Az MGYOSZ tisztújító közgyűlésén további négy évre elnökévé választotta dr. Futó Pétert, a Futureal-csoport alapító társtulajdonosát.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) február 16-án tartotta éves közgyűlését. Az eseményen a közgyűlés elfogadta az MGYOSZ előző évben végzett tevékenységéről szóló beszámolót és mérleget, jóváhagyta a 2016. évi költségvetését, illetve a közgyűlés tagjai megválasztották a szövetség új tisztségviselőit a következő ciklusra – derül ki az MGYOSZ közleményéből.

A tisztújító közgyűlésen a szavazásra jogosult képviselők egyhangú döntése alapján újabb négy évre megválasztották dr. Futó Péter az MGYOSZ elnökévé és dr. Vadász Pétert a szervezet társelnökévé. Az esemény napirendjének megfelelően megválasztották a szervezet alelnökeit, az elnökség, valamint a mandátumvizsgáló-, az ellenőrző- és az etikai bizottság tagjait is.

Dr. Futó Péter, az újraválasztásával kapcsolatban elmondta: „Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy a legnagyobb hazai munkaadói érdekvédelmi szervezet, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségre újra bizalmat szavazott nekem az elnöki teendők ellátására. Megígérhetem, hogy a következő négy évben is segítjük majd az általunk képviselt, nagyságrendileg hatezer közép- és nagyvállalatot abban, hogy minél sikeresebbek legyenek a hazai és a nemzetközi piacokon egyaránt, ezáltal pedig az egész magyar gazdaság is tovább fejlődhessen.”