Több mint száz ügyfél bankkártyaadatait szerezte meg két román férfi egy fővárosi bankfiók előterében lévő bankautomatából elektronikai eszközök felszerelésével. A férfiakat még a pénzügyi tranzakció indítása előtt elfogták, mindketten előzetes letartóztatásba kerültek.
Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a két férfi múlt szombaton helyezett el kamerát és egy speciális elektronikai eszközt a bankfiók előterében. A rendőrök az eszközök leszerelésekor érték tetten őket. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 123 ügyfél bankkártyájának adatait szerezték meg, azonban gyors elfogásuknak köszönhetően pénzügyi tranzakciókat nem tudtak indítani.
A nyomozás során az is kiderült, hogy az elfogott páros egyik tagja – ismeretlen társaival – ugyanabban a bankfiókban április és július között több alkalommal vett részt jogosulatlan adatszerzésben. A férfi bűntársai az akkor megszerzett több száz bankkártyaadattal másfél millió forint értékben vettek fel készpénzt Indonéziában, Kínában és az Amerikai Egyesült Államokban. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a két román férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat. (MTI)