A hazai vállalkozások többsége nehezen talál szakképzett munkaerőt, főként az ipari és a mezőgazdasági vállalkozások vannak nehéz helyzetben. A cégek leginkább hagyományos álláshirdetésekkel igyekeznek dolgozókat toborozni, de van olyan is, amely közvetlenül az oktatási intézményekben keresi az új munkaerőt.

Továbbra is alacsony munkanélküliség és kedvező foglalkoztatottsági arány jellemzi a magyar gazdaságot. A KSH legutóbbi adata szerint 4,4 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta, a foglalkoztatottak átlagos létszáma pedig 4 millió 393 ezer fő volt, 79 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. “A foglalkoztatottságról szóló adatok örvendetesek, azonban egyre több szektorban találkozunk szakemberhiánnyal. Ezt támasztja alá kutatásunk is, amely szerint ma már azok a cégek vannak többségben, amelyeknek akár időszakosan, akár állandósuló problémát okoz a szakképzett munkaerő utánpótlása – részletezte az eredményeket Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

A kkv-k 37 százaléka szinte mindig azzal szembesül, hogy nehezen talál új munkaerőt, további 30 százalék pedig időnként fut bele ebbe a problémába. A kkv-k 28 százaléka szerencsésnek mondhatja magát, mivel nekik nem okozott gondot a megfelelő szakember megtalálása. Ha a különböző ágazatokat nézzük, az iparnak és a mezőgazdaságnak van a legnehezebb dolga az utánpótlást illetően, miközben a kereskedelemben és a szolgáltató szektorban egy fokkal könnyebben találnak megfelelően képzett szakembereket.

A kutatás azt is feltérképezte, hogy jelenleg milyen szakképzettségű munkavállalók dolgoznak a hazai kkv szektorban. Az eredményekből kiderül, hogy a kkv dolgozók körében a középfokú szakképesítés dominál (44 százalék), felsőfokú végzettséggel pedig a munkavállalók harmada rendelkezik. A különböző ágazatok közül egyedül a szolgáltató szektorban találkozhatunk az átlagnál magasabb arányban felsőfokú képzettségű munkavállalókkal (38 százalék), míg a mezőgazdaságban a legalacsonyabb ezen dolgozók aránya (14 százalék) – mondta el a szakember.

A cégek többsége hagyományos módon toboroz új munkaerőt, de egy részük nyitott az újdonságokra. Ezt mutatja, hogy a kkv-k közel kétharmada (61 százalék) álláshirdetést ad fel. Hangsúlyos szerepet kap a dolgozók vagy ismerősök ajánlása is, hiszen minden második cég ez alapján választja ki az új kollégákat, míg minden nyolcadik cég a közösségi média erejét hívja segítségül. Egy kis réteg (4 százalék) az, akik már közvetlenül az oktatási intézményekben hirdetik meg a megüresedett vagy új pozíciókat.