A már létező portáloktól lényegében mindenben különbözni kíván a 888.hu, mondta Keresztesi Péter, a portált működtető Modern Media Group Zrt. vezérigazgatója.

„Már az oldal külső megjelenését tekintve is szembetűnő a frissessége, nemigen találni párhuzamosságokat más hazai portálokkal” – emelte ki Keresztesi Péter. A hangneme pedig sok esetben inkább áll közel egyfajta frivol, underground-vonulathoz, mint a Magyarországon megszokott hírportálok stílusához – fogalmazott, hozzátéve, hogy a rovatok szerkezete, szerkesztési elve és tartalma is jelentősen eltér a Magyarországon megszokottól. Erre Keresztesi Péter példaként említette a 8)8)8) című rovatot, amelyben nyolc pontban, nyolc különböző aspektusból olvashatnak elemzést egy-egy érdekes hírről az érdeklődők.

Azért született döntés az új hírportál elindításáról, mert köztudott, hogy az online-piac hosszú évek óta a médiapiac legdinamikusabban fejlődő területe, „amelyben remek üzleti lehetőségek rejlenek”. A szóban forgó terület véleménye szerint olyan különleges szegmens, amelyben viszonylag dinamikusan lehet fejlődni, ha megfelelően definiálják azt, hogy kihez szeretnénk szólni, és ehhez megtalálják a megfelelő stílust és hangnemet. A 888.hu elindítói piaci rést láttak ezen a területen, amit szeretnének betölteni.

Elmondása szerint a portálnak a 40-, vagyis inkább a fiatalabb, az újdonságokra legnyitottabb korosztály lesz a célközönsége. De örömmel fogadják a 40 éven felüli látogatókat is.

A lap főszerkesztője G. Fodor Gábor, aki szabad kezet kapott a szerkesztőség összeállításában. Keresztesi Péter reméli, hogy G. Fodor Gábornak sikerül, sikerült olyan csapatot verbuválnia, amely izgalmas színfoltját jelenti majd a magyar újságírásnak. A 888 ötlete a főszerkesztőtől származik.

Keresztesi Péter jelezte: a Lokál című ingyenes hetilap és a 888.hu mellett számos projekt intenzív előkészítése zajlik, de ezekről még nem kívánt részleteket elárulni.

MTI