Home Jog Hátizsákban próbálta kicsempészni laptopját a cégvezető

Hátizsákban próbálta kicsempészni laptopját a cégvezető

0
Hátizsákban próbálta kicsempészni laptopját a cégvezető

Megpróbálta elrejteni számítógépét a GVH elől két olyan vállalkozás vezetője, melyet azzal gyanúsít a versenyhivatal: összebeszéltek egymással annak érdekében, hogy közbeszerzési pályázatokat nyerjenek el.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az előző évi árbevétel alapján a maximálishoz közelítő, 10 millió forint büntetést szabott ki a VIKUV Vízkutató és Fúró Zrt.-re, a GEO-SIVO Építőipari, Környezetvédelmi Tervező és Kivitelező Kft.-t pedig a maximális, 542 340 forintos eljárási bírságot szabta ki, mert a vállalkozások szándékosan rosszhiszeműen jártak el egy vizsgálat során – közölte a GVH.

A GVH kartell, vagyis a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt tavaly novemberben eljárást indított mások mellett a VIKUV és a GEO-SIVO ellen, mert azt gyanította, hogy az ajánlati árak és a nyertes vállalkozások előzetes egyeztetésével felosztották egymás között a közbeszerzési eljárások egyes tendereit. 

A hivatal az eljárás megindításakor előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatokat tartott a cégek székhelyén, illetve telephelyén. Ennek során a VIKUV vezérigazgatója azt állította, hogy nincs a helyszínen a laptopja, miközben azt a hátizsákjába rejtve próbálta kicsempészni az épületből a rajtaütés idején. A GEO-SIVO ügyvezetője pedig – tudomást szerezve a GVH eljárásáról – egy használaton kívüli gépet helyezett üzembe a saját számítógépe helyett, így nem az általa valóban használt gépet adta át a GVH-nak átvizsgálásra.

Mind a VIKUV vezérigazgatója, mind a GEO-SIVO ügyvezetője tudatosan próbálta félrevezetni a GVH vizsgálóit, és bizonyítékokat elrejteni a hivatal elől. Magatartásuk kifejezetten a hatóság megtévesztését célozta, amely az egyik legsúlyosabb eljárási szabálysértés. Éppen ezért ilyen esetekben a GVH indokoltnak tartja az egyébként megállapítható legmagasabbhoz közeli eljárási bírság kiszabását – hangsúlyozza közleményében a versenyhatóság. A GVH döntéseivel szemben nem terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet, az eljárás továbbra is folyamatban van. (MTI)