A tavalyihoz képest idén kevesebb kárt okozott a nyári viharszezon, bár a szeptember eleji esőzések még sokat ronthatnak az eddigi mérlegen – tájékoztatott a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Az idei nyári viharmérleg nem végleges összesítése alapján a biztosítók május 1. és augusztus 31. között csaknem 3,2 milliárd forintot fizettek ki, a társaságokhoz ebben a periódusban 57 016 bejelentés érkezett egyéni és társasházak részéről vihar, felhőszakadás, jégverés, tetőbeázás címén.
Tavaly ezen négy hónap alatt több mint 103 ezer káreseményre 6 milliárd forint összegű kárt térítettek meg a biztosítók. 2010 és 2017 között a május-augusztusi időszakban összesen csaknem 1 millió 100 ezer kárt rendeztek a társaságok, közel 80 milliárd forint értékben.
A szövetség szerint az elmúlt évek biztosítói adataiból nem lehet trendszerű következtetéseket levonni az időjárás szélsőségesebbé válásáról, ebben az évtizedben például a 2010-es év volt a katasztrófáktól leginkább sújtott, akkor 312 ezer kárbejelentésre 30 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók.
Az idén is, mint szinte minden évben, a legsűrűbben lakott Pest megyében és a fővárosban sérült meg a legtöbb lakossági ingatlan, emellett Pécsről és környékéről érkezett szokatlanul sok bejelentés. A legtöbbször a házak tetőszerkezete sérült meg, illetve az ebből eredő beázás jelentette a leggyakoribb kártípust.
A viszonylag mérsékeltebb viharok idején is egyre több kárt okoznak viszont a villámcsapások, amelyek 2010 óta mintegy harmadannyival terhelték meg a társaságok kárráfordítási összegeit, mint a viharok. Tavaly egész évben 2350 elsődleges, és több mint 30 ezer másodlagos hatás nyomán 2,6 milliárd forintot térítettek meg ügyfeleiknek a társaságok, idén az első nyolc hónapban már 2,3 milliárd forint környékén jár ez az összeg. (MTI)