Ahhoz már bátorság kell, hogy valaki 774 milliárd forintot álmodjon. Mások szerint inkább előrelátás és hit. Élesedik a terv, hogy Budapest megpályázza a 2024-es nyári olimpia megrendezését.
Ha nem lenne politikai csata Magyarországon az olimpiarendezés kérdése, sokkal egyszerűbb lenne a helyzet. De tudjuk, hogy az. Pedig sok éve, a politikától viszonylagosan letisztítva merült fel először komolyan az ötlet, s a Budapesti Értéktőzsde volt vezetője, Szalay-Berzeviczy Attila üzletemberekkel és civilekkel összefogva megszervezte a BOM-ot, a Budapesti Olimpiai Mozgalmat. Aztán jött az első Orbán-kormány, megszondáztatták a népet (s gondolom, a gazdasági köröket) a rendezésről, a nép fanyalgott, a gazdasági körök nem szívesen nyilatkoztak, hogy mekkora lehetőséget látnak, van-e számukra biznisz a budapesti olimpiában. A második Orbán-kormány sem az olimpiai láng lobbantgatásával volt elfoglalva, igaz, sportberuházások és világesemények Magyarországra hozatalára nagy energiát fordítottak. A sok tízmilliárdos stadionprogramot, a mai magyar foci vergődését is látva, azóta is kőkeményen kritizálják, de mondjuk 2017-es budapesti vízes világbajnokság megrendezését a többség nem bánja.
A nyári olimpia nagy falat. És nagy lehetőség. Az előzetes számítások szerint tíz év alatt 774 milliárd forintot kellene költeni a beruházásokra, ami a GDP évenkénti 0,5 százalékának felel meg. A terv azzal számol, hogy a magyar gazdaság évente képes lesz 3 százalékos növekedést felmutatni. A válságból kilábalva, a mai ismeretek alapján ez nem feltétlenül elképzelhetetlen, de azért mégis csak merész terv. Igaz, a számításoknak az is a része, hogy az olimpiai munkák százezer új álláshelyet teremtenek, javarészt az építőiparban, ami a mostani több mint 4 millió 100 ezer foglalkoztatotti szám jelentős bővülése.
A számítások legoptimistább része, hogy a kiadásokhoz képest 400 milliárd forintos plusz bevétellel kalkulálhat az állam, ennek részletezésébe érdemes lenne belelátni – nyilván ennek is eljön az ideje. Régen véget ért az, amikor egy olimpiára azért pályáztak, hogy a sportvilág krémjét pusztán vendégül lássák, a házigazda bemutatkozzon, büszkélkedjen a világnak. Az olimpiák brutális gazdasági vállalkozások lettek, a többség veszteségesen jött ki a rendezésből. Peking a 2008-as nyári olimpiára, míg Szocsi (a Kreml) a 2014-es téli olimpiára nem két, de kétmillió kézzel szórta a pénzt, s főleg az utóbbi rendezvényt a korrupció gyanúja lengte körül. Valószínűleg nem jönnek vissza azok az idők, amikor színtisztán „a részvétel a fontos” eszme viszi előre a sportvilágot, de arra módot kellene találni, hogy egy olimpia ne a hivalkodásról, a pénzszórásról, a melldöngetésről szóljon. A budapesti mi-mennyiről még sokat fognak vitatkozni, már ha egyáltalán eljutunk odáig, hogy elnyerjük a rendezés jogát 2024-re. Addig marad egyik oldalról az értetlenkedés, a másik oldalról pedig a sok milliárdos álom.
Szerdahelyi Csaba
