A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2015. november 23-án kezdte meg karácsonyi ellenőrzését, amelynek során – az elmúlt évekhez hasonlóan – kiemelt figyelmet fordít a balesetveszélyes fényfüzérek kiszűrésére.

A kormányhivatalok munkatársai összesen 634 kereskedelmi egység ellenőrzését végezték el, és 239 egységben tapasztaltak valamilyen szabálytalanságot.

Az eladási ár tekintetében az ellenőrzések 15 százalékában fordult elő szabálytalanság, az egységár vonatkozásában a kifogásolási arány 25%. Akciós eladási árak ellenőrzésénél ez a mutató 11 százalékos, illetve akciós egységár esetében 10 százalékos volt.

A szolgáltatási díjfeltüntetés esetében javult a helyzet: a különböző szolgáltatások díját a vizsgált szolgáltatók csupán 6 százaléka mulasztotta el feltüntetni, tavaly ez az arány 24 százalék volt.

A karácsonyi vizsgálat ideje alatt a kormányhivatalok összesen 558 alkalommal, 5 322 db terméket próbavásároltak, amelyből jogsértést csupán az értékesített termékek 12 százalékánál tapasztaltak.

Fényfüzérek

A kormányhivatalok fogyasztóvédelemért felelős szervezeti egységei a témavizsgálat során ez idáig 17-féle díszvilágítási füzérből vettek mintát, ezeket az NFH akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriumában vizsgálták meg. A 17 db termékből 10 db nem elégíti ki a biztonságossági követelményeket. A nem megfelelő termékek az áramütés- és a tűzveszély kockázatát hordozzák magukban.

Az üzletláncokban, szakáruházakban vásárolt füzérek mindegyike megfelelt, a problémásakat piacokon/távol-keleti kereskedők által működtetett üzletekben lelték fel.

A megfelelt fényfüzérek listája itt, a nem megfelelteké itt érhető el.