Menesztették Fabio Capello szövetségi kapitányt Moszkvában. A hosszas huzavona után 6 millió eurót megtakarítottak az oroszok.

Az utóbbi két hét intenzív tárgyalásai után kedden megszületett a döntés: az orosz labdarúgó-szövetség kedden menesztette (persze közös megegyezéssel) a válogatott szövetségi kapitányát, Fabio Capellót.

Az olasz mesternek 2018 végéig volt érvényes szerződése, erre az időre 21 millió euró fizetés járt volna neki. Capello mellett főleg az olasz szakember jogi képviselőivel kellett megállapodni, s ez végül sikerült.

Capelló bankszámlájára 15 millió eurót utalnak át, vagyis a szövetség 6 millió eurót (1,8 milliárd forintot) takarított meg – kész nyereség!

Mint ahogy az orosz szurkolók szerint is főnyeremény az olasz távozása, hiszen a szbornaja legutóbb Moszkvában szerepelt le, Európa-bajnoki csoportmeccsen 1-0-ra kapott ki az osztrákoktól. A drukkerek vezércsoportja akkor nyílt levélben követelte Capello menesztését, és gyűjtésbe kezdtek, hogy összedobják a lelépési díjat. (Mellesleg: csupán néhány tízezer rubelt szedtek össze a leghangosabbak).

Capelló-val 2012 júliusában kötöttek szerződést két évre, majd 2014-ben meghosszabbították azt a 2018-as oroszországi világbajnokság végéig.

A labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottsága kedden egy másik fontos ügyben is döntött. A határozat a néhány hete elfogadott új sporttörvény szellemében született, amely limitálja az Oroszországban sportoló és edzősködő külföldiek számát. A focibajnokság startja előtt mindössze két nappal mondták ki, hogy a klubok 25-ös keretében tíz idegenlégiós szerepelhet, a mérkőzéseken egy időben pedig a korábbi 7 helyett 6 külföldi lehet egy csapatban a pályán.

A bajnok Zenit mellett a CSZKA, a Dinamo Moszkva, a Lokomotív Moszkva és a Krasznodar elnöksége máris hivatalosan tiltakozott a döntés ellen.