Szeptemberben ismét napirendre kerülhet a kötelező minimumlétszám előírása a kiskereskedelmi üzletekben. A fokozódó munkaerőhiány miatt a folyamatosan bővülő eladások során akadozhat az ellátás a napi fogyasztási cikket kínáló láncoknál.
Az ősszel nemcsak a cégek által az idén megvalósított ágazati bérrendezés, hanem a kiskereskedelmi egységekben jellemzően foglalkoztatott létszám felülvizsgálata is napirendre kerülhet a kormánynál – tudta meg a Magyar Idők. A szakmai egyeztetéseket követően akár már szeptemberben javaslat születhet arról, milyen piaci intézkedéssel segíthetik a hiányzó munkaerő miatt kritikus helyzetbe került áruházi dolgozókat.
A piacvezető kereskedelmi cégek által évekig alacsonyan tartott fizetések következtében kialakult munkaerő-elvándorlás kapcsán, mely a lakossági ellátás színvonalára is befolyással van, már többször felmerült egy tárcaközi javaslat.
Eszerint a napi fogyasztási cikkeket árusító vállalatok számára meghatároznák, hogy a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekben 70 négyzetméterenként legalább egy dolgozónak a vásárlók rendelkezésére kell állnia.
– Levélben fordulunk Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, amelyben a mintegy 250-300 ezer érintett áruházi alkalmazott nevében arra kérjük a kormányt, hogy sürgős intézkedéssel avatkozzon bele a kiskereskedelemben elmérgesedett munkaerőhelyzetbe – közölte a lappal a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.
A dolgozók helyzete a több mint 17 ezer alkalmazottat jegyző és hazánkban a legnagyobb forgalmat lebonyolító Tesco áruházláncnál rendkívül kritikussá vált. Emiatt a múlt hét végén mintegy félezren tüntettek a multicég Fogarasi úti áruháza előtt.
A szakszervezetek által meghirdetett demonstráción más cégek, így például a Metro, illetve az OBI áruházlánc dolgozói is képviseltették magukat.