Egyre népszerűbb a hazai iskolások körében a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program, a kiemelt célcsoportnak számító 7. osztályosoknál évről évre egyre nő a résztvevők száma – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Míg 2013-ban 9.500 hetedikes vett részt a programban, addig 2016-ban már több mint 28 600 lesz a számuk. A két és félszeres növekedés is mutatja a program népszerűségét – mutatott rá az államtitkár, aki szerint sokan vannak, akik nem általános iskolásként, hanem középiskolai osztályukkal vesznek részt a programban, az ő számuk is megközelíti a tízezret.

Rétvári Bence úgy fogalmazott: a Határtalanul! program a nemzeti összetartozás ifjúsági programja, célja, hogy minél több magyar diák szervezett osztálykirándulás keretében keressen fel külhoni magyar közösséget, Erdélytől Felvidékig, Kárpátaljától a Délvidékig.

A program emellett lehetőséget kínál arra, hogy a 9. évfolyamos gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai osztályok egy közösen megvalósítandó projekt keretében együttműködjenek egy hasonló életkorú, határon túli magyar gyerekekből álló osztállyal – emlékeztetett.

A magyar nemzet határokon átnyúló összetartozása szempontjából lényeges közjogi eszköz a külhoni magyarok részére adott kedvezményes honosítás és a választójog lehetősége, de a közösségépítés fontosságáról sem szabad megfeledkezni.