Még mindig magas az aránya a késedelmesen fizető vállalkozásoknak, azonban számuk csökkent az utóbbi évekhez képest – derül ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara jelentéséből.

Egy év alatt öt százalékkal, 13 százalékra csökkent azoknak a cégeknek az aránya, amelyek arról számoltak be: üzleti partnereik legalább fele késedelmesen fizet. Eközben az ötvennél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató kisvállalkozások 86 százaléka került kapcsolatba legalább egyszer késve fizető partnerrel – írja a Magar Idők.

Továbbra is az építőiparban jellemző az összegek késedelmes átutalása. A megkérdezett 400 cég partnereinek több mint negyede – szám szerint 27 százaléka – nem fizetett időben. A probléma szintén jelentős a kereskedelemben, ahol a késedelmes fizetések aránya 21 százalék volt az év elején.

A megkérdezett cégek 80 százalékánál az értékesített termékek ellenértékének legalább egy része több mint egy héttel a fizetési határidő lejárta után érkezett meg. Az érintett cégeknek az értékesítésből származó bevételeik átlagosan 32 százaléka futott be időn túl.

A beszállítóknál is magas a késve fizetők aránya. Az elmúlt fél évben a felmérésben szereplő vállalatok beszállítói köre az ügyletek 45 százalékánál fizetett legalább egyszer később a kelleténél. Az időpontok túllépése egyébként elsősorban a kisvállalkozásokat jellemzi, legmagasabb arányban továbbra is az építőiparban.

A lánctartozások aránya összességében némi csökkenést mutat, azonban a kisvállalkozások körében enyhe növekedésről számol be a kutatás. A felmérést megelőző három hónapos időszakban a válaszadó cégek 55 százaléka szerint nem változott, 12 százalékuk szerint csökkent, míg 7,3 százalékuk szerint nőtt a lánctartozásokkal kapcsolatos problémakör súlya.

Éves összehasonlításban nem változott jelentősen a megkérdezettek véleménye. A probléma súlyosbodását a kisebb vállalkozások mellett a rossz üzleti helyzetről beszámoló cégek érzékelik.

Az előző negyedévhez képest – megtört a vállalkozói szféra üzleti bizalmi szintje, így véget ért a tavaly november óta tartó folyamatos erősödés. A csökkenés mértéke azonban nem nagy, a mutató áprilishoz képest egy ponttal, 34 pontra csökkent júliusra.

Az MKIK felmérése kiemelte: az üzleti bizalom júliusban is kedvező szinten állt, a minimális csökkenéstől függetlenül is. A jelenlegi helyzetükről pozitívabban vélekednek a vállalkozások, mint az előző negyedévben: a rendelésállomány mutatója 11 ponttal, a jövedelmezőség 10 ponttal, az üzleti helyzet 8 ponttal, a termelési szint pedig 7 ponttal magasabb az áprilisi értéknél.

A jövőbeli kilátásokkal kapcsolatban már kevésbé derűlátók a vállalkozások. A várható beruházási aktivitás 11 ponttal, a várható kapacitáskihasználás 9 ponttal, a várható létszám szintén 9 ponttal, a várható termelési szint 8 ponttal, a várható jövedelmezőség pedig 5 ponttal esett vissza.