Szlovák cégek közbeiktatásával csalt el a gyanú szerint több mint félmilliárd forint áfát egy bábolnai társaság, amelynek ügyében vádemelési javaslattal fejezték be az eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói.

A korábban állami tulajdonú mezőgazdasági társaság papíron szlovák cégeknek adott el gabonát, miközben a tényleges vevők magyarországi társaságok voltak. A szlovák cégek közbeiktatására kizárólag azért volt szükség, hogy biztosítsák az áfa nélküli, nettó áron való értékesítést – tájékoztatta a távirati irodát Hideg-Göblyös Rita, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közép-dunántúli regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense.

Az elkövetői kör egy cégen kívüli bűntárs által működtetett stróman cégláncolaton keresztül az unióból is vásárolt gabonát, amelyet belföldi beszerzésként feltüntetve adtak el magyarországi gabonafelvásárlóknak.

A mezőgazdasági termény és gépkereskedelméről ismert vállalkozás több volt vezetője, valamint bűntársaik és más cégek dolgozói, összesen nyolcan több mint félmilliárd forint áfát csaltak el. A pénzügyi nyomozók ingatlant, gépjárműveket, földterületet, értékpapírokat is zároltak az okozott kár megtérülése érdekében.

Az elkövetőket tíz év szabadságvesztésre is büntethetik.