Ilyen magas foglalkoztatási szintet még nem mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint a tavalyi negyedik negyedévben – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a legfrissebb adatokat értékelve.

A tavaly október-decemberi 3 hónapos időszakban, azaz a negyedik negyedévben, a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 520 ezer volt, 38 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,3 százalékra emelkedett – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 52 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké 9,5 ezerrel nőtt, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallók száma 24 ezerrel csökkent.

A foglalkoztatottak számának 38 ezres növekedéséből 12 ezer a munkanélküliek számának csökkenéséből, 26 ezer pedig a munkaerőpiacon frissen megjelent korábbi inaktív népességből eredet. A 15-74 évesek körében az aktivitási ráta, a munkaerőpiacon jelen lévő foglalkoztatottak és munkanélküliek együttes aránya 0,4 százalékponttal 63,0 százalékosra emelkedett. A 15-64 éves korosztályban 50 ezerrel, 1,718 millióra csökkent a gazdaságilag inaktív népesség, amiből alig 9 ezer növelte a munkaerőpiacon jelen lévők számát, 41 ezerrel pedig a korosztály lélekszáma csökkent.

A 15-24 éves fiatalok korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 17 ezerrel, a foglalkoztatási ráta 1,3 százalékponttal, 28,5 százalékra csökkent. A legjobb munkavállalási korú 25-54 éves foglalkoztatottak száma 40 ezerrel, a foglalkoztatási rátájuk 0,5 százalékponttal, 84,3 százalékra nőtt. Az 55-64 éves idősebb korosztályban a foglalkoztatottak létszáma lényegében nem változott, 700 ezer fő volt, a foglalkoztatási ráta 2,1 százalékponttal, 57,7 százalékra emelkedett.

A 15-64 éves férfiak körében a foglalkoztatottak létszáma 24 ezerrel, a foglalkoztatási rátájuk 1,0 százalékponttal, 77,6 százalékra nőtt. A 15-64 éves nők foglalkoztatási rátája demográfiai okokból nőtt 0,5 százalékponttal 63,1 százalékra nőtt, annak ellenére, hogy a foglalkoztatotti létszám 3 ezerrel csökkent.

A 20-64 éves korcsoportban, amelyre az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos foglalkoztatási célértéket tűzött ki, a foglalkoztatási ráta 0,9 százalékponttal, 75,6 százalékra emelkedett Magyarországon. A korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 83,4, a nőknél 67,8 százalék volt a tavalyi negyedik negyedévben.

A 2019-es év egészét tekintve a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 512 ezer volt, ami 43 ezerrel haladta meg az előző évit. A foglalkoztatási ráta a 15-64 évesek körében 70,1 százalékos volt, 0,9 százalékponttal magasabb az előző évinél.

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 68 ezerrel, a külföldi telephelyen munkát vállalóké 11 ezerrel volt magasabb, mint az előző évben, míg a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 37 ezerrel csökkent.

A 15-64 éves férfiak foglalkoztatottsági rátája 1,0 százalékponttal, 77,3 százalékra, a nőké 0,7 százalékponttal 63,0 százalékra emelkedett.

A fiatalok foglalkoztatási aránya 0,5 százalékponttal, 28,5 százalékra csökkent, a legjobb munkavállalási korú 25-54 éveseké 0,4 százalékponttal, 84,4 százalékra, az 55-64 éves munkavállalóké pedig 2,3 százalékponttal, 56,7 százalékra emelkedett.

A 20-64 évesek foglalkoztatási rátája 0,9 százalékponttal, 75,3 százalékra nőtt.

Bodó Sándor államtitkár kiemelte, hogy a 2010-es kormányváltáshoz képest 840 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. A növekedés döntően a versenyszférában történt, ahol mintegy 710 ezerrel dolgoznak többen, mint 2010-ben. Ugyanebben az időszakban 11,8-ról 3,3 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta – tette hozzá.

Az államtitkár kitért ugyanakkor arra is, hogy jelentős az eltérés a férfiak és a nők foglalkoztatásában. A férfiak foglalkoztatási rátája elérte a 77,6 százalékot a tavalyi utolsó negyedévben, míg a nőké 63,1 százalékos. Úgy fogalmazott, hogy ez a helyzet feladatokat is ad, példaként említette a bölcsődefejlesztési program folytatását. Elmondta azt is, hamarosan elkezdődik a kismamákat képzésekkel, ösztöndíjakkal segítő program annak érdekében, hogy minél nagyobb számban vissza tudjanak térni a munkaerőpiacra.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a feldolgozóiparban 209 ezerrel, az építőiparban 85 ezerrel, humán-egészségügyi területen 66 ezerrel, a szállítás, raktározásban mintegy 50 ezerrel dolgoznak többen, mint 2010-ben, de 74 ezerrel nőtt a közigazgatás, védelem, társadalombiztosítás dolgozóinak száma is.

A fiatalok foglalkoztatási helyzetére kitérve ismertette: 2010 előtt munkanélküliségi rátájuk a 30 százalékhoz közelített, mára azonban 12,2 százalékra csökkent. Mint mondta, a jelentős javulás ellenére az adat magasabb az átlagos munkanélküliségnél, így ezen a területen is van teendő.

Bodó Sándor hangsúlyozta azt is, hogy Magyarországon a negyedik legalacsonyabb a munkanélküliség az Európai Unió tagállamai közül, csak Csehországban, Németországban és Lengyelországban kedvezőbbek az adatok.

Az államtitkár a foglalkoztatás bővítésének lehetőségeiről szólva kiemelte a vállalkozóvá válás erősítését, valamint a kismamák, a csökkent munkaképességűek és a nyugdíjasok munkaerőpiaci jelenlétének javítását.

A munkaerőpiac bővülése egyre inkább korlátokba ütközik. A közfoglalkoztatottak, a munkanélküliek, illetve az inaktívak további bevonásához elengedhetetlen a képzési lehetőségek bővítése, illetve a szakképzés további fejlesztése – állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrissebb adatokat kommentálva.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője megállapította: bár a foglalkoztatottak száma nőtt, a gazdaságilag aktívak száma már három hónapja enyhe csökkenést mutat, ami szintén hozzájárul a munkanélküliségi ráta mérsékelt javulásához.

Előre tekintve továbbra is úgy látja, hogy jelentősebb maradhat a munkaerőpiaci fluktuáció, de a munkanélküliségi mutatókat ez érdemben nem érinti, 2020-ban is 3,5 százalék körül ingadozhat a ráta. Mindez azt jelenti, hogy a munkaerőpiac bővüléséből eredő gazdaságélénkítő hatás gyakorlatilag megszűnik, ami hozzájárul a GDP növekedési ütemének idei lassulásához. Ezzel szemben a továbbra is dinamikus bérnövekedés még segítheti a fogyasztás bővülését.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője szintén arra mutatott rá, hogy a munkaerőpiac bővülése egyre inkább korlátokba ütközik. Néhány jelentősebb iparágban kezdi éreztetni hatását a világgazdasági lassulás. Számítása szerint versenyképesebb uniós tagállamokkal összehasonlítva még megközelítőleg 4 százalékponttal javítható lenne a foglalkoztatási ráta, ami további 250 ezer új álláshelyet jelentene.

Hozzátette: a munkaerőpiacon belüli átrendeződés, a versenyszféra növekedése és a közfoglalkoztatás, valamint a közszféra csökkenése viszont egy huzamosabb ideje fennálló tendencia, ami egyértelműen kedvező a munkaerőpiac hatékonysága és az adófizetői bázis szempontjából.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint lényegében a teljes foglalkoztatottságnál tart Magyarország, a tavalyi 3,4 százalékos munkanélküliségi ráta gyakorlatilag megfelel a teljes foglalkoztatottságnak. A gazdaság most elért arra a szintre, amikor már látványos javulást nem lehet elérni munkanélküliségi mutatókban.

Magyarország foglalkoztatási rátája már megfelel az OECD-átlagnak. Ennek az elérése volt a könnyebbik feladat, az elithez való csatlakozás nehezebb lesz. Magyarország 70,1 százalékos foglalkoztatottsági mutatóval szerepel az OECD-nél, az élbolyba tartozó Izland, Svájc, Hollandia, Svédország, Németország, Új-Zéland és Japán 77-83 százalékos mutatóval rendelkezik – emelte ki a K&H szakértője.

Szemléletváltásra és új lépésekre van szükség ahhoz, hogy a foglalkoztatottsági ráta további emelkedésnek induljon. A vállalatoknak nyitniuk kell a részmunkaidős foglalkoztatás és a távmunka irányába és ehhez fejlesztésekkel meg kell teremteniük a megfelelő hátteret. A csökkent munkaképességűek helyét is meg kell találni a rendszerben, megfelelő munkát kell nekik biztosítani. Fokozni kellene a mobilitást is. Erre az egyik megoldás lehet a munkába járásra fordított idő lerövidítése, de az is, ha az érintettek oda költözhetnek, ahol van munkalehetőség a számukra – fejtette ki Németh Dávid.

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzője megállapította, hogy a tavalyi negyedik negyedévben ismét dinamikusan emelkedett a foglalkoztatottak száma, ugyanakkor az is látható, hogy a jelenlegi képzettségi szint mellett egyre kisebb tartalékok vannak a munkaerőpiacon. A közfoglalkoztatottak, a munkanélküliek, illetve az inaktívak további bevonásához elengedhetetlen a képzési lehetőségek bővítése, illetve a szakképzés további fejlesztése, szögezte le.

Az idei évben a lassabb gazdasági növekedés és a csökkenő munkaerő-tartalék miatt várhatóan mérsékeltebb ütemben emelkedik majd tovább a foglalkoztatottak száma – vélekedett a Századvég elemzője.

(Forrás: MTI, fotó: Varga György)