Egy év alatt a harmadával csökkent az egykori SCD-s zalakarosi kemping irányára. A tíz hektáros telek azonban még így is 640 millió forintba kerül, és igazán csak annak éri meg megenni, aki a fejlesztéséhez is bőven rendelkezik forrással.
Újra nekifut a zalakarosi Termál kemping értékesítésének az ingatlant tulajdonló Thermal Hotel Zalakaros Kft.-t felszámoló Vectigalis Zrt. A település központjához közel, a Gyógyfürdő térnél fekvő csaknem tíz hektáros területet tavaly még egymilliárd forintért hirdette meg a cég, majd az irányár az idén év elején kiírt pályázaton már csak 800 millió forint volt. Kereslet azonban ennyiért sem volt a telekre, egyetlen ajánlat sem érkezett, így most mér akár 640 millió forintért is el lehet vinni az ingatlant. Az ajánlatokat július elseje és július 19. között várja a Vectigalis.
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a kemping elsősorban azoknak lehet érdekes, akik ingatlanfejlesztéshez keresnek területet a Balatonnál, a komplexumból ugyanis leginkább a telek képvisel értéket: az említett irányárból a felszámoló a földterületet 627,2 millióra taksálja, míg a kemping területén álló építményeket mindössze 12,8 millió forintra tartja.
A Termál kemping korábbi tulajdonosa is ingatlanfejlesztésben gondolkodott. A Thermal Hotel Zalakaros Kft. ahhoz az SCD-csoporthoz tartozott, amely a 2000-es évek közepén felvásárolta a Balaton meghatározó turisztikai cégeit, a Siotourt, a Zalatourt és a Balatontouristot – a zalakarosi Termál kemping például ez utóbbi céggel került a csoporthoz.
A „touros” cégekkel több tucat balatoni turisztikai létesítmény került az SCD-hez, zömében önmagukban kevésbé értékes kempingek, diákszállások, hotelek. Az ingatlanok egy részét eladták, míg a balatoni kempingeket külön-külön projektcégekbe szervezték, és a területeken összesen 100-150 milliárd forintos fejlesztést terveztek, üdülőfalut, apartmanházat, wellness hotelt – ám ebből végül nem lett semmi.