Afganisztán 13,6 milliárd euró fejlesztési támogatást kap nemzetközi adományozóitól a 2020-ig tartó időszak alatt – közölte Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Afganisztán megsegítésére rendezett brüsszeli adományozó értekezlet után.
Mogherini elmondta, hogy a 75 ország és 26 nemzetközi szervezet részvételével zajló konferencián várakozáson felül sikerült mozgósítani olyan jelentős támogatási összeget, amely Afganisztán békéjének és stabilitásának megteremtését szolgálja majd.
A főképviselő bejelentette, hogy az Európai Unió és tagállamai a következő négy évben közel 5 milliárd euró. azaz éves bontásban 1,2 milliárd euró segélyt juttatnak a közel negyven éves háborúskodás sújtotta és a terrorizmus fenyegette országnak. Ezzel a támogatással az Európai Unió lesz az egyik legnagyobb adományozója az afganisztáni béke megteremtésének és megőrzésének – mondta.
Az adományozók azt várják Kabultól, hogy véghezvigye és alkalmazza a stabilitást jelentő reformtörekvéseket.
Asraf Gáni afgán elnök beszédében hangsúlyozta, a megállapodás és a nemzetközi adományozók támogatása gyógyír lesz a sok betegséggel küzdő ország számára.
„Az Európai Unió és a nemzetközi adományozók elkötelezettségének sikere az afgán népen és az afgán kormányon múlik” – húzta alá az elnök. Az átláthatóság, a korrupció, a bűnözés és a stabilitás megteremtése az első számú feladat- tette hozzá.
„Nem hagyhatjuk, hogy az ígéretek üres szavak maradjanak. Ez a fejlődés és a béke megteremtésének záloga” – fogalmazott.
Asraf Gáni újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a támogatásból a gazdasági infrastruktúra, az energiaellátás biztosítása mellett, az elmaradott területek felzárkóztatását jelentő az úthálózat fejlesztésére is jut majd, de kiemelt területként kezelik az oktatást is.
A létnapos brüsszeli EU-Afganisztán konferencián az uniós tagországok külügyminisztereinek és szakdiplomatái mellett részt vett John Kerry amerikai külügyminiszter, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, Asraf Gáni afgán elnök, Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is. (MTI)