A külföldre induló síelők naponta egy főre átlagosan 760 forintért kötöttek utasbiztosítást az idei síszezon első felében. Ez megegyezik a tavalyi szezonban tapasztalt értékkel, ám ugyanazon díj mellett a kapott szolgáltatások mértéke, a biztosítási fedezet jellemzően magasabb, mint egy éve.
A Netrisk online biztosításközvetítő portál statisztikái azt mutatják, hogy az ügyfelek – kihasználva az internetes biztosításkötés lehetőségeit – síbiztosításaik 39 százalékát az utazást megelőző napon, további 19 százalékát pedig az elutazás napján kötötték meg.
Sokan már a kiutazás napján felkeresik a sípályát. Az utolsó pillanatban szerződést kötőknek ezért figyelembe kell venniük, hogy az adott napra csak bizonyíthatóan a szerződéskötés után bekövetkező eseményekre nyújt fedezetet a biztosítás – figyelmeztet Cseh Anett, a Netrisk.hu üzlet- és termékfejlesztési vezetője. Néhány biztosító még ennél is szigorúbb: a náluk kötött aznapi utasbiztosítás esetén a szerződéskötés pillanatában még magyarországi területen kell tartózkodni.
A síbiztosítást kötők 69 százaléka az idei szezon első felében Ausztriába utazott síelni, miközben 11 százalék a szlovákiai sípályákra igyekezett. További 7 százaléknyian Franciaországot, 5 százaléknyian pedig Olaszországot választották célpontnak, a lista következő helyein Szlovénia, Lengyelország és Románia a sorrend. A közeli célpontok miatt a síelőknek csupán elenyésző száma vett igénybe repülőt: több mint háromnegyedük autóval, míg a többiek zömmel autóbusszal utaztak.
A sízés és a snowboard mellett egyre szélesebb réteg érdeklődik a motoros szán, mint téli sporteszköz iránt., A Netrisk.hu azt javasolja, hogy az érintettek az utasbiztosítási termék kiválasztásakor ellenőrizzék, hogy az adott termék nyújt-e fedezetet a motoros szánnal bekövetkező balesetekre, ez ugyanis nem magától értetődő. Van olyan biztosító is, amelyik ezt az eszközt éppen az elmúlt hetekben építette be biztosítási feltételeibe.