A Balaton környékén a legjobb a szőlőből az átlagtermés, ami a modern és hatékony technológia alkalmazásának köszönhető -mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) szakmai igazgatója.

Az előzetes becslések alapján a szólótermelők hektáronként átlagosan 7,0-7,3 tonna terméssel számoltak. Most úgy tűnik ennél 10-15 százalékkal magasabb, 8,5 tonna lesz. A Balaton környékén a legjobb átlagtermés – ami a modern és hatékony technológia alkalmazásának köszönhető – hektáronként eléri 15 tonnát – mondta Sümegi Zsombor, a HNT szakmai igazgatója hétfőn az M1 csatornán.

A korai fajtáknak – mint például a cserszegi fűszeres – a nyári hőség ugyan nem tett jót, de ennek ellenére az idei évjárat minősége jó lesz, mivel a cukorfokok magasak.

A magyar borok mintegy 90 százalékát belföldön értékesítik. Ezért olyan borokat kell készíteni belföldre is, amelyeket keres a piac, emellett jelentős marketing aktivitásra is szükség van, hogy a belföldi fogyasztók – a külföldiek is – magyar bort vegyenek.

A külföldi piacok közül Sümegi Zsombor kiemelte: a német, a cseh, a szlovák és az angol és a fejlődő kínai piacot. Fontos, hogy a nagy nemzetközi borkiállításokon például Düsseldorfban, Londonban, vagy Sanghajban is legyenek jelen a magyar borok.

A KamaraOnline-nak korábban Frittmann János beszélt az idei termésről és a családi borászat terveiről, az interjút itt olvashatja.