Nemzetközi párbeszédet kezdeményezett Ausztria, Csehország, Szlovénia és Ukrajna részvételével a koronavírus-járvány divatiparra gyakorolt hatásairól, a divatipart érintő gazdasági kihívásokról a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ).

A szervezet felidézi, hogy áprilisban e-konferenciát szerveztek elősegítendő a divatipar régiós szereplői közötti tudásmegosztást és kollaborációt. Az esemény mindemellett kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy Magyarország iránymutató szerepet töltsön be a régió válságkezelő folyamataiban, ezzel is erősítve meghatározó szerepét a közép-európai régióban.

A konferencia legfőbb célja az volt, hogy a közös gondolkodás és együttműködés elindításával információáramlást segítsen elő a környező országok között, hiszen a koronavírus-járvány, valamint annak kedvezőtlen hatásai bár nem egyformán, de mindenkit érintenek.

Összegzésük szerint a környező országok a közelgő divatesemények övezte bizonytalanságot élik meg a legnagyobb kihívásként, ugyanis számos országban rendezvényeket érintő korlátozásokat vezettek be, valamint további problémát jelent a divattervezők által tapasztalt nagymértékű keresletcsökkenés is.

Hangsúlyozták, hogy a nemzetközi utazási korlátozások miatt számos új, innovatív megoldás bevezetése szükséges annak érdekében, hogy a tervezők szezonális kollekciói eljussanak a nemzetközi piacra. Ezek az idők még a befutott és széles körben ismert tervezőknek is komoly nehézségeket okoznak, a feltörekvő tervezői réteg pedig még náluk is nehezebb helyzetbe került, amelyre a további intézkedések bevezetése jelentene enyhülést.

Az országok számos megoldással és ötlettel álltak elő a gazdaság újraindítását követő időszakra. Többek között egy utazó pop-up store létrehozását javasolják, amely roadshow jelleggel mutatja be az érdeklődőknek és a szakmának a különböző országok tervezőinek kollekcióit. Mindemellett felismerték, hogy az országok divathetei is kiváló alkalmat nyújthatnak arra, hogy szakmai tanácsokkal és egyéb eszközökkel támogassák egymást a közép-európai piac szereplői. A magyarországi Budapest Fashion & Tech Summit rendezvény mellett alkalmasnak találták az ukrán IYC- 2019 Kyiv Fashion Summitot és a szlovén Fashion System Conference-t is arra, hogy helyet adjon az innovatív, válságkezelő ötletek megosztásának, amelynek köszönhetően a divat- és designipar képviselői könnyebben alkalmazkodhatnának a megváltozott gazdasági körülményekhez.

Bata-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezetője szerint a környező országok közötti együttműködésre még nagyobb szükség van ebben a kihívásokkal teli időszakban, mint korábban. „A Magyar Divat & Design Ügynökség a divat- és designipar koordinációs központjaként mindent megtesz azért, hogy a régiós szervezetekkel együttműködve megfelelő szakmai támogatást tudjon nyújtani az iparág számára. Hiszünk abban, hogy közös erővel leküzdjük az előttünk álló nehézségeket” – hangsúlyozta Bata-Jakab Zsófia.

Mint írták, a Magyarország, Ausztria, Csehország, Szlovénia és Ukrajna közötti tudásmegosztás egy közös problémamegoldással folytatódik: az országok konzultálnak saját csapatukkal megoldási javaslatokról, majd további lehetőségek felvázolásával készülnek a következő egyeztetésre, ahol megvitatják a válságkezelés következő lépéseit.

(Forrás: MTI, fotó: MDDÜ)