Az elmúlt három hónapban Románia egyetlen eurónyi európai uniós finanszírozást sem hívott le a strukturális és kohéziós alapokból – derül ki a pénzügyminisztériumnak az idei év első öt hónapját vizsgáló mérlegéből.

A pénzek azért maradtak el, mert máig nem akkreditálták az összegek kezelésével megbízott szakhatóságokat. Nem működik ugyanis a programokhoz szükséges informatikai rendszer – írja a Krónika.

A román számvevőszék országos ellenőrzéseket végez, és a bejelentések szerint augusztus elején jelentik be, hogy lehet-e akkreditálni a menedzsmenthatóságokat.

Januárban és februárban is csak valamivel több mint egymilliárd eurót hívott le Románia a 2014–2020-as költségvetési ciklusban rendelkezésre álló összegekből. A pénz legnagyobb része, 1,31 milliárd euró az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból érkezett Romániába.

A kormány azt tűzte ki célul, hogy idén 5,2 milliárd euró uniós pénzt hív le, amiből 1,9 milliárd eurót tesznek ki a kohéziós alapok. Utóbbiból eddig 2,34 milliót sikerült megszerezni.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői által az európai uniós pénzek lehívása szempontjából katasztrofálisnak nevezett 2016-os esztendőben Románia 7,36 milliárd eurót hívott le.