Egy hónap alatt közel tízezren töltötték ki az InternetKon kérdőívét – jelezte az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos.
Deutsch Tamás az ötödik alkalommal megrendezett Információs Társadalom Parlamentje „Digitális Transzformáció” című csütörtöki konferencián elmondta: a konzultáció lezárultát követő fél-egy évben születnek meg azok a döntések, amelyek eredményeként „valósággá válik a digitális fejlesztés Magyarországon”. Jelezte: a feltett húsz kérdés közül több mint egy tucatban korántsem esik egybe az állásfoglalók véleménye a szakmai szereplők korábbi várakozásaival. Példaként említette, hogy a várt többség helyett csupán a válaszadók 34 százaléka töltötte ki a kérdéssort a Facebook-profilján keresztül, 30 százalék az ügyfélkaput, 36 pedig a konzultáció honlapján keresztüli belépés lehetőségét választotta. (A KamaraOnline munkatársa a honlapon keresztül próbálkozott, ám a regisztrációs adatok kitöltése után egyelőre nem tudott továbbjutni a kérdőívhez.)
Deutsch Tamás szerint a válaszok alapján nem látható, hogy elsöprő többsége lenne az internetezéssel kapcsolatos áfacsökkentésnek, ahogy a netsemlegesség kikötésének sem, annak viszont igen, hogy minden település legalább egy-egy középületében és közterén legyen ingyenes, szélessávú wifi-kapcsolat. Széles és jelentős támogatottságot élvez a szociálisan rászorulók kedvezményes internet-alapcsomagjának gondolata, ugyanakkor a válaszadók körében nem népszerű az az elgondolás, hogy ehhez a digitális kompetenciákat fejlesztő képzésen kelljen részt venniük az érintetteknek.
A miniszterelnöki biztos megjegyezte: a konzultáció résztvevői egyértelműen pártolják, hogy az állam támogassa a szélessávú internethálózat fejlesztését, valamint azt, hogy ebben érdemi szerepet kapjanak a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások. Egyértelmű és határozott támogatást kapott az a felvetés is, hogy a kormányzat pártolja a hazai start-up cégeket, valamint, hogy az állam kötelezze el magát a nyílt forráskódú szoftverek felhasználása mellett. A köznyelvben „Google-adóként” ismert felvetésről Deutsch Tamás elmondta: a válaszok alapján az a világos kép bontakozott ki, hogy fontos az uniós szintű szabályozás, de a résztvevők üdvösnek látnák, ha a kormány saját hatáskörben lépve „bevonja ezeket a cégeket a magyarországi értékes digitális tartalmak finanszírozásába”.
Az internetes nemzeti konzultáció ötlete azután merült fel, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tavaly október 21-én bejelentette: a kormány minden megkezdett gigabyte-nyi elektronikus adatforgalom után 150 forint mértékű adó kivetését indítványozta 2015-től. Ezt a köznyelv azonnal internetadónak nevezte el, a kormány hiába igyekezett kommunikálni, hogy az összeg nem a fogyasztót, hanem a szolgáltatót terhelné. A Facebookon létrehozták a Százezren az internetadó ellen csoportot, egy nap alatt 90 ezren lájkolták. Budapesten és több vidéki városban napokon át sok ezres demonstrációkat tartottak, mire a kormány visszavonta a javaslatot. Az InternetKon felelős kiadója a Miniszterelnökség, a kiadásért és szerkesztésért Deutsch Tamás felel. A szerkesztőségi e-mail cím: internetkon@me.gov.hu.
KamaraOnline/MTI