2016. március 4. péntek, 16:15
nyugdíj, járulékfizetés, NAV, Adóvilág, Szőke Krisztina
Az ellátások folyósítása alatt egyre szélesebb körben van lehetősége a magánszemélynek keresőtevékenységet is folytatni, de hogyan alakul a közteher fizetési kötelezettség – teszi fel a kérdést az adóhivatal szakembere.

A nyugdíjasok egy része a számára folyósított ellátás kiegészítése, megélhetésének biztosítása érdekében végez munkát, más azért, mert olyan területen áll alkalmazásban, ahol hiány alakult ki a munkaerőpiacon, és ezért nehezen tölthető be a megüresedett álláshely, illetve van, aki egyéb megfontolásból szeretne az őt megillető ellátás megállapítását követően továbbra is dolgozni – írja az Adóvilág idei 4. számában megjelent cikkében Szőke Krisztina, a NAV Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási főosztályának szakreferense.

Ehhez kapcsolódóan gyakran felmerülő kérdés, hogy van-e egyáltalán lehetősége a magánszemélynek a nyugdíj folyósítása mellett dolgozni, amennyiben igen, akkor hogyan alakul az őt terhelő közteher fizetési kötelezettség?

A nyugdíj melletti keresőtevékenységgel összefüggő szabályokat a Tny., valamint az annak végrehajtásáról szóló kormányrendelet tartalmazza, a járulékfizetési kötelezettségre vonatkozó szabályokról pedig a Tbj. rendelkezik. A jogszabályokban foglalt előírásokra tekintettel a munkavállalás előtt tisztázni szükséges, hogy a magánszemély pontosan milyen ellátásban részesül, lényeges továbbá az is, hogy betöltötte-e a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt. Ezek az információk mind a kifizető, mind a munkavállaló szempontjából fontosak, ugyanis kihatással vannak a járulékfizetési kötelezettségre, és a nyugellátás folyósítására is.

A saját jogú nyugdíjas fogalma 2012. január 1-jétől megváltozott, és a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvény, valamint a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény (Mmtv.) előírásaival összhangban került meg állapításra.

Fenti időponttól a Tbj. alkalmazásában saját jogú nyugdíjasnak5 kizárólag azt a személyt lehet tekinteni, aki

  • a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény, illetve nemzetközi egyezmény alkalmazásával a 14. § (3) bekezdés a) [öregségi nyugdíj] és c) [rehabilitációs járadék] pontjában meghatározott saját jogú nyugellátásban, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormány rendelet alapján folyósított öregségi, rokkantsági nyugdíj segélyben (nyugdíjban), egyházi jogi személytől nyugdíjban vagy növelt összegű öregségi, munkakép te lenségi járadékban részesül,
  • a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló uniós rendeletek, illetve az EGT-állam jogszabályai alkalmazásával saját jogú öregségi nyugdíjban részesül.

Az a magánszemély tehát, aki korhatár előtti ellátásban, illetve ún. megváltozott munkaképességű személyként rehabilitációs ellátásban vagy rokkantsági ellátásban részesül, az nem minősül saját jogú nyugdíjasnak.

A rehabilitációs járadékkal kapcsolatban fel kell hívni továbbá a figyelmet arra, hogy a rehabilitációs járadékról szóló 2007. évi LXXXIV. törvény alapján 2015. január 1-jét követően ezen a címen ellátást már nem folyósítanak.

Az említett jogszabályokban foglalt előírások teljesülése esetén a magánszemély nyugdíjasként más munkaválla óhoz hasonlóan dolgozhat. Így lehetősége van pl. munkaszerződéssel munkaviszony keretében dolgozni (akár teljes, akár részmunkaidőben), munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében (megbízási szerződés alapján, egyéni vállalkozónak nem minősülő vállalkozási jogviszonyban) munkát vállalni, folytathat tevékenységet egyéni-, illetve társas vállalkozóként, továbbá egyszerűsített foglalkoztatás keretében is alkalmazható. A nyugdíjas személy is lehet továbbá háztartási alkalmazott, azaz másik magánszemélynél vállalhat pl. takarítást, gyermek felügyeletet stb.

A nyugellátás folyósítása szempontjából azonban fontos felhívni a figyelmet a Tny. 83/B. § (1) bekezdésében foglalt azon előírásra, mely szerint, ha az öregségi nyugdíj korhatárt be nem töltött, a 18. § (2a)-(2d) bekezdése alapján [legalább negyven év jogosultsági idővel rendelkező nő részére] megállapított, vagy a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvény 3. § (2) bekezdés c) pontja alapján tovább folyósított öregségi teljes nyugdíjban részesülő személy a tárgyévben a Tbj. 5. §-a szerinti biztosítással járó jogviszonyban áll, illetve egyéni vagy társas vállalkozóként kiegészítő tevékenységet folytat, és az általa fizetendő nyugdíjjárulék alapja meghaladja a tárgyév első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér havi összegének tizennyolcszorosát (a továbbiakban: éves keretösszeg), az éves keretösszeg elérését követő hónap első napjától az adott tárgyév december 31-éig, de legfeljebb az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig a nyugdíjfolyósító szervnek a nyugdíj folyósítását szüneteltetnie kell. Ha a fizetendő nyugdíjjárulék alapja az éves keretösszeget a tárgyév decemberében haladja meg, a nyugellátás szüneteltetésére ugyan nem kerül sor, de a tárgyév december havi nyugellátást – tekintettel a visszafizetési kötelezettségre vonatkozó előírásokra – vissza kell fizetni.

Az előbb ismertetett szabály alkalmazása során a fizetendő nyugdíjjárulék alapjába nem számít bele a 83/C. § (1) bekezdése szerinti jogviszonyból származó, a szünetelés időtartama alatt szerzett kereset, jövedelem.

A Tny. 83/C. § (1) bekezdése értelmében az öregségi nyugdíj folyósítását – a jogviszony létesítésének hónapját követő hónap első napjától a jogviszony megszűnése hónapjának utolsó napjáig – szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas közalkalmazotti jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, állami vezetői szolgálati jogviszonyban, köztisztviselőként vagy közszolgálati ügykezelőként közszolgálati jogviszonyban, bírói szolgálati viszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, ügyészségi szolgálati viszonyban, rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti rendvédelmi feladatokat ellátó szervvel hivatásos szolgálati jogviszonyban vagy a Magyar Honvédséggel szerződéses vagy hivatásos szolgálati viszonyban áll.

Abban az esetben tehát, ha a nyugdíjas személy az előzőek szerint felsorolt jogviszonyban, azaz pl. kormányzati szolgálati jogviszonyban áll, akkor a jogviszony fennállásának teljes tartamára szüneteltetni kell az öregségi nyugdíja folyósítását.

A nyugellátásban részesülő személynek a fentiekhez kapcsolódó kötelezettsége, hogy 15 napon belül be kell jelentenie a nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv felé minden olyan tényt, adatot, körülményt, amely a nyugellátásra jogosultságát vagy a nyugellátás folyósítását érinti. Vagyis többek között a bejelentési kötelezettség kiterjed arra is, ha a nyugdíjas magánszemély dolgozik a nyugdíj folyósítása mellett.

A nyugdíj adómentes bevételnek számít az Szja tv. 9 1. sz. melléklet 1.2. pontjában foglaltak alapján, ezért azt nem kell hozzászámítani a magánszemély által megszerzett adó- köteles bevételhez az adókötelezettség teljesítése során.

A nyugellátás folyósítása melletti keresőtevékenység esetén a személyi jövedelemadó fizetési kötelezettséget az adott tevékenységre, jogviszonyra vonatkozó szabályok szerint kell teljesíteni, nincs eltérés más munkavállalóhoz, vállalkozóhoz viszonyítva. Kivétel ez alól, ha a nyugdíjas egyéni vállalkozó átalányadózást választ, ugyanis ilyen esetben az általános szabályokhoz képest alacsonyabb mértékű költséghányad vonható le a bevételből a jövedelem megállapítása során, vagyis nála a levonható költséghányadnál figyelembe veszik az általános szabályok szerinti járulékok és szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettség hiányát.

A különböző foglalkoztatási formák esetén eltérően alakul a járulékfizetési kötelezettség:

  • A munkaviszonyban álló saját jogú nyugdíjas foglalkoztatott a járulékalapot képező jövedelme után 4 százalék természetbeni egészségbiztosítási járulékot és 10 százalék nyugdíjjárulékot köteles fizetni. Amennyiben a nyugdíj folyósítása szünetel, akkor a 3 százalékos mértékű pénzbeli egészségbiztosítási járulék fizetésére is kötelezett.
  • A Tbj. alkalmazásában kiegészítő tevékenységet folytatónak minősül az az egyéni, illetve társas vállalkozó, aki vállalkozói tevékenységet saját jogú nyugdíjasként folytat, továbbá az az özvegyi nyugdíjban részesülő személy, aki a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte. A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó saját maga után, míg a kiegészítő tevékenységet folytató társas vállalkozó után a társas vállalkozás köteles egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni, melynek havi összege 2016. január 1-jétől 7.050 forint (napi 235 forint). Abban az esetben, ha a nyugdíjas egyéni vállalkozó kivétet számol el, valamint a nyugdíjas társas vállalkozó a személyes közreműködésért díjazásban részesül, úgy 10 százalékos mértékű nyugdíjjárulék fizetésére is kötelezetté válik.
  • Amennyiben a nyugdíjas magánszemély egyszerűsített foglalkoztatás keretében, vagy háztartási alkalmazottként végez munkát, akkor az ezen foglalkoztatási formákkal összefüggő speciális szabályokat kell rá alkalmazni, vagyis egyik esetben sem kell az érintettnek járulékot fizetnie.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja