Először hangzik el Budapest új nagyzenekari nyitánya szombaton a Hősök terén. A Budapest 150. születésnapját ünneplő ingyenes szabadtéri koncerten Oláh Patrik Fusion című művének ősbemutatójával várja a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) a közönséget.
A Budapesti Fesztiválzenekar és Budapest Főváros Önkormányzata tavasszal írt ki zeneszerző-pályázatot egy nagyzenekari nyitányra, amely megidézi a 150 éves Budapestet, a három város egyesítését és a főváros összetett kulturális-történelmi-urbanisztikai identitását.
A versenyt egy mindössze huszonöt éves zeneszerző, a Junior Prima díjas Oláh Patrik nyerte, az első lovári nyelvű mise szerzője, aki műveiben általában is az autentikus cigányzene és a klasszikus zene kapcsolódásait keresi. Fusion című műve az egyesülés, összeolvadás zenei lehetőségeivel kísérletezik, hogy így is érzékeltesse a Budapestet egykor létrehozó fúzió jelentőségét.
A zenekar az ősbemutató előtt stúdióban is rögzíti a darabot, hogy Budapest új nyitányának részleteit a főváros intézményei és cégei is felhasználhassák majd rendezvényeiken.
Az este fél hétkor kezdődő koncertet Fischer Iván, a BFZ zeneigazgatója és Karácsony Gergely főpolgármester nyitja meg. Oláh Patrik művének ősbemutatóját Beethoven 3. Esz-dúr (Eroica) szimfóniája követi, amelyet a BFZ nyári turnéján Londonban, Grafeneggben és Brémában is eljátszott.
A szombati hangverseny ingyenes, a közönség a téren 17.30-tól foglalhat helyet, a szervezők a kényelmesebb zenehallgatás érdekében papírszékekkel is készülnek.
(Forrás: MTI)