
Kedden nyolc megyében adtak ki riasztást az ónos eső miatt. A Groupama Biztosító az elmúlt évek tapasztalatiból kiindulva a hétvégi melegebb időjárás megérkezéséig a kárbejelentések számának növekedésére számít.
Annak érdekében, hogy elkerülhetők legyenek a súlyos balesetek, a biztosító pontokba szedte, mi mindenre kell ügyelniük a vezetőknek és a járókelőknek ónos esőzések idején.
Már kedd délelőttől előfordulhat kisebb ónos eső, amely a hét hátralévő részében tovább erősödhet, ezért az ország nyolc megyéjében adtak ki riasztást. Délutántól az ország középső fele irányába halad a csapadék, nagyjából a Győr-Budapest-Debrecen vonal az, melytől délre nagyobb mennyiségű ónos eső várható. A jelenlegi számítások alapján jelentős, öt milliméter körüli ónos eső a Pécs-Budapest vonal térségében valószínű – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.
Nyolc-kilencszeres fékutak
A Groupama Biztosító Szolgáltatási Centrumának főosztályvezetője, Szabó Imre, elmondta, hogy az ónos eső elsősorban az autós közlekedést érinti, a gépjárművezetőktől a csúszós utak különösen nagy odafigyelést igényelnek. „Ha mindenképpen szükséges autóba szállnunk, akkor körültekintően válasszuk meg a gépjármű sebességét. A legnagyobb veszélyt a fékutak hossza jelenti: ónos esőben akár nyolc-kilencszerese lehet a fékút a megszokottnak, amellyel szinte lehetetlen előre kalkulálni” – hívta fel a figyelmet a főosztályvezető.
Emellett még kiemelte:
- Indulás előtt ügyeljen rá, hogy az üzemanyag mennyisége „fél tank” felett legyen, így biztos lehet abban, hogy egy hosszabb kényszerpihenő esetén is tudja fűteni az utasteret.
- Ha lassítania kell, kerülje a hirtelen pedál- és kormánymozdulatokat, inkább a motorfékre támaszkodjon, mint a lábfékre!
- Ha a jármű eleje megcsúszik a jégen (és persze megfelelő sebességgel haladt), pusztán a sebesség mérséklésével megoldhatja a problémát. Amennyiben a hátulja tör ki, szükség lesz a kitörés mértékének megfelelő ellenkormányzásra is!
- Ügyeljen a követési távolságra! A jeges úton saját előrelátása jelenti a legnagyobb segítséget, pl. egy emelkedőn felfelé tartó autós esetén ne induljon utána, ameddig nem látszik, hogy ő biztosan teljesíteni tudja a távot.
- Maradjon látható! Sokat segíthet, ha – nem is a teljes autó, de legalább – a fényszórók tiszták, mert így már messzebbről is észrevehetik. Indulás előtt ellenőrizze a fényszórók tisztaságát, és ha szükséges, tisztítsa meg azokat!
Elcsúszás esetén a lakásbiztosítás is térítheti a károkat
A szakember külön kiemelte: az ónos eső nem csak az autóval közlekedőket érinti: a lakást elhagyva a lakóknak is vigyázni kell a járdákon a csúszásveszély miatt. Sajnos az ónos eső ellen só, vagy egyéb anyag nem véd, ebben az időben végig csúszni fognak a járdák. Ilyenkor a gyalogosok körében a leggyakoribb balesetek főleg a végtagtörések.
Fontos tudni, hogy aki az otthona előtt, udvarában, vagy közúti gyalogos közlekedés közben szenved sérülést, annak az érvényes lakásbiztosítása téríti a károkat. A Groupama Biztosító felhívta a figyelmet: az esetleges kárbejelentésekhez az orvosi látleleteket, dokumentumokat is csatolni kell. Amennyiben egy elesésnél a biztosított személyen lévő ruházat is megsérül, elszakad akkor ez is téríthető, fontos azonban, hogy a sérült ruházatot a bejelentés után a szemléig megőrizzék.