Látványos szakaszába érkezett a gigavágóhíd építése Mohácson, már állnak a tartópillérek. Jövő nyáron indulhat a termelés, megkezdődött a dolgozók verbuválása – írja a Bama.
Már állnak a Magyarország legnagyobb húsipari üzemeként épülő új mohácsi vágóhíd vasbeton tartópillérei, rövidesen kezdődhet a falazás – olvasható a Bama-n.
– Ütemesen, az előzetes terveknek megfelelően zajlanak a Mohács határába tervezett, egy műszakban évi egymillió sertés levágására és feldolgozására képes gigavágóhíd kivitelezési munkálatai – tájékoztatta a hírportált Éder Tamás, a Bonafarm vállalati kapcsolatok igazgatója.
A várhatóan 15 milliárd forintba kerülő létesítmény a tervek szerint 2016 nyarán kezdheti meg a termelést a mohácsiak által Középmezőnek hívott területen.
Az üzemben a korábbi tájékoztatás szerint négyszázan állhatnak munkába, közülük háromszázan mohácsiak lesznek az önkormányzat és a beruházók megállapodása alapján. Éder Tamás közölte: ugyan csak előkészítő szinten, de megkezdődött az üzem dolgozóinak verbuválása.
A környékbeli gazdák is készülődnek. A gazdák arra számítanak, hogy a sertéstartás nemcsak a nagyüzemekben, hanem a jóval kisebb léptékű, akár háztáji gazdaságokban is kifizetődő lehet a biztos piac miatt. Úgynevezett extenzív tartási körülmények között nevelődő hízókra tartanak igényt, vagyis legalább kilenc hónapos, száznyolcvan kilogramm súlyú állatokat vesznek át.
A téliszalámi előállításához elsősorban nagy súlyú sertésekre van szükség, ezért a vágóhidat úgy alakítják ki, hogy akár négymázsás példányokat is fel tudjanak dolgozni. Tehát, akik ilyenek nevelésére rendezkednének be, szintén számíthatnak szerződésre.