Az értéket, a komoly irodalmat el kell juttatni az olvasóhoz, erre jó lehetőség lenne például a televízió, de a csatornáknál nincs fogadókészség – mondja Püski István, az ország patinás kiadójának vezetője a KamaraOnline-nak adott interjúban.
– Könyvkiadóként hogyan érzi magát Magyarországon ebben a szakácskönyves, krimis, ponyvás dömpingű világban?
– Az igazán értékes könyvek kiadása évek óta nehezebb. Ez nem a közönség hibája, hiszen a vevő azt vásárolja, amit kínálnak neki. Az a baj, hogy ma igény-kielégítés van, és nem az igények növelése, bővítése a cél, amely nemcsak a könyvpiacra jellemző, hanem az egész kultúrára, benne a televíziókkal, a rádiókkal, az internet világával. A 20. század vége, de főleg a 21. század eleje óta az lett a kulturális szlogen, hogy az igényeket ki kell elégíteni. Főleg az értékek utáni igényt kellene felkelteni az emberekben. Emlékezzen, micsoda siker volt a köztévében a Virtuózok tehetségkutató verseny, rengetegen nézték, pedig maguktól sokan valószínűleg nem a klasszikus zenét választották volna. Valami hasonló formában kellene az irodalomban is megmutatni az értékeket. Ma alig látni az irodalmat támogató műsort a televíziókban, s akármelyik csatornát említhetném.
– Ilyen kulturális környezetben, ilyen piacon mit tud kezdeni a Püski Kiadó?
– Kínlódunk. Amíg élünk és megélünk a piacon, próbálunk olyan szerzőket találni, akik értéket képviselnek, s mellette könnyen olvashatóak a műveik, nem a Németh László-i keménységgel fogalmaznak, hanem jobban képesek elolvastatni magukat. Ma egyszerűen nem jutunk el oda, hogy az olvasó komoly irodalmat vegyen a kezébe.
– Mit lehet tenni? Többet kellene áldozni például az állami büdzséből hasonló célokra, kampányokra?
– A kampányt nem tartom jó szónak. A televízió szerepét emelném ki, ma a tévé és persze az internet előtt ül a többség. Sajnos évek óta hiába próbálkozom a Duna TV-nél, az Echónál és a Hír TV-nél, hogy hetente csak 20 percben foglalkozzanak izgalmasan, népszerűen mondjuk, új könyvek, komoly művek bemutatásával. Eddig nem jártam sikerrel. Beadtam műsorterveket, de érdemben semmi sem történt. Pedig ha valami átjön a tévén, annak kézzel fogható eredménye van. Kiadónk egyik szerzője, Cey-Bert Róbert Gyula, akinek eddig három történelmi témájú regényét adtuk ki, annak is köszönheti az ismertségét, hogy a CBA a saját reklámköltségéből áldoz a könyvek bemutatására, és az író képernyőre kerül.
– Ma mekkora példányszám számít itthon kiadói sikernek?
– A 4 ezer már nagyon szép szám a komoly könyvek piacán. Ilyenek Cey-Bert művei. A televíziós szereplése után megmozdult a piac, telefonáltak az olvasók, s mostanában már azt is kérdezik, hogy mikor jelenik meg új könyve.
– Ha jól értem, ilyen tévés megjelenés az egyik legjobb marketingeszköz.
– Mindenképp. Mert egyébként marketingre a kiadó nem tud áldozni a büdzséjéből. Szerintem más kiadóknak is problémája, hogy nehezen jut el az olvasókig. Tudom, hogy nyitnunk kell, például a Facebook ilyen fórum lehet. Ebben én elég ügyetlen vagyok, de a fiaim már ezzel is komolyabban foglalkoznak.
– Milyen a kapcsolatuk más kiadókkal?
– Szerintem túl sok a kiadó, de ez nem probléma, hiszen a piac magát szabályozva rendezi a kérdést. A kiadók között nincs csúnya rivalizálás, egymás alatt nem vágjuk a fát. Az más kérdés, hogy egymás segítésében sem vagyunk igazán érdekeltek, igaz, kivételek előfordulnak.
– Akkor maradnak találkozási helyre, kapcsolattartásra a könyvfesztiválok, a Vörösmarty téren, a Millenárison?
– Némi túlzással igen. A terjesztőkkel már nehezebb a helyzet, főleg a késedelmes fizetések miatt. Nagyon lassan jön vissza a befektetett forint, általános, hogy a már eladott könyveink vételárához is csak több hónapos késéssel jutunk hozzá.
– A Püski-kiadványok azért megtalálhatóak mindenütt az országban?
– Igen, elsősorban nagykereskedések árulják a könyveinket. Az Animával kitűnő a kapcsolatunk, nekik 25-26 boltjuk van, vidékre főleg így jutunk el, de hasonlóan korrekt a kapcsolatunk a Líra és Lanttal is.
– Évente hány címet jelentetnek meg?
– Most ott tartunk, hogy 15-öt, de öt éve még 40 művet adtunk ki. Ez önmagában sem jó, de ennél nagyobb baj, hogy egyre csökken az eladott példányszám, van például olyan könyv, amiből 300-at sem lehet eladni.
– Idén volt 40 éve, hogy az 1939-ben alapított Magyar Élet nevet édesapja Püski Kiadóra váltotta fel. Hogyan emlékszik, volt valami oka a névváltásnak?
– Nem volt. Édesapám 1945 és 50 között is adott ki néhány könyvet Püski néven, 1975-ben pedig úgy gondolta, hogy a családi név elég erős márka.
– Igazi családi vállalkozás az önöké, a fiai is a szakmában dolgoznak. A fiúk vajon tovább viszik majd a hagyományt?
– A könyves fővonulat biztosan megmarad, de változtatásokon, újításokon gondolkodunk, minden bizonnyal lépünk vagy a fiaim lépnek majd. A könyvkiadásban addig is szeretném erősíteni az eddigi vonalunkat, kiegészítve azzal, hogy megmutassuk: milyen összefonódások vannak a különböző népek ősi kultúrája között. Természetesen nem rokoni gyökereket akarunk bizonyítani a sumérokkal vagy mexikói indiánokkal, hanem azt, hogy minden ősnép természeti tapasztalásaiban hasonló látásmód, gondolat jelenik meg. Azt szeretném megmutatni, hogy az ősnépek nem voltak elvakulva a világtól, és azt, hogy ebből mi maradt meg a mai kultúrákban, így a magyar hagyományokban is.
– New Yorkban élt 1976-tól 22 éven át. Az talán köztudottabb, hogy miért jött a feleségével haza, de miért költöztek ki?
– Édesapám egész egyszerűen nem győzte már egyedül a munkát, segítettünk neki, vele egyébként 1962 óta dolgoztam együtt. 1973 óta folyamatosan kérte, hogy menjünk ki, végül három éves kínlódás után kiengedtek minket. A hazatérés mellett a sors döntött, nem tudom jobban megfogalmazni. 1990-ben a New York-i könyvesbolt funkcióját vesztette, igaz, 1998-ig még nyitva tartottuk. New Yorkban pedig soha nem akartam véglegesen letelepedni.
– A hazatérés után itthon átvett valamilyen amerikai modellt a könyvkiadással kapcsolatban?
– Mi New Yorkban magyar könyvesbolt voltunk, vagyis nem vettünk át amerikai módszereket. Legfeljebb a technikában jártunk előrébb a kezdetekkor, a számítógéppel, az akkor modernek számító fényszedő géppel.
– A napokban jött haza Erdélyből könyvbemutató útjáról. Mit tapasztalt?
– Cey-Bert Róbert Gyula Koppány, a Fény harcosa című könyvét mutattuk be. Nagyon jól éreztük magunkat, Kézdivásárhelyen a Vígadóban teltház várt minket, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen ugyancsak lelkesen fogadtak. Volt érdeklődés, és főleg jó kérdéseket tettek fel, tudták, hogy miért jöttünk. Most már harmadik éve járjuk Erdélyt, a hagyományt folytatni akarjuk.
– Ön avantgarde keramikus művész (is). Milyen gondolatai, tervei vannak?
– Októberben Esztergomban rendeznek meg az I. világháború magyar hőseire emlékező kiállítást, erre hívtak meg, egy emlékmű-tervet készítek.
Szerdahelyi Csaba
