Ismeretlen tettesek „Budapest Főváros helyi önkormányzati adófizetési kapuja” címmel hamis internetes felületet hoztak létre – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

Azt írták, hogy az egyik legnagyobb elektronikus szállásfoglaló világcég levelezési rendszerén keresztül ismeretlenek arra szólították fel a Budapesten megszálló vendéget, hogy turisztikai adót fizessen a honlapon keresztül.

A Fővárosi Önkormányzat arra hívta fel a figyelmet, hogy nem szed adót a fővárosban szállást foglalóktól. Hangsúlyozták, hogy idegenforgalmi adót a bérlemény helye szerint illetékes kerületi önkormányzat kizárólag a szállásadóktól szed.

A fővárosi főjegyző csalás bűntettének alapos gyanúja miatt feljelentést tett az ügyben és kezdeményezte, hogy a rendőrség intézkedjen az üzemeltetőnél a honlap felfüggesztése érdekében.

(Forrás: MTI)