A biztosító társaságok továbbra is nagyon sok, mintegy százféle kedvezmény lehetőségét ajánlják fel a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjak kialakításánál.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) közleménye szerint bár a társaságok a kedvezményrendszerben kisebb módosításokat végrehajtottak, de ezek nem különböznek gyökeresen a korábban alkalmazottaktól. A biztosítók többségénél továbbra is díjkedvezményt kapnak az e-kommunikációt választók.
Néhány biztosító kedvezményt ad a nyugdíjasoknak, a közszolgálati dolgozóknak, az egyházi alkalmazottaknak, illetve azok családtagjainak. Továbbra is elterjedt a családosok, a mozgássérültek kedvezménye, illetve az úgynevezett partnerkedvezmény, amely akkor vehető igénybe, ha más biztosítással is rendelkezik az ügyfél az adott társaságnál.
A szövetség felidézi, hogy a jogszabályban rögzítetteknek megfelelően a piaci szereplők november 1-jén éjfélig közzétették az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjakat, a 13 piaci szereplő közül 12 társaság új díjat hirdetett meg 2018. január elsejétől, egy társaság továbbra is a korábban meghirdetett díjait alkalmazza jövő év elejétől. A Mabisz közleménye szerint az őszi kgfb-kampány már korántsem érint annyi autóst, mint 2010 előtt, amikor jogszabály határozta meg, hogy minden gépjármű kgfb-szerződésének évfordulója január 1-je.
A szövetség összesítése alapján jelenleg az összes szerződés 31,9 százaléka, 1,5 millió szerződés év végi évfordulós, a magánszemélyek tulajdonában álló – nem flottához tartozó – személygépjárművek esetében ez az arány 31,2 százalék, 970 ezer gépjármű-tulajdonos dönthet arról, hogy december elsejéig felmondja-e a kgfb-szerződését, és egy másik biztosítóval szerződik a jövő évre.
A döntés előtt mindenképpen érdemes ellenőriznie a kgfb-díjak alakulását a rövidesen elinduló Mabisz díjnavigátoron, amely az összes piaci szereplő minden kedvezményét tartalmazza, és üzleti érdektől mentes összehasonlítást nyújt – tájékoztatott a biztosítók szövetsége. (MTI)