A napokban kézhez kapják a követelésükről szóló értesítő levelet a Quaestor és a Hungária brókercégek kötvényesei, a károk rendezésére, az ügyfeleknek járó pénzek kifizetésére ezt követően egy hónapon belül kerül sor.
A Quaestor és a Hungária kötvényesek kárrendezését végző Kárrendezési Alap a törvény által meghatározott március 31-i határidőig megvizsgálta a károsultak kérelmeit, a kárrendezési jogosultságról és a törvény alapján kifizethető összegről szóló értesítő levelet a napokban kapja meg közel 32 ezer kérelmező.
A kifizetések a levél kézhezvételétől számított 30 napos határidő leteltét követően kezdődhetnek meg. A kötvényes károsultak a korábbi Quaestor törvény alapján 2015. június 5-ig, az új Kárrendezési törvény alapján pedig 2016. február 15-ig nyújthatták be kárrendezés iránti kérelmüket. A Kárrendezési Alap 32 220 Quaestor és 520 Hungária kötvényes kérelmét vette nyilvántartásba.
Az alap a kérelmet benyújtók 98 százalékának, közel 32 ezer károsultnak értesítést küldött a vizsgálat eredményéről, amelyet az érintettek a napokban kapnak meg postán. A többi kérelem esetében a kárrendezés feltételeinek megállapítása még folyamatban van.
Az új kárrendezési törvény a kárrendezés ellenértékének meghatározásakor a kötvények vásárlásakor megfizetett összeget, de legfeljebb 30 millió forintot vesz alapul. Ebből kell levonni a 2008. január 1. óta a cégcsoporton belüli kibocsátók kötvényein elért hozamot, a jogszabályban meghatározott önrészt, valamint a Befektető-védelmi Alap által korábban a Quaestor kötvényeseknek kifizetett kártalanítást.
A 2016. január 1-jén létrejött Kárrendezési Alap a Kárrendezési törvény (2015. évi CCXIV. törvény) alapján végzi a Quaestor Értékpapír Zrt. által értékesített és a Quaestor Financial Hrurira Kft. által kibocsátott vagy ilyenként megjelölt kötvényekre, továbbá a Hungária Értékpapír Zrt. által értékesített és a Hungária Gold Kft., valamint a Hungária Ingatlanhasznosító Zrt. által kibocsátott kötvényekre vonatkozó ügyletek kárrendezését. (MTI)