Közel 30 millió forintra bírságolta a Sopron Bankot az MNB a hitelintézet működésében talált hiányosságok miatt. A feltárt problémák a bank működését nem veszélyeztették.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalból indított felügyeleti ellenőrzési eljárás keretében vizsgálta a Sopron Bank Burgenland Zrt. tevékenységét – közölte az MNB. A vizsgálat egyebek között a hitelkockázat azonosítására, mérésére, kezelésére (ezen belül az értékvesztés elszámolási gyakorlatra, a figyelembe vett értékbecslések minőségére, a fedezetértékelésre), továbbá a tőkekövetelmény-számításra vonatkozóan állapított meg – részben a korábbi felügyeleti határozatokban már kifogásolt, de a Sopron Bank által meg nem szüntetett – hiányosságokat.

Problémát talált a jegybank emellett az informatikai – és nyilvántartási rendszerek, valamint a számviteli eljárások terén is. Megállapította továbbá, hogy a Sopron Bank tevékenysége során nem tartotta be maradéktalanul a belső ellenőrzésre, az adatszolgáltatásra, s a nyilvánosságra hozatalra vonatkozó jogszabályi előírásokat.

Mindezek nyomán az MNB kötelezte a Sopron Bankot, hogy szeptember 30-ig tegye meg a szükséges intézkedéseket a feltárt hiányosságok megszüntetésére, s erről – a belső ellenőri jelentés megküldésével – számoljon be a jegybanknak. A kötelezés keretében az intézménynek gondoskodnia kell a belső szabályozás, a számviteli eljárások, az ellenőrzési tervek, a fedezetkezelési és eszközminősítési folyamatok fejlesztéséről, illetve javításáról, valamint a nyilvántartások és az adatszolgáltatás teljes körűségéről.

A banknak teljes körűen meg kell felelnie a jogszabályoknak a szavatoló tőke és a tőkekövetelmény kiszámítása, az értékvesztés és a kamatok elszámolása, valamint az informatikai rendszerek működése során, továbbá az értékbecsléseknél be kell tartania a szakmai követelményre vonatkozó előírásokat.

A vizsgálat során feltárt hiányosságok miatt a jegybank összesen 28,7 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott az intézményre. A bírság megállapítását különösen indokolttá tette a pénzügyi szolgáltatási tevékenység körében feltárt jogsértések számossága és súlya, illetve a jogsértések ismétlődése. Számos hiányosság megszüntetésére már korábbi felügyeleti határozatok is kötelezték a hitelintézetet. 

Súlyosító körülményként értékelte a jegybank továbbá a szabályszegések egy részének rendszerszintű jellegét, illetve azok jelentős – egyes esetekben magas – kockázati besorolását is. Enyhítő körülménynek számítottak ugyanakkor a bank együttműködő magatartása, továbbá az, hogy a vizsgálat a jogsértésekkel összefüggésben nem tárt fel ügyfél-érdeksérelmet.