Közel félszáz, a törvény által előírt felelősségbiztosítással nem rendelkező vagy annak meglétét az MNB felé nem igazoló pénzpiaci közvetítő tevékenységi engedélyét vonta vissza a jegybank.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi határozataiban számos független pénzpiaci közvetítőt (többes ügynököt) kötelezett arra, hogy öt napon belül küldjék be a tevékenységükhöz a hitelintézeti törvény (Hpt.) által kötelezően előírt felelősségbiztosítás meglétét igazoló kötvényt és a biztosítási díj megfizetését igazoló bizonylatok másolatait is.
Az érintettek közül 12 pénzpiaci közvetítő egyáltalán nem vette át a jegybank határozatait, további 36 pedig vagy nem válaszolt az MNB-nek, vagy válaszában nem küldte meg a kért adatszolgáltatást, míg egyesek úgy nyilatkoztak, hogy nem rendelkeznek a szükséges felelősségbiztosítással. Utóbbi többes ügynökök egy része jelezte, hogy vissza kívánja adni tevékenységi engedélyét, egy további közvetítő ellen pedig időközben felszámolás indult.
Mindezek alapján az MNB visszavonta valamennyi érintett, a Hpt. előírásainak meg nem felelő, a szolgáltatásuk nyújtásához szükséges engedélyezési feltételekkel nem rendelkező pénzpiaci közvetítő tevékenységi engedélyét. Ezzel párhuzamosan a jegybank összesen 6,75 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott a mostanáig jogsértően tevékenykedő közvetítőkre.
A törvény – többek közt a jó üzleti hírnév, legalább 3 éves szakmai gyakorlat igazolása, s a jogszabályban meghatározott vagy az azon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére való felkészültség mellett – a pénzpiaci többes ügynökök számára a tevékenységéből eredő esetleges károk megfizetésére káreseményenként 5 millió forint, illetve évente együttesen legalább 50 millió forint felelősségbiztosítás kötelező meglétét írja elő. A Hpt. ezen előírása nyilvánvalóan többek között az adott független pénzpiaci közvetítők fogyasztói és vállalati partnerei érdekeinek védelmét szolgálja. Így a felelősségbiztosítás hiánya, illetve az MNB által előírt adatszolgáltatás teljesítésének felróható elmulasztása esetükben jelentős jogsértésnek számít.
Az MNB 2016 augusztusában közel kétezer, megbízó nélkül nyilvántartott tőkepiaci közvetítőt törölt nyilvántartásából. Az engedéllyel vagy regisztrációval rendelkező közvetítők adatai a jegybank közvetítői nyilvántartásaiban érhetők el (a mostani engedély-visszavonások után Magyarországon jelenleg pontosan 600 pénzpiaci többes ügynök tevékenykedik). A jogosulatlan piaci szereplők listája pedig az MNB honlapjának Figyelmeztetések menüpontjában érhető el.