Normális dolog, ha a tehetséges emberek külföldön gyűjtenek tapasztalatokat. A sikeres feltörekvő gazdaságoknak azonban meg kell találniuk, miként csábítsák őket vissza, vagy miként vonzzák magukhoz a tehetségeket a világ más részeiből – írja Wolfgang Fengler, a Világbank vezető közgazdásza.
Mint minden bevándorló, az Ausztriában élő bosnyákok is kötődnek a hazájukhoz. Napjainkban a javuló útviszonyoknak köszönhetően sokan 6–8 óra alatt haza tudnak utazni (ahol sokuknak nagy családi háza van).
A világ sok városának okoznak problémát a közlekedési dugók és az emelkedő bérleti díjak. Boszniában azonban – amint azt egy osztrák-bosnyák állampolgár nemrégiben elmagyarázta nekem – a népességfogyás éppen ellentétes hatást gyakorol, de talán még súlyosabb következményekkel. Az illetőnek tágas, nagyjából 250 négyzetméteres, kertes családi háza van az ország második legnagyobb városa, Banja Luka mellett. Ha eladná, nem kapna érte 15 ezer eurónál többet. Miért csak ilyen keveset? Mert az ország lakossága – különösen a kis és közepes városoké – folyamatosan fogy. Mint mondja, inkább odaadná ingyen vagy lerombolná – semmint hogy ilyen alacsony áron eladja.
A bosznia-hercegovinai példa jól mutatja, mennyire eltérőek a demográfiai trendek. Miközben globális szinten a népesség még mindig gyorsan növekszik (évente körülbelül 80 millióval), egyre több ország van, amelynek lélekszáma folyamatosan csökken. Különösen igaz ez Európára, ahol Bosznia-Hercegovina az egyik legszélsőségesebb példa. Egyes becslések szerint az ország lakosságának egyharmadát veszítette el az 1990-es évek eleje, Jugoszlávia felbomlása óta.
Bosznia-Hercegovina népessége nem csupán csökken, de ezzel párhuzamosan öregszik is. 2015-ben fordul elő első ízben az ország történetében, hogy az idősek (65 éven felettiek) száma meghaladja a (legfeljebb 15 éves) fiatalokét. A közepes jövedelmű országok közül pedig azzal tűnik ki, hogy a lakosság jelentős hányada továbbra is falvakban él: a városok nem növekednek elég dinamikusan, a falvak pedig nem fejlődnek városokká. Ez pedig a gazdasági dinamika hiányára utal; sok bosnyák, aki csupán alapvető jövedelemmel rendelkezik (szociális juttatásból vagy a családtagok hozzájárulásaiból), jobb életkörülményekre számíthat a falvakban, ahol az árak alacsonyabbak, mint a városokban. [Az első ábra a különböző korcsoportok lélekszámának, a második a városi, illetve falusi lakosság arányának alakulását mutatja.]
A várható élettartam viszonylag magas (76 év), a mélyszegénység továbbra sem gyakori. A legnagyobb kihívás az ország számára tehát az, hogy kikerüljön az immár évtizedes stagnálásból, amelyet a gazdasági lehetőségek és a biztos megélhetést biztosító állások hiánya jellemez.
A termékenység javulása nem oldja meg a problémát. Ha a születések száma hirtelen megugrana, akkor is legalább két generációba telne, amíg a lélekszám újra eléri az 1990-es évek elejére jellemző szintet.
Négy kulcsfontosságú terület van, amelyen Bosznia-Hercegovinának intézkednie kellene a következő generáció jobb jövője érdekében.
Először, újra kell éleszteni a városokat. Bár sokan élnek a falvakban, munkalehetőségeik a városok növekedésétől függenek. Minél pezsgőbb egy város, annál több lehetőséget kínál mindenkinek, azoknak is, akik még a falvakban élnek.
Másodszor, az elvándorlást és a bevándorlást közelíteni kellene az egyensúlyhoz. Normális dolog, ha a tehetséges emberek külföldön gyűjtenek tapasztalatokat. A sikeres feltörekvő gazdaságoknak azonban meg kell találniuk, miként csábítsák őket vissza, vagy miként vonzzák magukhoz a tehetségeket a világ más részeiből.
Harmadszor, a zsugorodó falvaknak is élhetőnek kell maradniuk. A régi házakat, meglehet, le kell bontani, a köztereket pedig fel kell újítani – amint az Pittsburghben vagy a németországi Dessauban történt.
Negyedszer, a szolgáltatásoknak a kisebb településeken is elérhetőnek, az állam számára pedig megfizethetőnek kell lenniük. A csökkenő lélekszámú országok számára kiváltképp ígéretesek az olyan innovációk, mint a távgyógyítás vagy az interaktív távoktatás.
Hazám, Németország szintén szolgál néhány tanulsággal. A lakosság ugyan csökken, de a nagyobb városok virágoznak – részben azért, mert a kormány felismerte, hogy az országnak szüksége van a szakképzett és motivált bevándorlókra – többek között a Bosznia-Hercegovinából érkezőkre.
