez?

Nincs. A termelőknek vagy a szervezeteknek maguknak kell ellenőrizniük, hogy a közös értékesítési tevékenység eleget tesz-e a fenti feltételeknek. Ugyanakkor a közös értékesítési tevékenység megkezdésekor a szervezeteknek haladéktalanul értesíteniük kell a tagállamuk által kijelölt illetékes hatóságot. Az illetékes nemzeti hatóságok listája itt érhető el.

Mi a szerepe a versenyhatóságoknak?

A versenyhatóságok feladata az, hogy ellenőrizzék a piacokat, ezzel pedig egyenlő versenyfeltételeket tartsanak fenn valamennyi versenytárs számára. A versenyszabályok betartásának ellenőrzése céljából a versenyhatóságoknak jogukban áll információt kérni bármely, gazdasági tevékenységet folytató gazdálkodó egységtől, ideértve a termelőket is. Amennyiben egy szervezethez ilyen kéréssel fordulnak, és szeretne élni a közös értékesítési tevékenységekre vonatkozó konkrét eltérések nyújtotta előnyökkel, igazolnia kell, hogy teljesíti a fenti harmadik kérdésben meghatározott feltételeket.