A kibővült Millenáris hathektáros zöldfelületével immár Buda egyik legnagyobb városi parkja és közösségi tere – hangsúlyozta Varga Mihály, aki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel közösen adta át az új parkrészt.

A pénzügyminiszter, országgyűlési képviselő elmondta: nem mindennapi közterülettel gazdagodott Bel-Buda, amelynek megvalósítását a kormány 18,6 milliárd forinttal támogatta.

Az itt élők jogos igénye volt, hogy ezen a területen is folytatódjon a 2000-es évek elején elindult átalakulás, és a Millenáris modern, tágas és jól használható park legyen – emelte ki Varga Mihály. A kormány a megvalósítás érdekében megtette mindazokat az intézkedéseket, amelyekre szükség volt: külön határozatokat fogadott el az épület bontásával és az építéssel kapcsolatos feladatok végrehajtásáról és gondoskodott a finanszírozásról is.

Az új parkrész több mint két hektár területre terjed ki, ebből 17 ezer négyzetméteren zöldfelület létesült és több mint 650 négyzetméteren vízfelület épült. Külön érdekesség az egyedi függőkert, a digitális vízfüggöny és a modern játszótér is. A park alá egy 500 férőhelyes mélygarázs is épült, amely jelentősen enyhíti a környék parkolási gondjait – tájékozatott Varga Mihály, aki arra is emlékeztetett, hogy az elmúlt években megújult a Millenáris Park régi része is, így tehát mintegy hathektáros, egybefüggő zöldfelület alakult ki az egykori Ganz-gyár területén. Az épületek felújításával az itt helyet kapó intézmények is jobb feltételek között működhetnek, elkészült az új Nemzeti Táncszínház, és sor került a Startup Campus Budapest kialakítására is – jegyezte meg a tárcavezető.

A rozsdaövezeti rehabilitáció legsikeresebb hazai példái közé tartozó Millenáris-fejlesztés ezután jobb átszellőzést biztosít a Margit körúton élők számára. A parkba 355 fát, 25 500 cserjét és közel 120 ezer lágyszárú növényt telepítettek. A zöldfalként működő függőkert több mint négyezer négyzetméternyi területen segíti a légszennyezés csökkentését.

(Forrás: Pénzügyminisztérium)