Görögországnak 1,6 milliárd eurót kellene kedd éjfélig visszafizetnie az IMF-nek. A példa nélküli helyzetben az ország sorsdöntő népszavazásra készül. Ha a többség elfogadja az „intézményi befektetők” feltételeit, akkor a kormány lemond, ha nem, akkor… akkor még ennyi sem biztos. Miközben a politikusok egymásra – és a „még mindig nyitva álló ajtókra” – mutogatnak, az elemzők is teszik a dolgukat: megpróbálják levonni a tanulságokat.
A GDP-arányos államadósság szintje valóban fenntarthatatlan, ezzel kapcsolatban azonban szem előtt kell tartani: ha az adósság harmadával emelkedik, a GDP viszont harmadával csökken, akkor a ráta bizony a kétszeresére nő. A problémák egyik gyökere pedig éppen az, hogy a görög GDP az intézményi mentőcsomagok feltételéül szabott megszorítások miatt kezdett zuhanórepülésbe.
Paul Krugman a New York Timesban megjelent cikkében emlékeztet: 2007-ben Görögország államadóssága kevéssel haladta csak meg a GDP 100 százalékát, ami magas ugyan, de az Egyesült Királyság például generációkon keresztül görgetett maga előtt ekkora terhet. A görög költségvetés hiánya ugyanebben az évben nagyjából a GDP 7 százaléka volt – 2 százalékos infláció és 2 százalék növekedés mellett ez nagyjából 3 százalékpontnyi fiskális „rés”, amit nem lett volna lehetetlen betömni, szögezi le a Princeton University Nobel-díjas professzora. A görögök valóban túlköltekeztek, de egyáltalán nem katasztrofális mértékben. Hogyan alakulhatott ki mégis a katasztrófahelyzet: a súlyos megszorítások ellenére az államadósság immár a GDP 170 százalékára rúg? Ha Európa – ahogy ma működik – közepes léptékű fiskális hibákat is rémálommá képes változtatni, akkor a rendszer alapjaiban működésképtelen.
Európa demokrácia melletti elkötelezettségével kapcsolatban merülnek fel kételyek Joseph Stiglitz szerint. Az „igen” szavazatok győzelme – írja a Comubia University szintén Nobel-díjas professzora – vég nélküli recessziót jelentene Görögország számára. A legyengült országnak, amely minden eszközét pénzzé tette, és amelynek fiataljai emigráltak, végül talán elengedik az adósságait – a következő vagy az azt követő évtizedben. A „nem” szavazatok ezzel szemben lehetővé tennék, hogy Görögország a saját kezébe vegye a sorsát. A görögök maguk alakíthatnák a jövőjüket, amely ha nem is olyan fényes, mint a múlt, mégis sokkal reménytelibb, mint a jelen ok nélküli szenvedése. Én tudom, hogy szavaznék – zárja cikkét Stiglitz.
Soha ne becsüljük alá, mire képesek a politikusok, ha valamit el lehet rontani – vonja le a tanulságokat Barry Eichengreen. A University of California professzora emlékeztet: az Európai Bizottság, az EKB és az IMF már 2010-ben is ellenezte az adósság-átstrukturálást, és ugyanezt az álláspontot képviselték 2015-ben – holott a válság megoldásának költsége viszonylag alacsony volt. Ehelyett úgy tettek, mintha Görögország képes lenne visszafizetni az adósságát, ez pedig nem erősítette hitelességüket. Kiszámolták, mekkorának kell lennie az elsődleges többletnek, amely ahhoz szükséges, hogy Athén – hipotetikusan – visszafizethesse az adósságát, majd arra kérték a kormányt, hogy emelje meg az adókat és csökkentse kiadásait. Éppen csak arról nem vettek tudomást, hogy ezzel az országot még súlyosabb recesszióba taszítják.
Darvas Zsolt, a Bruegel kutatója úgy véli: a hivatalos hitelezők számára ideális döntés a népszavazás. A görögök vagy felhatalmazzák kormányukat arra, hogy folytassa a pénzügyi támogatási program végrehajtását – vagy a bizonytalanság mellett teszik le voksukat. Ha a „nem” szavazatok győznek, az végül pénzügyi, gazdasági és politikai káoszhoz vezet, ha viszont „igenek” kerekednek felül, akkor véget érhet a barátságtalan vita, és az alapelvek helyett végre a részletekre lehet majd koncentrálni. A közvélemény-kutatások szerint a görögök többsége az eurózónában kíván maradni. (Erre utalt Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter is, aki szerint – bár a kormány a „nem” pártján áll – valószínűbb, hogy az „igenek” győznek.) Ha a „Grexit” kockázata megszűnik, a reformok pedig folytatódnak, akkor a görög gazdaság növekedésnek fog indulni. Ebben a történelmi pillanatban az eurózóna vezetőinek engedniük kell, hogy a görög emberek kinyilváníthassák véleményüket, az EKB-nak pedig még várnia kell, mielőtt csökkenti a görög bankok számára elérhető likviditást.
